Ez a hír már jó ideje foglalkoztatja a helybélieket, hiszen a meglévő két közúti híd zsúfolt, a reggeli órákban csúcsforgalom idején csak lépésben araszolnak rajta a járművek. A belvárosi híd közvetlenül a második világháború után épült, két nyomsávjával már korszerűtlen, úgy készítették, hogy szélesíteni sem lehet. Rohammunkában húzták fel, gyorsan kellett pótolni felrobbantott elődjét. A másik, a Bertalan híd a hetvenes években készült és annak ékes bizonyítéka, hogy Szeged az országutak találkozási pontja. Főleg a tranzit kamionos forgalmat bonyolítja, szélesebb, mint idősebb testvére, de csúcsforgalom idején a négy sáv is szűknek bizonyul. Nem lehet csodálkozni azon, hogy Novák főépítészt mind gyakrabban arról kérdezik, mikorra készül el a harmadik híd.
A kivitelezés pontos idejére még senki sem tud válaszolni, de a terv reális, mondhatni szükségszerű. Ebből kitűnik, hogy a harmadik szegedi híd a budapesti Erzsébet hídhoz lesz hasonló, függesztett kábelszerkezettel tervezik. Ha most kezdenék az alapozást, az acélszerkezet ára nyolc-tízmilliárd forintba kerülne. Ezt a számlát önmagában a városi költségvetésből nem lehet fedezni, kormányzati támogatás is szükséges a megvalósításhoz. Nem kizárt, hogy uniós pénzeket is be tudnak majd forgatni a nagy munkába. Annál is inkább lehet ezzel számolni, mert Szeged az euroregionális logisztikai központ szerepét csak akkor tudja megvalósítani, ha a déli híd elkészül. Köztudott, hogy a térség ezen funkciójára Arad, Temesvár és Újvidék is pályázik, verseny alakult ki a régió nagy települései között.
1997. november 21-én négy-négy magyar és román megye, valamint a Duna–Tisza–Maros– Szamos eurorégióban, amely csaknem hétmillió lakos otthona, felvetődött a déli híd szükségessége is. Stratégiai szerepe kétségbevonhatatlan, mert Magyarország többi részéhez utat nyit és összeköttetést teremt a Tisza–Maros szögével, azon keresztül a határon túli Bácskával és Bánáttal. Olyan fejlesztési lehetőséget nyit a térségben, amelynek hatását a helyi gazdaság is megérezné. A folyókkal bezárt déli csücsök elzártsága miatt Szeged délnyugati részén évtizedek óta nem alakítottak ki házhelyeket, éppen bonyolult megközelíthetősége miatt. Feloldaná ezt a gondot a híd, megváltoztatná az infrastruktúrát, csökkennének a telekárak, amelyek most méregdrágák.
Megvalósulhatna egy régi óhaj is, a Tiszával szétválasztott Szeged mindkét oldalán összeérnének a körutak. A jövő hídverői az országos érdekeket is szem előtt tartják, amikor a gyors megvalósítás igényét hangoztatják.
3 alapanyag, amit pajzsmirigy-alulműködés esetén jobb kerülni
