Camano elnöki mandátuma azonban tiszavirág-életű, hiszen tegnap az argentin törvényhozás újabb ideiglenes elnököt választott. A tisztségre a legnagyobb esélye a peronista Eduardo Duhalde szenátornak van. Camano most gyakorlatilag egy napra azért lehet a dél-amerikai ország vezetője, mert szombaton a parlament által megválasztott Adolfo Rodríguez Saá ideiglenes elnök egyhetes államfősködés után lemondott. Saá a lemondását bejelentő televíziós beszédében közölte, az ország tartományi kormányzóinak többsége megvonta tőle a támogatást azzal, hogy nem jelent meg azon a tanácskozáson, amelyet Mar del Platába hívott össze. Ezen azt vitatta volna meg velük, hogy elfogadja-e kormányának egy nappal előbb benyújtott lemondási szándékát. Emellett gazdasági reformtervei megvalósításához nem kapott segítséget a Peronista Párttól sem – mutatott rá. Saá az elnöki tisztről december 20-án távozott Fernando de la Rúa helyére került. Saá szombati távozása után néhány órával azonban Ramos Puerta, a szenátus vezetője – aki pedig elnök hiányában lett volna hivatott betölteni a legmagasabb közjogi méltóság tisztét – is visszaadta megbízatását. Így a rangsorban a következő Camano. Puerta egyébként még de la Rúa lemondása után két napig ellátta az elnökséget. A jelenlegi politikai menetrend szerint az új átmeneti elnök a március 3-ra kitűzött előrehozott elnökválasztásig lesz hivatalban. Elemzők azonban nem tartják kizártnak, hogy a választásokat időközben elhalasztják, és az ideiglenes államfő az elnöki periódus végéig, 2003-ig hivatalban marad.
Az argentin helyzetet, a túlnyomó többségükben korrupt politikusokkal szembeni csalódottságot jól tükrözi, hogy több Buenos Aires-i étterem bejelentette: tiltakozásul egyetlen politikust sem hajlandó kiszolgálni. Mostantól legalábbis ez a felirat olvasható néhány neves argentin étterem bejáratánál: Politikusok és kormánytisztviselők előtt zárva.
Netanjahu szerint Macron politikája táplálja az antiszemitizmust
