Ásványvíz-e, amit akként iszunk?

Nemzetközi és hazai jogszabályok szerint az ásványvíz értékesebb víz, mint a forrásvíz. A magyar jogszabályok szerint – egyéb feltételek teljesülése mellett – azt a vizet lehet ásványvíznek minősíteni, amelynek legalább ötszáz milligramm a literenkénti ásványianyag-tartalma. A nyugati világ lassan hazánkba is beszűrődő divatja szerint pillanatnyilag az alacsonyabb ásványianyag-tartalmú vizeket részesíti előnyben.

Szakmai meghatározás szerint – függetlenül az ásványianyag-tartalomtól – minden föld alatti vízadó rétegből származó víz ásványvíz. Magyarországon évszázadokig az a víz számított ásványvíznek, amely legalább ezer milligramm ásványi anyagot tartalmazott literenként (eredetileg egy gramm só egy kilogramm vízben). Ilyen gazdag ásványianyag-tartalmú vizek találhatók Németországban, Ausztriában, Csehországban, Romániában és hazánkban is. A latin országok (Olaszország, Franciaország) karsztvidékein azonban általában csak rövid ideig van a víz a föld alatt, ezért csekély az ottani vizek ásványianyag-tartalma, és a fogyasztók az ilyen „gyenge” vizek fogyasztásához idomultak – nyilatkozta lapunknak Borszéki Béla ásványvízpiaci szakember.
A két fogyasztási kultúra, illetve ízvilág az Európai Unióban találkozott, ahol az olaszok és a franciák hangja érvényesült jobban, mert azt állították, hogy az alacsony ásványianyag-tartalmú víz az egészséges. Talán nem volt igazuk teljesen, de annyiban mégis rátapintottak a lényegre, hogy az enyhe vizekkel lehet főzni, míg a dúsakkal nem, mert azok megváltoztatják az étel ízét. Ez azért fontos, mert Európa nagyvárosaiban a csapvíz ugyan iható, de nagyon rossz minőségű és ízű a vízkezelések következtében, ezért szomjúságoltásra sokkal jobban kedvelik a fogyasztók a palackozott ásványvizet. Az EU-ban azonban nemcsak emiatt favorizálják az alacsonyabb sótartalmú ásványvizeket, hanem azért is, mert a szegényebb vizek íze egysíkúbb, ezáltal jobban beleilleszthető abba a globalizációs tendenciába, amelyben a multik arra törekednek, hogy minél szélesebb körben tudjanak egy-egy vizet piacra dobni. A „vízválasztásnál” semmi nem múlik a beltartalmon, azt sokkal inkább a csomagolás, az elosztás és a promóció határozza meg – mondta Borszéki Béla.
A szakember rámutatott: az ásványvízpiac folyamatosan növekszik, világszerte expanzív fázisban van, az éves összfogyasztás-növekedés tizenöt százalékos. Ezért egyelőre nem indult komoly verseny a fogyasztóért, mert a piacbővülésből az is részesedik, aki csak úszik az árral. Az első tapogatózások azonban már érezhetők: terjednek a natúr, szén-dioxid-mentes és enyhe vizek. Ezek termelése azonban sokkal nehezebb, korszerűbb technológia kell hozzá, mert nem hasznosul a szén-dioxid mikróbaölő hatása.
Új színként megjelentek az ízesített vizek is a palettán, szénsavas és szénsavmentes formában, igaz, ezek már nem nevezhetők ásványvíznek, inkább üdítőitalnak.
Az ásványvizet csak ott szabad palackozni, ahol a forrás vagy a kút van. Nem a víz drága, bár azért is fizetni kell, hanem kitermelésének és palackozásának óriásiak a költségei. A vízhez nem szabad semmit hozzáadni a szén-dioxidon kívül, elvenni sem szabad semmit a vason és a mangánon kívül. Egy korszerű üzem megépítéséhez több száz millió forint szükséges.
A két nagy szereplő a Nestlé és a Danone, amelyek a Perrier-vel, illetve az Eviannal büszkélkedhetnek. Utóbbi a világ legszélesebb körben fogyasztott ásványvize, az egész világon kapható. E tény utal a piac átrendeződésére, mert ha megfelelő árfekvés elérhető egy ásványvízzel, akkor már megéri szállítani. Az átalakulást és a piac kétarcúságát mutatja, hogy van olyan fogyasztó, aki a helyi ásványvizet issza, és van olyan, aki a világmárkára esküszik. A globalizáció azonban itt is tapasztalható, mert a szupermarketek hatalmas térnyerésével már mindenhol kaphatók a nagyok márkái. Persze a nagyok úgy is hódítanak, hogy felvásárolják a kicsiket, de nem szüntetik meg a termelést, hanem továbbra is szállítják a kis kutak termékeit, mert saját termékükkel együtt terítve – megosztva a logisztikai költségeket – már megéri azt is messzebbre szállítani – vélte Borszéki Béla. Hozzátette: a multik hazai terjeszkedése ellenére piacunk megvételétől nem kell tartani, mert az ásványvizet csak a kitermelés helyén lehet palackozni, és azon a néven más márkát nem lehet forgalomba hozni.
A hazai ásványvíz-fogyasztási szokásokról Bikfalvi Istvánné, az Ásványvíz Szövetség és Terméktanács főtitkára lapunknak elmondta: dinamikusan fejlődik a honi piac, tavaly az egy főre eső átlagos fogyasztás 42,4 liter volt. Ez a szám a 90-es évek elején jellemző 3,7 literhez képest nagyon jó, a két évvel ezelőtti 39,2 literhez képest azonban nem. A fogyasztás növekedésének megtorpanása a főtitkár szerint az időjárási körülményekben keresendő, 2000-ben ugyanis a nagyon meleg nyár eredményezte a több mint 39 literes egy főre eső fogyasztást, illetve az előző évhez képest a több mint tizenegy literes fogyasztásnövekedést.
A növekedés üteme azonban egyre lassabb lesz, ahogy a hazai ásványvízfogyasztás egyre inkább közelíti az európai átlagot. A terméktanács felmérése szerint a hazai átlagfogyasztás – az osztrák értékhez hasonlóan – hetven liter körül stabilizálódik – vázolta Bikfalviné, aki az idei szezonra is a fogyasztás dinamikus emelkedésével számol.