Csökkenő luxusbevétel

Egyformán 0,46 százalékkal estek vissza az amerikai tőzsdei árfolyamok a csütörtöki kereskedések során. A gyengülés oka lehet, hogy a Federal Reserve elnöke még mindig nem határozta meg a gazdasági növekedés megindulásának időpontját. Az elemzők azonban a növekedési pálya lassú, de biztos felíveléséről beszélnek, így a két információ ellentétes hatásokat váltott ki. Hogy kinek van igaza, azt majd a jövő bebizonyítja – mondta egy New York-i bróker, bár Greenspan egy szóval sem cáfolta az emelkedési lehetőségeket. A jegybanki szerepet betöltő szervezet feje ugyan pont egy héttel korábbi beszédénél optimistább hangot ütött meg, de a befektetők számára még ez a szint sem volt elegendő ahhoz, hogy a szerdai tőzsdei rohamot újból feltüzeljék.

2002. 03. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pozitív irányba nyitottak a hét utolsó előtti napján a tengerentúli árfolyamok, majd később a Fed elnökének beszéde alatt mind a két vezető részvényeket jegyző mutató átesett a holtponton és veszteséggel zárt. A csökkenésnek két látható magyarázata volt, az egyik, hogy Greenspan még mindig nem mondta ki, hogy itt a gazdasági növekedés ideje. A másik okot viszont a mohó befektetői magatartással lehetett indokolni, amely haszonrealizálásra sarkallta a spekulánsokat. Greenspan szerint a gazdasági növekedésről szóló piaci várakozások jelentősen meghaladják a valóságot.
Hasonlóan meglepetést okozott a japán tőzsdemutató és az azzal ellentétes utolsó negyedéves GDP adata. A Nikkei 225 index 2,04 százalékkal erősödött annak ellenére, hogy a több elemző által leértékelt GDP tavalyi utolsó negyedéves értéke 1,2 százalékkal csökkent a korábbi három hónapos intervallumhoz képest. A japán gazdasági miniszter szerint a mélyrepülés elérte a legalacsonyabb szintjét, de a gazdasággal kapcsolatos makroadatok nem azt igazolják. A szigetországban jelenlévő tőzsdei drágulásokat még mindig a Merrill Lynch vételi ajánlata és a pénzügyi vezetés optimista jóslatai éltették.
A tokiói emelkedések és a pozitív irányba nyitó amerikai tőzsdék elvették az eladói oldalon állók kedvét, ez azt jelentette, hogy az optimista hangulat újból teret nyert. Az európai piacokon a Louis Vuitton Moet Hennessy (LVMH) luxusipari cég működési profitja, valamint a Vodafone jugoszláviai terjeszkedése. A francia LVMH elnöke szerint a japán recesszió és az amerikai terrorcselekmények hatására a cég működési profitja 20 százalékkal esett vissza. A Vuitton szerint a jövőben a cégek felvásárlása helyett saját startégiájuk megteremtésére fognak törekedni. Nem így tesz a Vodafone, a brit óriáscég a belgrádi Mobtelt szemelte ki, mint akvizíciós célpontot.
Megforduló irány és javuló trend jellemezte a tegnap későn nyitó tengerentúli tőzsdéket is, a drágulásokat a februári foglalkoztatási adatok igen kedvező jellege okozta. A kiadott adatok szerint a munkanélküliek száma a várt növekedés helyett 5,5 százalékkal csökkent. A Wall Street újból az Enron-ügyre figyel, írja a The New York Times tegnapi száma. A napilap információi szerint a már korábban beharangozott büntetőeljárás valóban utolérte az Arthur Andersen könyvvizsgáló céget.
Budapesten szinte egész nap lefelé mozgott a BUX értéke, a nyitáskor még csak 16 pontos veszteséget mutató index 8320 pontig esett vissza, majd délután a trend lassan megfordult és lassú javulás kezdődött. A kereskedés végén a börzemutató 6,72 pontos veszteséget jelzett és 8390,58 ponton zárt. A forgalom 3,62 milliárd forintot jelzett, ami igen alacsonynak mondható, de az elemzők felhívták a figyelmet, hogy a magyar piacon ezúttal a közelgő ünnepek okozhatják az érdeklődés visszaszorulását.
A vezető részvények sorából a Matáv (+11 forint) ára tudott csak növekedést jelezni. A távközlési részvényekkel szemben a Mol (–20 forint), az OTP (–15 forint) és a Richter (–100 forint) árfolyama lefelé mozgott. A nap egyik szenzációja volt, hogy a Kárpótlási Jegytulajdonosok Érdekvédelmi Egyesülete bejelentette, hogy fizetési meghagyást nyújt be az állammal szemben a jövő hét elején. A hír hatására a kárpótlási jegyek árfolyama 6,5 százalékot erősödött. A kis kapitalizációjú, de nagyobb érdeklődést jelző papírok közül a Synergon (+32 forint) és az Egis (+100 forint) emelkedése jelentett még némi színfoltot a hazai parketten.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.