Válasz az MSZP-nek

Tegnap megkapta az MSZP Pintér Sándor belügyminisztertől a külföldi megfigyelők Magyarországra hívását kezdeményező levélre adandó írásbeli választ.

Pásztor Zoltán
2002. 01. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint ismert, szocialista képviselők – köztük Horn Gyula volt miniszterelnök – levélben fordultak a belügyminiszterhez, mert szerintük puccsszerűen leváltották az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjait, s abba olyan új tagokat neveztek ki, akiket kizárólag a kormánypártok jelöltek. Úgy vélik, ezzel veszélybe került a választások tisztasága.
A belügyminiszter válaszlevelében hangsúlyozta: az OVB tagjait a parlamenti pártok képviselőivel folytatott egyeztetések alapján javasolta az Országgyűlésnek elfogadásra, és a legtöbb ajánlást kapott jelölteket választották meg. Sajnálatát fejezte ki, hogy az ellenzék olyan személyre tett javaslatot, aki nem vállalta el a felkérést. Pintér Sándor leszögezi: a kormány határozatban döntött arról, hogy meg fogja hívni a választások megfigyelésére jogosult szervezeteket. Emlékeztetett arra is, a miniszterelnök 1999-ben Isztambulban kötelezettséget vállalt arra, hogy a választásokra megfigyelőket hív.
– Örömmel nyugtázzuk, hogy az ellenzék nyomására a kormány elismerte: ez ügyben nemzetközi kötelezettségei vannak, ugyanakkor nem nyugtat meg a válasz, mert arról nem szól, kit hívtak meg – reagált a levélre Szanyi Tibor, a parlament integrációs bizottságának szocialista alelnöke, az egyik aláíró. A politikus felhívta a figyelmet arra: az OVB már ülésezett, az ülésen ott kellett volna lenniük a megfigyelőknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.