Zsineggel fojtogattak egy 56 éves taxis asszonyt pénteken éjjel háromnegyed 12-kor a fővárosban, a X. kerületi Gergely utcában. A két 17 éves fiatal a belvárosból vitette magát Kőbányára, ahol a hátul ülő utas rátámadt a sofőrre. Csak a nő lélekjelenlétén múlott, hogy miközben védekezett, sikerült riasztania a diszpécserközpontot és taxiskollégáit. A két fiú, miután látta, hogy váratlan támadásuk nem vezet célra, és a taxis a segélyjeleket is leadta, kiugrottak a kocsiból és elmenekültek. A taxisok azonban nem meszsze a támadás helyszínétől feltartóztatták őket, és visszatartották addig, míg a rendőrök meg nem érkeztek.
A két fiatal ellen emberölési kísérlet bűntett alapos gyanúja miatt indítottak eljárást.
A tápiósági K. Ödön és a kókai T. Csaba kihallgatásuk során beismerték, hogy a bűncselekmény elkövetését előre kitervelték. Mindenáron pénzt akartak szerezni, és csak a kedvező alkalomra vártak.
Szárszónak sosincs vége
