Terror Háza – Andrássy út 60.

Tóth Erzsébet
A csont különös anyag

A kezük már nem volt véres. Viharos, majd békésebb évtizedek segítettek a vérfoltok eltüntetésében és jófajta tisztítószerek. Eltűntek a savas fürdők, a testmagasságig véres falak, a kizárólag lefelé szállító liftek. Eltűntek a szemtanúk is, csak néhány arc nélküli ember nyilatkozik háttal, parókában, féloldalra fordulva. A csont azonban különös anyag. Temetetlenül nem porlad el, nem oszlik szét, talán csak égetni lehet. Ennyi gondoskodást viszont, úgy látszik, nem értek meg ezek a halottak, akiknek a csontjait építőmunkások találták meg egy budapesti pincében.

A lábszárcsontokat és egyéb maradványokat elszállíttatták a sittel együtt, a koponyákat egy szekrénybe rakták. Hány koponya került a szekrénybe? És hova lett a koponyás szekrény? Erre már nem tudott válaszolni a hölgy, aki beszámolt erről a ’89-es épületfelújításról. Felsőbb szerveknek nem szóltak, mert az veszélyeztette volna a határidőt. Közeledett a tél, a lakásokban fűteni kellett. Így viszont minden rendben van, a jól fűtött lakásokban folyik a meleg víz, és ha a gyerekek megunják a meleget, lemehetnek játszani a pincébe, a pincéket sem zárják már olyan nagyon. Játszhatnak ávéhásdit, kínozhatják egymást, esetleg futballozhatnak egy ottfelejtett koponyával.

Volna egy javaslatom az újonnan megválasztott parlamentnek, mivel kezdjék a munkát, rögtön az ünnepélyes eskütétel és a tiszteletdíjak megállapítása után. Húzzanak gumicsizmát, és vonuljanak le a város alatti félbehagyott bunkerekbe, pincebörtönökbe, kínzókamrákba, ÁVO-s kazamatákba, szálljanak alá. Eltűnődve a vízzel elöntött föld alatti látványosságokon, talán jobban meg tudják állapítani, hol is tartunk az Európába vezető úton, mint a Parlament szépen kivilágított termeiben.
(1994)