Vadász sztrájkra hív

2002. 01. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Országos közalkalmazotti sztrájkfelmérést készít a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ), döntött tegnap az érdek-képviseleti szervezet. A KKDSZ elnöke, Vadász János az elnökségi ülés utáni sajtótájékoztatón elmondta: a kérdőíveket elküldik a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) összes tagszervezetének. Azt szeretnék tisztázni, hogy milyen támogatottsága lenne egy – a SZEF támogatásával zajló – országos, általános közalkalmazotti figyelmeztető sztrájknak. Mint Vadász fogalmazott, a munkabeszüntetés célja az volna, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányzatra, még az Országgyűlés következő, február 4-i ülése előtt.
Vadász János elmondta: bíznak benne, hogy a SZEF többi tagszervezete is felkarolja az akciót. A válaszokat január 30-ig gyűjtik be. A KKDSZ azt nehezményezi, hogy a minimálbér 50 ezer forintra emelésével összecsúszik a közalkalmazotti bértábla, a közalkalmazottak több mint felének, 360 ezer főnek január 1-jétől azonos, 37 700 forint lett a nettó bére. Ez óriási probléma – fejtette ki a szervezet elnöke. Hangsúlyozta: a jogos bérigényeket nem lehet elaltatni a kormány részéről a közalkalmazotti életpályamodellről folytatott bizonytalan határidejű vitákkal. Vadász János kifejtette: ők most már egy egységes közszolgálati életpályamodellben gondolkodnak, amely felhozza a közalkalmazotti béreket a köztisztviselői szintre. Úgy, hogy az utóbbiak se szenvedjenek hátrányt. A KKDSZ elnöke hangsúlyozta: bérharcról van szó. A szakszervezet szerint a közalkalmazotti bértábla újragondolására mind a jogi, mind a pénzügyi háttere megvan a kormánynak. A parlament előtt van az az önálló képviselői indítvány, amely erre lehetőséget ad, még ebben a ciklusban. Vadász kifejtette: az ügyben levelet írtak a parlamenti frakcióknak, de csak az MSZP-től és az SZDSZ-től kaptak kedvező választ.
– A kormány szándéka, hogy a magyarországi béreket – így a közszféra béreit – felzárkóztassa az EU-s keresetekhez. Ugyanakkor nem lehet egyszerre két lábbal lépni – mondta lapunknak Őry Csaba. A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára hangsúlyozta, hogy a közszféra problémáinak okai az elmúlt évtizedekre nyúlnak vissza, ezért azok megoldása csak egy rendkívül bonyolult, fokozatos egyeztetési folyamatot követően lehetséges.
A politikus rámutatott: a polgári kormány első lépésként ezért kezdeményezte a minimálbérek jelentős emelését. – Második lépésként egy külön erre a célra létrehozott szakbizottságban, a kormány és a közszféra szakszervezetei hozzálátnak a közalkalmazotti életpályaprogram megalkotásához – mondta Őry Csaba. A politikus véleménye szerint, bár a közszféra munkavállalóinak igényei jogosak, hangsúlyozta, hogy „kapkodással biztosan nem megyünk semmire”.
Mint ismeretes: a kormány január 30-ra összehívta a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsát, ahol a közszféra szakszervezeteivel egyeztet a vitás kérdésekről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.