Ma véglegesíti az MSZP kongresszusa a párt választási programját és országos listáját. Információink szerint az utóbbiról csak rövid vita lesz, és a kongresszus feltehetőleg nem módosíthatja az előterjesztést, arra mindössze igent vagy nemet mondhat. „Némi izgalom” – ahogy fogalmaznak néhányan – ugyan tapasztalható a hivatalos javaslat miatt, hiszen például a jelenleg is politizáló volt szocialista miniszterek szinte kivétel nélkül előnytelen helyen szerepelnek a listán – ha egyáltalán rajta vannak –, és bizonyos körökben elégedetlenséget szült a roma, illetve szakszervezeti vezetők szerepeltetése, valamint a választmányi elnökhelyettesek pozíciója, ám minden bizonnyal a pártvezetés akarata győz, és egy kvázi kampánynagygyűléssé alakul a kongresszus. Ezt támasztja alá maga a napirend is. Ebből ugyanis kiderül: a listával kapcsolatos ügyek megvitatására, a szavazásra, illetve az ügyrend megtárgyalására legfeljebb egy órát szánnak, míg Kovács László pártelnök választási programról mondott beszéde, valamint Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt Egyetértésben a nemzettel című programismertetője másfél óráig fog tartani, ráadásul lesz több, e témakörhöz hozzászóló küldött is.
Úgy tudjuk: Medgyessy beszédében kitér az általa megalakítani tervezett kormány összetételére is, bár a még formálódó kommunikációs terv miatt nem biztos, hogy akár csak a kulcsfontosságú tárcák vezetőit megnevezi-e. Úgy tudjuk, a kormányfőjelölt már nemcsak a miniszterjelöltekkel, hanem az államtitkárnak kiszemelt szakemberekkel, illetve politikusokkal is tárgyalt, sőt több esetben már ezeket a posztokat is odaígérte az érintetteknek.
Kiszivárgott hírek szerint Kovács Lászlóé lehet a külügyminiszteri, Juhász Ferencé a honvédelmi tárca vezetése, Csehák Judité pedig az egészségügyi miniszteri poszt. Egyes hírek szerint egy esetleges Medgyessy-kormány tagja lehetne Szili Katalin mint környezetvédelmi miniszter – az ő neve házelnökként is felmerült –, és Gönczöl Katalin volt ombudsman vagy Sárközy Tamás profeszszor mint igazságügyi miniszter.
Trump-Putyin találkozó: megindult a visszaszámlálás
