Egy budai jóskönyv: Fortuna csodakereke

Budán készült 1849-ben, Bagó Márton nyomdájában az a jóskönyv, mely a következő harsány címet viseli: „Fortuna, azaz: szerencsének avagy szerencsétlenségnek kereke, mely újabban, az abban mulatozóknak kedvekért, egészen megjobbítva tizenötödször nyomatásba adatott…” Miként a könyvecske címe is utal rá, nem „eredeti művet” tartunk a kezünkben, hanem egy régi, korábbi századokból való jóskönyv sokadik, „megjobbított” kiadását. Hogy mit kellett a könyvben megjobbítani, nem tudható.
A könyv elején két rövid versezet köszönti a nyájas olvasót. Az egyik A gazdagoknak, a másik A szegényeknek címet viseli. Ami jelzi, hogy a szerző biztosra akar menni. A gazdagokat arra inti, hogy vigyázzanak: „Mert ha szintén felső vagy a kereken, / Alsó is lehetsz nagy hirtelenségben.” A szegények viszont bízhatnak, hiszen „Kinek előbb nem volt egy batkája, / Im most uralkodik nagy uraságba…” A gazdag tehát igyekezzék dúsnak megmaradni, a szegény viszont bízzék abban, hogy ínsége előbb-utóbb véget ér.
Ezután különféle szerencsekerekek rajzai következnek és a hozzájuk biggyesztett „használati utasítás”, mely elárulja, ki hogyan tudhatja meg, hosszú életű lesz-e, szerencsét hoz-e számára a jövendő és valóra válnak-e titkos gondolatai. A szám szerint huszonegy „szerencsekerék” tulajdonképpen társasjátékként használható: bábokkal kell lépkedni rajta kockadobás után. Ki-ki megtudhatja (ha nő az illető): érdemes-e mostani kérőjéhez hozzámennie, fia születik-e vagy leánya, és hűséges-lesz-e hozzá a férje. A férfi arról tájékozódhat: a mátkája valóban szereti-e, érdemes-e elfogadnia egy állásajánlatot és mikor ragyog fel a szerencsecsillaga, már ami a meggazdagodást illeti.
Aki ezt a szerencséjét faggató játszadozást elunta, rátérhet immár a következőre. De vértezze fel magát kellő türelemmel. Mert a következő szerencsekerekek – ezekből is huszonegy van, ami jelzi, hogy valóban a szerencse fia (lánya) lesz, aki elbíbelődik velük – igencsak kacifántosan árulják el a jövendő titkát. Ugyanis mind a huszonegy szerencsekeréken (mindegyikük egy-egy állat: kecske, kutya, bagoly, szamár, párduc, teve stb. fennhatósága alatt áll) található huszonegy (!) sugarasan elhelyezkedő mező. De csak most jön a neheze: mindegyik mező fölé oda van körmölve a hajdani Magyarország egy-egy városának neve (Nagyszombattól Homonnáig, Sárvártól Beregszászig és Hatvantól Tordáig több száz), és mindegyik városnév mellett található egy utalás (!), ami a könyvben olvasható hoszszadalmas (és a képsor után következő) versezet egy-egy strófájára utal. Ezek a versszakok aztán elárulják a jövendőt.
Aki például a „teve” szerencsekerekében eljut bábujával (ezt a játékot is bábokkal és kockadobással kell gyakorolni!) az Arad nevét viselő kockába, megtudhatja: „Ha minden hozzád oly szándékkal volna, / Mint a kiről most vagy gondolkodásba, / Embereknél te dolgod jól forgana, / Ha vélek oly egyenességed volna…” Aki viszont mondjuk a „szamár” szerencsekerekében belelép bábujával a Pest nevével jelzett kockába, megtudhatja: „Ezt mondhatom neked most bizonyában, / Te jó szerencsével jársz ez útadban, / Csak indulj meg alkalmatosságodban, / Bár semmit ne mulass te szándékodban…”
Arra nézve semmilyen utasítást nem kapunk, hogyan függnek össze a különféle állatok és városnevek a mindenféle jóslatokkal. Vajon a „szamár” és Pest jegyében ígért jó szerencse valóban megilleti-e a jámbor pestit, és végső fokon az-e a szamár, aki mindezt hosszan versbe szedte, vagy inkább az, aki elhiszi?