Új elem a vitában: a gyűlöletbeszéd

Minden joguk megvan arra, amit csinálnak – nyilatkozta a Kontroll Csoportról lapunknak adott interjújában Adam Le-Bor brit tudósító, aki a jelentés negatív tabellájának „éllovasa”, de azt állítja, hogy az összeállítás készítői távolról sem vették figyelembe a Magyarországról írt összes cikkét. LeBort közvetítő útján értük utol, s megkeresésünkre rövid gondolkodási idő elteltével – előzetes kérdéseket és ellenőrzési lehetőséget kérve – személyes beszélgetést kezdeményezett. Ugye, megrendelték öntől ezt az anyagot? – kérdezte elsőként. Az újságíróról kiderült: immár tíz éve él Magyarországon, és törve ugyan, de beszéli a nyelvünket – igaz, interjúkészítésre nem vállalkozik magyarul. LeBor elmondta, hogy nem érzi sértve magát a jelentés által, viszont – a vitába egy vadonatúj elemet bedobva – kijelentette: az ezzel szerinte összefüggésben álló „gyűlöletbeszédet” elfogadhatatlannak tartja.

Következetes módon megkérdez minden érintettet, amikor interjút készít a magyarországi témákról?
– Mint az összes hivatásos külföldi tudósító, én is minden erőfeszítést megteszek, hogy mindkét felet megkérdezzem a témáról, amellyel kapcsolatban anyagot írok; nagyon is érdekelt vagyok abban, hogy kiegyensúlyozott, objekív tudósítást készítsek.
– Előnyben részesíti a forrás megjelölését a háttér-információval szemben? Arra gondolok, hogy a kormányzati szervek inkább hivatalos sajtótájékoztatókat rendeznek, míg az ellenzéki pozíciókban lévő vagy nem hivatalos tényezők hajlamosabbak inkább név nélkül nyilatkozni vagy „háttérinformációt” adni.
– Minden újságírónak egyensúlyoznia kell a különböző módszerek között, bár én személyesen azt részesítem előnyben, amikor információimat megnevezhető emberektől kapom, akik tudják, hogy ez megjelenik, és a mondottakat a cikkben nekik tulajdonítom. Mindazonáltal néha csak úgy sikerül információt szerezni, hogy a forrás nem vállalja nevének közlését, bár ez csak akkor működik, ha az illető megbízható. Én nem részesítem előnyben ezt a módszert, inkább a szemtől szembeni interjút kedvelem 20-30 percben, vagy legalábbis egy hosszú telefonbeszélgetést.
– Hogyan lehet mégis, hogy a Kontroll Csoport jelentésének egyik grafikonján, amely a negatív és pozitív cikkek arányát jeleníti meg, ön a legrosszabb helyezést kapta?
– Őszintén: a Kontroll Csoport kisebb rejtély a számomra, és más külföldi tudosítók számára is. Sohasem kerestek meg minket, amikor felmérésüket végezték, amelynek eredete rejtve maradt, és módszertanuk tisztázatlan csakúgy, mint a mód, ahogy a pozitív és negatív tényezőket összegyűjtötték. Az igazat megvallva így nem tudom igazán megérteni, hogy miként végzik munkájukat. Mindazonáltal szeretném leszögezni, hogy a Kontroll Csoport nyilvánvalóan nincs tisztában a munkámmal, hiszen az Independent mellett kiadványok széles skálájának írok, s cikkeim jelentős részének semmi köze a politikához. Az elemzőknek minden joguk megvan ahhoz, hogy úgy szedjék sorba és elemezzék cikkeinket, ahogy akarják. Ezzel nincs is problémánk, és az emberek nem is a Kontroll Csoporttal, hanem valami mással kapcsolatban panaszkodtak. Nevezetesen a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban, amely sokkoló a külföldi tudósítók számára. A gonoszsággal és a gyűlölettel, az erőszak és az agresszió nyelvezetével van problémánk, és lesz a jövőben is, mert úgy gondoljuk, hogy ennek nincs helye a magyar politikai diskurzusokban. Ez leértékeli azt az embert, aki használja.
– Ön tehát azt állítja, hogy nem a Kontroll Csoporttal van bajuk?
– Meglepett minket és számos diplomatát is, ahogy személy szerint célba vettek bennünket. Éppen egy Milosevicsről szóló könyvön dolgozom, ő az, aki ilyen nyelvezetet használt. Mindannyian készen vagyunk arra, hogy megvitassuk cikkeinket, mértéktartó, kiegyensúlyozott módon. Menet közben tanultam a szakmámat, Magyarország az első állomáshelyem, lehet, hogy a kilencvenes évek elején írt egyes cikkeimben ma már nem ugyanazokat a kifejezéseket használnám.
– Lovas István meghívta a külföldi tudósítók egy csoportját pénteki műsorába, de ezt ők elutasították.
– Erről nem tudok semmit, hiszen soha sem találkoztam Lovas úrral, így nem is hívhatott meg a műsorába.
– Lehetséges-e felépíteni egy párbeszédet önök és azok között, akik maguk szerint gyűlöletbeszédet használnak?
– Igen. Mindig van lehetőség erre értelmes és jó szándékú emberek között. És még valami. Magyarország az EU-bővítés első körében van. Ha az összes külföldi tudósító rosszat írna, Brüsszelben az embereknek jóval eltérőbb véleménye lenne. A kép, amelyet a külföldi tudósítók ezzel szemben túlnyomórészt terjesztenek, egy sikeres, vibráló országot ábrázol, amely a jó irányban halad az európai integráció felé. A kormányzat kritikája – akár ennek, akár másiknak – nem az ország iránti rosszallást jelenti. Azok az idők már elmúltak, amikor egy országot azonosítottak a kormányával.
– Az előző, szocialista kormányzat idején a külföldi tudósítók lényegesen kedvezőbb dolgokat írtak vagy hallgattak.
– Ez egy megfoghatatlan kijelentés. Talán mi is létrehozhatnánk a magunk „külfölditudósító- kontrollcsoportját”, hogy megnézzük, mit is kezdhetnénk ezzel. Emlékszem, hogy a Sunday Times magazinban egy nagy cikkemet közölték a magyarországi szervezett bűnözésről, még az előző kormány idején. Lehet tehát a cikkekről vitázni, de csak megfelelő formában, gyűlölet nélkül.

Olaszország is figyel. Mióta Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök vette át ideiglenesen a külügyminisztérium irányítását, a tárca „átrostálja” a jelentős külföldi napilapok tucatjait. Az Olaszországról, illetve Berlusconi tevékenységéről szóló cikkeket „pozitív”, „kiegyensúlyozott”, „aggódó” vagy „negatív” jelzőkkel minősítik. Az amerikai napilapok „jó”, az angolok pedig „elég jó” átlagosztályzatot kaptak.