Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Felkészültek a magyar bírák Az Európai Unió öt tagjelölt kelet-európai országának legfelső bírósági vezetői tartottak állandó értekezletet a csehországi Brnóban. A tegnap befejeződő, kétnapos konferencián Magyarországot Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke, valamint Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság frissen kinevezett elnökhelyettese képviselte. Solt Pál előadásában a magyarországi bírák 1999 óta tartó uniós felkészülését emelte ki, amely 2003-ban fejeződik be. Továbbá ismertette a magyar igazságszolgáltatási modellt, amelyet valamennyi tagjelölt ország képviselője pozitívan értékelt. (Sz. Z.) Sertésexport Tajvanra A rendkívül szigorú állat-egészségügyi előírások ellenére is szállíthatnak magyar cégek sertéshúst Tajvanra – értesítette lapunkat az ázsiai állat-egészségügyi hatóság döntéséről a magyar Külügyminisztérium. A lehetőséggel az a tizenhat hazai húsipari vállalat élhet, amelynél teljes körű vizsgálatot végzett a tajvani állat-egészségügyi szolgálat. Ezzel már a harmadik délkelet-ázsiai országba szállíthatnak Japán és Dél-Korea után a hazai cégek. (H. T.) Állami megrendelést kapott a HP A Hewlett Packard (HP) Magyarország Kft. tegnap bejelentette, hogy a múlt héten nyilvánosságra hozott, az UNIX-kiszolgálók és munkaállomások szállításáról szóló szerződés után újabb, 3,5 milliárd forint értékű keretszerződést írt alá a miniszterelnökség közbeszerzési és gazdasági igazgatóságával PC-s rendszerek szállításáról. A két szerződés együttes értéke 5,5 milliárd forint – áll a cég közleményében. (P. B.)

Munkatársainktól
2002. 02. 06. 0:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.