Mi jön a hidegzuhany után?

Kocsi Margit
2002. 02. 12. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felzúdulás itt, értetlenkedés ott. Láthatóan nehéz szembesülni a ténnyel, hogy az Európai Unió jóval kevésbé bizonyulhat nagylelkűnek, mint hittük, és hogy – a másik oldalról nézve – a tagjelöltek egyszerűen nemtetszésüket nyilvánították ki a brüsszeli bizottság legutóbbi előterjesztésével kapcsolatban. A csomagtervet az EU-tagok némelyike túl nagyvonalúnak, a tagjelöltek zöme pedig túl szűkmarkúnak ítéli, sommázta a reakciókat a Reuters elemzője. Nyilvánvalóan mindkét oldalt hidegzuhanyként érte a másik álláspontja, és már látszik, hogy számtalan okból, kockázatos integrációs zsonglőrködéssel kell majd kölcsönösen elfogadható kompromisszumra jutni. Ha eltökélték magukat a felek a bővítésre és a belépésre, akkor 2002 végéig.
„A komoly politika gyakran népszerűtlen”, magyarázza a történteket Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke. Az EU „kormányaként” is emlegetett testület mozgástere valóban behatárolt. Ezt igazolta a hétvégi külügyminiszteri összejövetel is, amelyen a közösség három meghatározó állama, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia ugyancsak hangot adott felzúdulásának, csak éppen a tagjelöltekével ellenkező előjellel – azt igyekeztek elhitetni, hogy az Európai Bizottság túlzottan is bőkezű a bővítési pénzek osztogatásában. Ez a megnyilatkozás azért szembeszökő, mert a jelenlegi tagok állam- és kormányfői hagyták jóvá1999 márciusában Berlinben – igaz, akkor még hat tagjelöltre – azt az Agenda 2000 néven ismertté vált keretet, amely alapul szolgált a bizottsági előterjesztéshez. Ebből kiindulva Brüsszel még akár spórolt is: az előirányzott összegnél kevesebb, összesen 40,2 milliárd eurós kiadással számol – immár tíz tagjelöltre – az újonnan belépők tagságának első három évére, a bővítés három legköltségesebb, a közös mezőgazdasági politika, a strukturális támogatások, valamint az uniós költségvetéshez való hozzájárulás területén.
A tagjelöltek körében a legnagyobb felzúdulást az váltotta ki, hogy nem biztosítottak számukra a jelenlegi tagokéval egyenlő feltételek, és így sérülhet versenyképességük közvetlenül a belépést követően. A brüsszeli előirányzat értelmében a majdani új tagok a közvetlen mezőgazdasági támogatásnál tíz-, a strukturális alapoknál pedig hároméves átmeneti időszak elteltével kapnák meg ugyanazt az összeget, mint a jelenlegi tagok. Vagyis valóban csorbulna az egyenlő elbánás elve, amit az Európai Unió egyik tartópillérének tekintenek. További komoly probléma, hogy a brüsszeli csomagterv túlmutat a jelenlegi, 2006-ig terjedő költségvetési időszakon, és az unió ezután dönt – remélhetőleg már az új tagok bevonásával – a 2007-től kezdődő, következő középtávú büdzsé számairól, továbbá a közös mezőgazdasági politika (CAP) reformjáról, amely előrevetíti a közvetlen kifizetések eltörlését. A mostani bizottsági javaslat értelmében a közvetlen mezőgazdasági támogatások bevezetésére javasolt átmeneti időszak 2013-ig tartana. Erre még a Financial Times elemzője is felfortyant, és felvetette, hogy tíz év helyett öt esztendő alatt kellene bevezetni teljes mértékben a közvetlen mezőgazdasági támogatásokat. Igaz, azután maga is hozzátette, hogy a fél évtized elteltével pedig fel kellene számolni „ezeket a pazarló szubvenciókat”.
Brüsszelnek ezúttal sikerült egységbe kovácsolnia a tagjelölteket, akik eddig egymással versengtek a célszalag elsőként való átszakításáért – állapította meg az olasz Il Sole 24 Ore kommentátora. Való igaz, a visegrádi csoporthoz (V4) tartozó államok – a Cseh Köztársaság, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – az első pillanattól felismerték, hogy szükséges az egyeztetés. S miközben újra meg újra szemére vetik a „Van élet az EU-n kívül…” kijelentését, az egyeztetésben a kezdeményező szerepet Orbán Viktor magyar miniszterelnök vállalta magára. Aligha véletlenül, hiszen az iménti befejezetlen idézet annak idején ekként folytatódott: „…de azért belül jobb”. A térség, de talán valamennyi tagjelölt politikusai közül valószínűleg ő van leginkább felvértezve erre a harcra, mind a belpolitikai, mind az uniós küzdőtéren számos tapasztalatra tett már szert évekkel ezelőtt, az integrációs bizottság ellenzéki elnökeként.
A kezdeményezés nyomán immár egymást érik a különböző szintű konzultációk. Már volt főtárgyalói egyeztetés, lengyel–magyar külügyminiszteri találkozó, s a hónap második felében a miniszterelnökök is tanácskoznak Magyarországon. A V4 csoport főtárgyalói tervezetet dolgoztak ki a kormányfői találkozóra, amely világos és célratörő üzenetet kíván eljuttatni az Európai Unióhoz. Bizonyos alapelveket, így az EU közös mezőgazdasági, valamint strukturális politikáját – ide értve a kohéziós politikát is – a csatlakozástól kezdve ki kell terjeszteni az új tagországokra, összegezte a visegrádiak álláspontját Juhász Endre magyar főtárgyaló.
Kollégáival együtt ugyanakkor rávilágítottak a brüsszeli előterjesztés pozitívumaira. Arra például, hogy a brüsszeli javaslatok összhangban állnak a csatlakozási tárgyalások menetrendjével. Bármekkora is a szócsata, az nyilvánvaló, hogy a tagjelöltek számára nincs alternatívája a csatlakozásnak, és nem lehet alternatíva a 2004-esnél későbbi belépés. A visegrádi főtárgyalók rendkívül nagyra értékelték azt is, hogy az Európai Bizottság kezdeményezte a követlen mezőgazdasági kifizetések kiterjesztését az újonnan csatlakozó országokra, még ha ennek feltételei igencsak vitatha-tóak. Annak idején, az 1999-es berlini EU-csúcson a jelenlegi tagállamok vezetői még teljesen elzárkóztak ettől, s csupán tavaly őszszel merült fel – igaz, a mostani, 2004-ben 25, 2005-ben 30 és 2006-ban 35 százalékos előirányzattal szemben még csak 10 százalékos mértékben – a kifizetés lehetősége. Ebből lett azután a hét végén vihar az uniós külügyminiszteri találkozón. Franciaország egyenesen az Agenda 2000 felrúgásával vádolta meg az Európai Bizottságot.
A kialakult vita nem fogja késleltetni a jelölt országok felvételét, a bővítés 2004-es időpontja akkor is lehetséges lesz, ha a csatlakozási tárgyalások áthúzódnak 2003 elejére, ígérte Eneko Landaburu, az EU bővítési főigazgatója. Kétségtelenül az Európai Bizottságnak, az uniónak, a tagjelölteknek, egész Európának megvan a maga kockázata ebben a huzakodásban. Ki tudja, milyen hatással lesz mindez a tagjelölt polgárok közvéleményére? Lengyelország nélkül az EU tervezett bővítése politikai kudarc lenne, Európa háború utáni újraegyesítése pedig súlyosan féloldalas maradna – aggodalmaskodott a Financial Times elemzője, a csatlakozásról jövőre tervezett népszavazásra előre tekintve. Egyáltalán, helyes-e „szűkmarkúsággal” és „szigorral” meggyőzni a jelenlegi tagállamok kétkedő polgárait a bővítés hasznosságáról? S az euró után mi lesz az Európai Unió következő történelmi vállalkozásából, ha nem siker?
Akárhogy is, várhatóan október 16-án jön el az igazság pillanata: az Európai Bizottság az akkor megjelenő éves jelentésében nevezi meg azokat az országokat, amelyeket felkészülésük alapján alkalmasnak ítél az uniós tagságra. Addig azonban még kemény munka következik. Félő azonban, hogy ez alig kelt majd figyelmet, mert jó ideig akkora lesz a (szó)csatazaj.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.