YSL leteszi a szabóollót

Rácz Judit
2002. 01. 12. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Leáldozóban van a divat legfényesebb korszaka, a világ legnagyobb tervezői lassan eltűnnek a porondról. Diortól és Coco Chaneltől már korábban búcsút vettünk. Versace-t néhány éve megölték. A napokban Yves Saint Laurent jelentette be: visszavonul. Talán belefáradt az üzleti harcokba, talán nem akarta megvárni, míg a konkurencia ellene is erősebb eszközöket vesz igénybe. Letette a rajzceruzát és a szabóollót, s talán normandiai vagy Marrákesben épült palotájából figyeli, hogyan vált át a nők öltözködése a gyönyörű estélyi ruhákról a számítógép mellé hordható kényelmes kezeslábasra.
1936-ban született az algériai Oranban, ahol elzászi ősei letelepedtek. Félénk gyerek, álmodozó ifjú volt, aki nem szerette a futballt, sem a verekedést, helyette kosztümöket és színpadi díszleteket tervezett. Tizenhét évesen, amikor díjat nyert egy divattervező versenyen, azonnal otthagyta az iskolát és a családot, s Párizsba menekült. Beiratkozott a főiskolára, és szinte azonnal állást kapott, Christian Dior asszisztense lett. Dior jövendő utódjának tekintette, közös munkájuknak a mester váratlan halála vetett véget. A divatvilág még gyászolt, amikor Yves Saint Laurent bemutatta első önálló kollekcióját. Huszonegy évesen világhírű lett, ő találta ki a fiatalok kedvencét, a trapéz vonalat. Kinevezték a Dior-ház vezető tervezőjévé.
Élete első sikersorozatát a katonai behívó szakította félbe. A hadseregben ideg-összeroppanást kapott, kórházba került. 1962-ben barátjával, Pierre Berge-zsel saját divatcéget alakított. Megteremtette az YSL márkajellel ismertté vált birodalmat, butikokat nyitott Amerikától Ázsiáig. Megjelentek azóta is híres parfümjei, az Opium és a Paris, feltalálta a női nadrágkosztümöt. A hordható ruhák mellett olyan darabokat is készített, melyek szinte művészeti alkotások voltak, ezekből önálló kállításai nyíltak Pekingben, Párizsban, Moszkvában, Tokióban. Jelmezeket is tervezett, ezekért 22 évesen kapott először Oscar-díjat, majd 30 és 39 éves korában ismét neki ítélték a sztárok díját.
– Ha nem lettem volna szabász, akkor életemet a színháznak áldoztam volna – nyilatkozta francia lapoknak. A valóságban pedig a legnagyobb sztároknak készített ruhát: Catherine Deneuve-nek, Zizi Jeanmarie-nak és még sokaknak.
A divatvilág rajongott érte, pedig mindig titokzatosság vette körül. Állandóan idegfeszültségben élt. Félénk természetének ellentmondva 1971-ben meztelenül jelent meg az Homme nevű parfümjének plakátján. Pályája kezdésének negyvenedik évfordulóján, 1998-ban világraszóló ünnepséget rendeztek tiszteletére: július 12-én, a futball-világbajnoki döntőn a Saint-Denis stadion gyepén háromszáz manöken vonult fel a negyven év alatt tervezett legszebb YSL-ruhákban.
Egyszer megkérdezték tőle: mit viseljen a nő? Így válaszolt: fekete szoknyát, fekete pulóvert és egy férfit a karján, aki nagyon szereti őt. Filozófiája valószínűleg örök érvényű marad.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.