Tollhegyen

2002. 01. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyugdíjasok között járt a minap Horn Gyula, mert a nyugdíjasoknak nagy szükségük van Horn Gyulára, tőle lappad le a megduzzadt ízület, szűnik meg a hexensussz (ágyéki izomzsába), illetve a vegetatív neurózis. Bevezetőjében a remetehegyi politikus elmondta, a magyar lakosság ebben a pillanatban állandó félelemben él, örökös csengőfrász tartja rettegésben a vállalkozók és átlagpolgárok pszichéjét, súlyosabb esetekben ágybavizelés is előfordul. Mindez azonban – emelte fel mutatóujját a munkásmozgalom régi harcosa – hamarosan a múlté lesz, ugyanis pártja, az MSZP toleráns kormányzása tökéletesen megszünteti majd.
Megteremtjük a félelem légkörét – közölte beszéde legvégén a szo-cialista győzelemre spekuláló államférfi. Így mondta szó szerint, kapjak durrdefektet, ha füllentek.
Félelem légköre?
Stimmel.
Erre rímel a tegnap reggeli Nap-kelte műsorvezetőjének, Pallagi Ferencnek a kérdése is, amelyet Hollós Jánosnak, a Magyar Rádió alelnökének tett fel annak kapcsán, hogy nemrégiben eltávozott az intézményből Bolgár György, a Beszéljük meg! című műsor legendás vezetője. „Nem fél attól, kedves Hollós úr – így Pallagi Ferenc –, mi lesz önnel, ha a Fidesz elveszíti a választásokat?”
Túl azon, hogy brutális a kérdés (Pallagi úr amúgy a Blikk főszerkesztője, valószínűleg innét a stílus), azt kell mondani, szép szervesen illeszkedik a szocialisták gondolkodásvilágába. Reszkessetek, mert viszszajövünk!
Megteremtjük a félelem légkörét – mondja a kis ember.
Nem fél, Hollós úr, ha veszít a Fidesz? – így a még kisebb.
Hetekkel a választások előtt percemberek dáridója zajlik. Farsangolnak, ijesztgetnek. Kezdődik a szocialista busójárás.
Csak ez klasszissal gyengébb, mint a mohácsi. Szánalmas.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.