Képek és kontrasztok

A nagy aukciósházak téli festmény- és műtárgyárveréseinek sorában a Polgár Galéria kétnapos árverése elsősorban azért érdemelt figyelmet, mert kínálatával, eredményével mintegy a mai magyar aukciós műkereskedelem egészének helyzetét tükrözte. Szerepeltek kimagaslóan értékes műtárgyak, amelyeknek leütési árai is a várakozásnak megfelelően alakultak, de voltak túl magasan indított, így visszamaradt kiváló művek is, miközben más alkotások meglepően nagy érdeklődést váltottak ki a licitálókból. Az ellentmondásoktól nem mentes helyzetet jól érzékelteti, hogy a kalapács alá került több mint félezer tételből háromszáznál valamivel több ment el, ami hatvanszázalékos leütési aránynak számít. A nagy külföldi aukciósházak gyakorlatában ez teljesen megszokottnak nevezhető, itthon kevésbé dicséretes.
Szintén jellemző momentum, hogy a legmagasabb festményárak azoknak a mestereknek az esetében születtek, akik évek óta vezetik a népszerűségi listát: a századforduló, a húszas–harmincas évek olyan alkotói, mint Márffy Ödön, Egry József, Szőnyi István, Rippl-Rónai József. A színekben, érzelmekben gazdag magyar festészet értékei iránt érdeklődő közönség jelenlétét jelzi ez a siker, de bizonyos mértékig azt is, hogy nem könnyű feladat a kialakult értékítélet megváltoztatása, az ízlés határainak tágítása. A más aukciósházakban az utóbbi időben egyre sikeresebben szereplő Máttis-Teutsch-, Tóth Menyhért-, Gruber Béla-, Gyarmathy-művek iránt itt nem túl erős az érdeklődés, Vajda Lajos korai szénrajza is kikiáltási áron ment el. Igaz, a felsorolt alkotókat nem csúcsművek képviselték az árverésen.
Ahogyan a hét és fél milliós indulási ár jelezte, csúcsműnek számít viszont Szinyei Merse Pál Fekete kalapos hölgye, amely azonban visszamaradt, csakúgy, mint Czóbel Béla egyik remek korai alkotása, az egyébként oly népszerű osztrák tájfestészetet képviselő Konrad Petrides Semmeringje vagy Gerrit Dou követőjének 3,8 millióról indított vászna.
A fentiekkel szemben áll Rippl-Rónai József Körtvélyesi kastélyának tizenhatmilliós leütési ára. A művész úgynevezett kukoricás korszakához tartozó mű reprodukciója szerepelt Petrovics Elek monográfiájában, ami nyilván hozzájárulhatott a sikeréhez. Oldott, színgazdag az a kompozíció, amelyet Márffy Ödön festett Olasz táj címmel. A művész 1958-as gyűjteményes kiállításán szerepelt az Ernst Múzeumban, s négy évvel ezelőtt a Polgár Galéria is bemutatta Márffy magángyűjteményekben című kiállításán (négymillió). Majdnem azonos leütési áron ment el Kmetty János, Egry József és Szőnyi István egy-egy alkotása. Kmetty nagybányai kompozíciója azokból az évekből származik, amikor a művész párizsi útjának élményeivel is töltekezve visszatért a festők városába, Egry Rakodómunkások-ja egy hasonló témát feldolgozó sorozat késői darabja, míg Szőnyi István Gyerekek a padon című kompozíciója az ember és környezete harmonikus kapcsolatának szép dokumentuma (2,8, 2,6, illetve 2,4 millió).
Az aukcionált bútoranyag legértékesebb darabja egy tizennyolcadik századi emeletes szekrény volt, amely 1947-ben a sárospataki Rákóczi-kastély aukcióján is szerepelt, s most másfél millióért cserélt tulajdonost. Ennél magasabban indították a „rokokó stílusú” tabernákulumot, amely azonban visszamaradt. Elkelt viszont a szépen formált tizenkilencedik századi komód. A keleti szőnyegek kínálatában ezúttal egy 1900 körül készült türkmén „főszőnyeg” szerepelt a legsikeresebben (240 ezer), az ezüsttárgyak között egy cirill betűs mesterjegyet viselő talpas kínáló (340 ezer). Szép számmal szerepeltek az aukción távol-keleti műalkotások, közöttük buddhista szobrok, illetve Buddhát ábrázoló plasztikák. Ezek egyike, egy tizennyolcadik századi tibeti aranyozott bronzszobor az aukció igazi sikerdarabjának bizonyult. A démonokra taposó, félelmetes megjelenésű figura 180 ezerről induló licitje 1,3 millió forintnál ért véget.