Hatszáz köbméter – a szilveszteri mulatozásból maradt – hulladékot takarított el az új év első reggelén Budapest utcáiról a Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság (FKF Rt.) – tájékoztatott a társaság szóvivője. Szegedi Péter elmondta: a nagyobb vigasságok helyszínén – az Andrássy úton, a Nyugati pályaudvarnál, a Váci utcában, a Ferenciek terénél, valamint az aluljárókban – munkatársaik már reggel hat órakor megkezdték a közterületek megtisztítását. A szóvivő tudatta: 540 kézi úttisztító munkás és húsz gép segítségével gyűjtötték össze a papírszemetet és az összetört üvegeket. A hatalmas hulladékmennyiség ellenére ugyanakkor az idei szilveszter nyugodtan telt az utcákon, így a hajnali szemlén csak „minimális vandalizmust” tapasztaltak. Mint ismert, tavaly a mulatozók számos telefonfülkét tönkretettek.
Négyszáz esetben riasztották a mentőket az év utolsó éjszakáján – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál tájékoztatása szerint ez az esetszám mintegy harminc százalékkal nagyobb a szokásosnál. Egy-egy mentőautó egyszerre két-három beteget is kénytelen volt fölvenni és elszállítani, illetve alig juttatták el a beteget a kórházba, máris újabb helyszínre, helyszínekre kellett igyekezniük. Nagyon sok – az első becslések szerint mintegy száz – részeget szállítottak kijózanítóállomásra, és köztük voltak olyan tizennégy-tizenöt éves fiatalok is, akik az eszméletlenségig leitták magukat. Az éjszakai petárdarobbantások közben is történtek balesetek: tíz-tizenöten sérültek meg, többen ujjroncsolódást szenvedtek. A szóvivő elmondta: több erőszakos bűncselekmény is előfordult az éjszaka. Verekedéshez, szurkáláshoz 4-5 esetben kellett a mentőknek a helyszínre vonulniuk. Az egyik alkalommal éppen a mentősöket támadta meg egy elmebeteg férfi, aki nem csak segítőiben, de a mentőkocsiban is jelentős kárt okozott. Kirívó közlekedési baleset azonban nem történt Budapesten az év utolsó éjszakáján.
Két súlyos tűzesetről számolt be Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője. Az egyik a XXII. kerületben, a Nagytétényi út és a József Attila utca sarkán egy földszintes sorházban történt. Egy ötszobás lakás teljes terjedelmében égett, és a benne tartózkodott hat személy megsebesült. Két sérült állapota súlyos, életveszélyes, kettőé súlyos, ketten pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek el – mondta el Győrfi Pál. A helyszínen öt mentőautó látta el a sérülteket. Molnár Péter tudatta: a tüzet két vízsugárral eloltották. A tűz okának vizsgálata folyamatban van. Az biztos, hogy a lakásban tartózkodók aludtak, amikor a lángok keletkeztek. A másik tűzeset a XVIII. kerületi Csévéző utcában következett be. Itt két faház a hozzá tartozó melléképületekkel, valamint egy személygépkocsi égett. Az egyik égő melléképületből egy propánbután gázpalackot, egy acetilénpalackot és egy oxigénpalackot hoztak ki. Senki nem sérült meg. A tűzoltók munkáját nehezítette, hogy a környéken nincs tűzcsap, ezért a vizet tűzoltóautókkal szállították a helyszínre.
Netanjahu szerint Macron politikája táplálja az antiszemitizmust
