Svéd tőkével, a Légügyi Igazgatóság támogatásával Matkópusztán épült fel az Avicraft Kft. repülőgépgyártó és -összeszerelő üzeme. A cég magyar szerelői tapasztalt csapatot alkotnak, ugyanis eddig – többek között – ők is szerelték, javították a Malév és a Lufthansa légitársaság gépeit, a Fokkereket, a Boeingeket is. Az Avicraft Kft. a tervek szerint elsősorban 7–8 személyes repülőgépeket gyárt. Már májusban elhagyhatja a matkópusztai futószalagot az első Comp Air 8 típusú gép, amely akár 7000 méter magasságban, óránként 400 kilométeres utazósebességgel repül majd. A törzs amerikai, a hajtómű pedig cseh – mondta lapunk érdeklődésére Vlaszák Lajos, a kft. nemzetközi összeköttetésekkel is rendelkező szaktanácsadója, akinek többek között feladata lesz majd az új gépek berepülése is. A gép egyszerű gyárthatóságát jelzi, hogy az Amerikai Egyesült Államok légügyi hatósága engedélyezte, hogy a Comp Air 8-ast építődobozként is forgalomba kerülhet, így tulajdonosa otthon is összeszerelheti.
Vlaszák bízik abban, hogy a magyar repülő árban és minőségben a világ legjobb gépeivel is felveszi a versenyt, hiszen a Comp Air 8-as alkalmas lesz akár a szibériai hóviharban, akár a szaharai hőségben, a legszélsőségesebb körülmények között is repülni. Ára 325 ezer dollár, illetve ennek megfelelő forint lesz majd. A magyar összeszerelésű Comp Air 8-ast itthon és az USA-ban egyaránt forgalmazzák majd.
A száz évre szóló brit–ukrán megállapodást elfújja a szél
