Miközben az egységes valuta, az euró forgalomba kerülését ünnepelték az Európai Unió 12 tagországában, a közösség intézményeiben már az első munkanaptól kezdve az új esztendő feladataira összpontosul a figyelem. A közösség két nagy kihívással szembesül 2002-ben. Egyrészt az Európai Bizottság ígérete szerint a bővítés keretében tíz tagjelöltnek, közöttük Magyarországnak nyílik esélye arra, hogy az év végéig lezárja a csatlakozási tárgyalásokat. Másrészt a tavaly decemberi laekeni csúcs döntése értelmében március elejétől megkezdi munkáját a következő kormányközi reformkonferenciát előkészítő konvent, hogy megteremtse a hatékony működés feltételeit az új tagokat befogadó integráció számára. Ekként talán nem túlzás azt jósolni, hogy az új Európa születésének éve is lesz 2002.
Az EU soros elnökeként az első fél évben Spanyolországra, a második fél évben pedig Dániára hárul a feladat, hogy a legfelkészültebb tagjelölteket hozzásegítse a csatlakozási tárgyalások befejezéséhez 2002 végére. Az Európai Bizottság tavaly novemberben a 2001-es országjelentések közzétételekor úgy fogalmazott, hogy a tagságra pályázók közül tíz ország szakíthatja át a célszalagot a csatlakozási tárgyalásokon az év végéig, és teljesítheti azt a célkitűzést, hogy 2004 nyarán már tagként vegyen részt az európai parlamenti választásokon. A brüsszeli testület komolyan veszi ezt az elgondolását, amit mutat az is, hogy már a tavasz folyamán megkezdik a csatlakozási szerződések kidolgozását a legfelkészültebb tagjelöltekkel.
Spanyolország részéről Josep Piqué külügyminiszter azt ígérte, országa a következő hat hónapban mindent megtesz annak érdekében, hogy tartani tudják a bővítéssel kapcsolatban lefektetett menetrendet. A legnagyobb kihívásnak a mezőgazdasági, a regionális politikai és költségvetési fejezeteket minősítette, bár óvakodott attól, hogy a három dosszié lezárását is előrevetítse a spanyol elnökség idejére. Mint mondta, a közös EU-álláspontok elfogadását megnehezítheti, hogy a közösség több kulcsországában választások lesznek.
Ugyancsak az új év nagy EU-eseményei közé sorolják a megfigyelők, hogy március 1-jétől megkezdi munkáját az a konvent, amelynek a feladata a következő kormányközi reformkonferencia előkészítése. Erre hárul majd a közösség intézményrendszerének „átszabása”, hogy az Európai Unió akár 25 tagállammal is sikeresen működhessen. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke szerint a konvent szakítást jelez a múlttal. Külön is felhívta a figyelmet, hogy első alkalommal a tagjelölteket is bevonják az intézményi reformfolyamatba. A konventben egy kormánytagot és két parlamenti képviselőt küldhetnek a tagjelöltek. Magyarországon januárban tart hatpárti egyeztetést Martonyi János külügyminiszter, az Országgyűlés pedig februárban dönt két delegáltja személyéről.
Azeri videó került elő a Fradi stadionjából, emiatt háborgott Robbie Keane
