Ellenségek

Legyenek akármilyen szépek az elvek, szóljon a mese a barátságról, a sportszerűségről, azért rendre kiderül, hogy a pályán emberek küzdenek meg egymással. Mi több, korunk gyermekei, akiktől egyáltalán nem állnak távol az indulatok – nemcsak ellenfeleik vannak, ellenségeik is.
A gyorskorcsolyázó hölgyeknél a német Claudia Pechstein sikerével nem csupán azt bizonyítota be, hogy a leggyorsabb 3000 méteren, hanem – szerinte – azt is, hogy fölötte áll ősi vetélytársának Anni Friesingernek. Mi több, még a Németországban rendre előkerülő kelet-nyugat vitában is a keletiek oldalára billentette a mérleg nyelvét. Így gondolja Pechstein, miközben nem lehet kis elégtétel neki, hogy Friesinger hosszú hónapok után a „Gratulálok!” kitétellel volt kénytelen megtörni a köztük lévő hallgatás csendjét.
A legyőzött persze fogadkozik, a gratuláció után nem felejtette el megjegyezni, hogy van még három esélye arra, hogy a jégbe (gyors)korcsolyázza vetélytársát és biztosak lehetünk abba, hogy fogvicsorgatva küzd majd nem csupán a sikervágyától, hanem a bosszútól is vezérelve.
A klasszisokat istenként dicsőítő kívülállónak csak az marad vigaszul, hogy az idő – mint mindig – ezúttal is föloldja majd a gyűlölködést.
Mert erre is akad példa Salt Lake Cityben.
A sífutásban az olimpiai bajnok olasz Stefania Belmondónak az a Manuela Di Centa akasztotta a nyakába az aranyérmet, akivel acsarkodtak egymással éppen eleget, amikor még Di Centa is a síelésnek élt. És láss csodát, az egykori ellenségek egy-egy mosolyt villantottak a másikra a ceremónia közepette.
Mert a sportban nem csupán a dicsőség, a gyűlölet is mulandó – lehet.