Az elmaradt polgárjogi követelés, vagyis az elmaradt autópálya-matrica utólagos befizettetése, valamint a megállapított büntetés behajtása nem jogszerű, mert a jelenlegi adatvédelmi törvény nem engedi, hogy a rendőrség a rendszám alapján kiadja az autópályákat üzemeltető cégeknek a gépjármű tulajdonosainak adatait – közölte kérdésünkre Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub vezető jogásza. Hozzátette: a kamerarendszer által készített felvételek alapján felmerülő követelés magánkövetelés, tehát nem hatósági, például rendőrségi bírságolási igény.
Mint már arról a Magyar Nemzet is beszámolt, január 1-jétől kamerák rögzítik az azokon az autópályákon közlekedő járműveket, amelyeken – úthasználati díjként – kötelező a matrica vásárlása és elhelyezése a szélvédőkön. A vásárolt matrica ellenőrző lapjára a forgalmazóhelyek alkalmazottai jegyzik be a jármű forgalmi rendszámát. A nem fizetőket a matricaárusító helyek nyilvántartásának és az autópályákon készült filmfelvételeken látható járművek forgalmi rendszámainak összehasonlítása alapján szűrik ki. Az autópályát üzemeltető cég ennek alapján kéri ki azon gépkocsik és motorkerékpárok tulajdonosainak nevét, amelyek matrica nélkül közlekedtek.
Lapunk megtudta: a matricavásárlásokat ellenőrző kamerarendszer a jövőben többfunkciós lesz. A kamerákat hamarosan alkalmassá teszik műszeres sebességmérésre is, tehát teljes értékű traffipaxként is működtethetőek lesznek. Ugyancsak alkalmasak lesznek rendszámfelismerésre is. Így kiszűrhetők majd az autópályán a lopott kocsik és rendszámok. Ezek az adatok közvetlenül az autópályákat felügyelő rendőrségi rendszerbe kerülnek, így esély van arra is, hogy még az autósztráda vége előtt elfogják az ilyen járművek vezetőit. A rendszert fel lehet majd használni forgalomszervezésre és természetesen forgalomszámlálásra is. A pályákon hirtelen feltorlódó járművekből megállapítható lesz, ha baleset történik, vagy műszaki hibás jármű vesztegel valahol. A kamerák felállítási pontjai alapján pedig az is kiszámítható majd, hogy hol történt a karambol, és hányas kilométerszelvényen lehet megkezdeni a terelőutak kialakítását.
Nem várt teniszdráma, a beteg Sinner feladta Alcaraz ellen
