A pesti kirakat

Boldogult kislánykoromban leginkább a pesti kirakatok bűvöltek el, ha ruhavásárlásra édesanyámmal a fővárosba utaztunk. Ritkán jártam az akkor irdatlan nagynak, forgalmasnak és mozgalmasnak tetsző metropolisba. Izgalmas kirándulásnak, eseményekkel dúsított végtelen napnak tűnt az alig negyven kilométernyi távolságból a valahogy mégis sokkal nagyobb utat megtenni. S a kirakatok valószerűtlen gazdagsága egyenesen elvarázsolt!
A hiánygazdaságos szocializmusban hogy csinálták? A nagyáruházak hatalmas üvegei mögött próbababák és gondosan megkomponált látvány mutatott többet, mint ami valójában az árukínálatból következett volna. A kirakatrendezői szakma álruhás festő- és képzőművészeket rejtett. Száműzték a dekadens polgári lakberendezői foglalkozást, úri huncutság lett az igényes belsőépítészet, s úgy tetszett, mintha a pesti kirakatokba fojtották volna valamennyi kreativitásukat az arra képesek. A gulyáskommunizmus beteljesedésével bővült a kínálat, ruhák, cipők, táskák, műszaki cikkek álltak össze költői vagy éppen extravagáns életképekké az üvegtáblák mögött, megszületett az a fajta dizájn, amelyet akkor még nem neveztek így, de már annak számíthatott. Szóval a pesti kirakat mint olyan, műfajként sem volt utolsó.
Most azonban új irányzat látszik tért hódítni a megszázszorozódott fogyasztói kínálatban. Nincs kirakat! Minél multibb a multi, annál kevésbé. Megvásárolja a tőkeerős európai üzletlánc a patinás boltot, s a legelegánsabb belvárosi utcákban is gátlás nélkül fehérre mázolja az üvegfelelületeket, mögéjük pedig polcokat állít, áruktól roskadozót. Minek a fölösleges bíbelődés holmi tetszetős látványért, vevőcsalogató képért, utcahangulatot formáló fílingért? Hogy már a XIX. században is lassítottak ott a dámák, ahol még a megboldogult XX.-ban is igyekeztek némi patinát lehelni a makacsul őrizgetett illúziókba? S most ugyanitt azt hiszi a nézelődő, hogy eltévedt és a raktár hátsó traktusának vakablakára tévedt véletlenül a tekintete? A kínai boltok kirakatai is inkább hasonlítanak egy 1967-es szovjetunióbeli kolhozbolt ablakára, az óriás szupermarketek üvegpalotái pedig kifelé direkt rejtőzködnek.
Változik a világ, vele a szokások. De a pesti utcák bámészkodásra csábító kirakatait nem kellene átengedni az igénytelenségnek és a mohóságnak, amely erőteljes, ám kreativitásmentes befektetés révén vár gyorsan megtérülő hasznot. Legalább próbálják meg a kedvünket keresni… S kábítsanak el bennünket az ismeretlen újdonság varázsával. Esetleg mi magyarázzuk el, hogy milyen a hamisítatlan pesti kirakat?