Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Mádl egyeztet a pártokkal Mádl Ferenc köztársasági elnök a közeljövőben egyeztetésre hívja a pártok képviselőit a választási kampány eldurvulása miatt – áll abban a válaszlevélben, amelyet az államfő Kuncze Gábornak írt. Az SZDSZ elnöke múlt pénteken közölte, levelet írt Mádl Ferencnek, hogy vállaljon szerepet a parlament február 5-i ülésnapja óta kialakult „akut és tűrhetetlen ügyek rendezésében” és közvetítsen a pártok között. Mádl Ferenc válaszlevelében közli: lassan egy hónapja növekvő elégedetlenséggel figyeli a választási kampány eldurvulását. „Különösen károsnak tartom az állampolgárokban félelmet keltő vagy idegenellenes nyilatkozatokat. Úgy gondolom, egyetlen párttól sem fogadható el ez a hangnem” – fogalmaz az államfő. (MTI) Csődeljárás a Szibur ellen A Gazprom tegnap bejelentette, hogy csődeljárást kezdeményez leányvállalata, a Szibur petrolkémiai cég ellen – jelentette az MTI. A Szibur három csúcsvezetőjét, Jakov Goldovszkij elnököt, Vjacseszlav Seremetet, az igazgatótanács elnökét, és Jevgenyij Kosic alelnököt az ügyészség januárban vette őrizetbe: a gyanú szerint a menedzserek 29 milliárd forintnak megfelelő összeggel károsították meg a Gazpromot. A Szibur Magyarországon a TVK-ban és BorsodChemben rendelkezik érdekeltséggel. (H. T.) Dávid Ibolya helyreigazítást kér Helyreigazítást kezdeményezett Dávid Ibolya igazságügy-miniszter az RTL Klub, illetve a Népszava ellen – tudta meg lapunk. Bárándy György, a politikus jogi képviselője elmondta: álláspontja szerint a napilap, illetve a televízió hírműsora a „tamási szocpolügyről” szóló tudósításában azt a valótlan tényt sugallta, hogy Dávid Ibolya és férje a jogegyenlőség sérelme folytán maradt ki az eljárásból. Mint ismeretes, a hat éve húzódó ügyben a bíróság jogerősen kétszáz embert marasztalt el csalásért, és két helyi ügyvédet bűnsegédletért ítélt el. (MN)

MTI
2002. 02. 12. 0:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.