Idézgetik mostanában a szocialista politikus asszony szavait, aki valami olyasmit mondott, hogy a rend kifejezésről neki a fasizmus jut eszébe. Nem hivatásunk kielemezni egy baloldali hangadó észjárásának álliberális kibicsaklásait, de annyit a parttalan szabadságjogok védelmezői is tudnak: rend és biztonság nélkül a demokrácia nem más, mint anarchia, s a jogállam sem több, mint ököljogállam. Sokan veszik maguknak a bátorságot, hogy féljenek vagy félelmet gerjesszenek ebben a hazában, ám rettegéseik oka és tárgya nem valamely virtuális fasizmus, hanem maga a rend. S az oktalan szorongás agressziót szül.
Megtámadták, s brutálisan bántalmazták Oláh Jánost, a MIÉP angyalföldi önkormányzati képviselőjét, országgyűlési képviselő-jelöltjét. A barbár tett politikai motívumai egyértelműek, ugyanakkor veszélyes és etikátlan eljárás lenne egyik vagy másik pártot, politikai erőt, ellenlábas politikust közvetlen felbujtónak kikiáltani. Lehet, a tettesek önszorgalomból, amolyan „civil kezdeményezésként” támadták meg a MIÉP-es politikust, de ez sem túl vigasztaló változat. Mert az agresszorok nem tettek mást, mint követték az újságosbódé-döntögető, a politikát utcára vivő, a „népi igazságtételt” követelő politikusok útmutatásait. Agyament, nemtelen indulatoktól fűtött emberek minden oldalon vannak, de érdekes módon a tettlegességig fajuló erőszakosság mégis inkább az européer toleránsok jellemzője. Gondoljunk a charta demokratáinak ádáz dühére, ahogy eszeveszetten ütlegelték és rugdosták a közéjük tévedt „másságot”, a Demokrata szerkesztőségében véghez vitt rombolásra, vagy éppen a Metész-tüntetés ellen vezényelt kegyetlen rendőrattakra. A MIÉP emberei meg különösen szabad prédának tűnnek egyesek szemében, négy éve egy képviselőjelölt Miskolcon tapasztalhatta meg, meddig tart a „gyűlölködéstől mentes türelem”. Egy Amerikában élő, de az ÉS-ben rendszeresen publikáló liberális értelmiségi, Fencsik Gábor írta az interneten: „A tolerancia szép erény, de vannak dolgok, amiket nem vagyunk kötelesek tolerálni. A baseballütő és a biciklilánc általában ellenzendő, de bizonyos helyzetekben indokolt.”
Eszünkbe nem jut feltételezni, hogy Oláh János támadói az internetet böngészték tettük elkövetése előtt, de gondolatmenetük hasonló lehetett. A „független demokratikus” véleményformálók oly mértékben a MIÉP ellen heccelik a közvéleményt, hogy „érzékeny lelkű” tahók már úgy érezhetik, a párt képviselőjét félholtra verni egyfajta demokratikus hőstett, de minimum indokolt. S ez így van akkor is, ha saját elhatározásukból tették vagy felbérelték őket. Végeredményben mindegy, hogy a két bűnözőt felbujtották vagy csak bujtogatták, a felelősség azokat terheli, akik diktatórikus hajlamokkal, gyűlöletkeltéssel, rasszizmussal – hosszan sorolhatnánk, mi egyébbel – rágalmazzák a jobboldalt. Azokat, akik a rend utáni vágyat a fasizmussal azonosítják. Azokat, akik a polgári kormányt bűnözőnek billogozzák, s közben álnok módon a köztársasági elnök közbenjárását kérik a választási kampány eldurvult hangneme miatt.
Reménykedünk, de igazából nem hisszük, hogy az Oláh János elleni embertelen támadás után a balliberális oldal is rádöbben, a csőcselék szabadságjogainál többet ér a rend. Nem öröm kimondani, de többek között ez is az áprilisi választások tétje.
A magyar minimálbér európai mércével mérve is szépen teljesített
