Dráma a Beckettsben

Privát úr
2002. 03. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budapest külföldi vendéglőit felfedező körutunk során, egy-egy skót és angol hely után, egy ír éttermet kerestünk fel a Csatornán túli nemzetek sorában. A Bajcsy-Zsilinszky úton nyolc éve megnyílt Becketts már 1995-ben Az év étterme címet nyerte el az egyik üzleti hetilapunktól, két évvel később a „Legjobb konyhájú kocsma” rangot kapta meg egy másiktól, s további kitüntetések birtokosa. Az egykori Seemann kávéház helyén lévő, tízméteres belmagasságú hely igazán lenyűgöző – aligha van ekkora pub Írországban – , keményfa parkettájával, tágas sétatereivel kiválóan alkalmas társasági összejövetelekre. Az étterem névadója, az ír drámaíró, Samuel Beckett mondatja egyik monodrámája hősével: „Nyolcezer órából ezerhétszáz párolgott el pusztán italmérésekben. Éber életének több mint negyven százaléka.” Alighanem önmagáról is szól a történet. A pub falán több helyütt látható Beckett arcmása, de ami az italárakat illeti, e helyen biztosan nem töltene annyi időt, főleg, ha itt keresné a pénzt: egy 4 centes whisky vagy egy korsó Guinness sör nagyjából egy ezresbe – négy euróba! – kerül, a fele árért mért Amstel csapnivaló.
Éppen Szent Patrik, az ősi ír védőszent nevenapján látogattuk meg a Beckettset, ünneprontás szemernyi szándéka nélkül. Ebédidő lévén kevesen voltak, néhány fiatalember a Leeds–Blackburn futballmeccset nézte, erős akcentussal hangoskodva a tévé előtt. Éhesen és tanácstalanul böngésztük a szegényes étlapot, valami eredeti ételről faggattuk a nagyon udvarias, munkáját kifogástalanul végző pincért. Kissé eltűnődve a kérdésben rejlő kihíváson, e szavakkal jellemezte a helyzetet: – Ezek mind csipszet esznek, kenyeret mártogatnak a levesbe.
Végül a még leginkább jellemző étkekben állapodtunk meg a derék fiatalemberrel. Steak-szendvicset rendeltünk salátaágyon, fokhagymás pirítóssal és sült hagymakarikákkal, valamint tejszínes-gombás csirke pie-t, krumlipürével. A száraz és ízetlen hagymás marhahátszínt csakis a jó hazai mustár segített elfogyasztani, a nagy halom zöldsalátához semmi öntet nem jár, az alatta lapuló „pirítós” egy vattaszerűen fehér, szétázott, gépi kenyér. A tojásos tésztakalappal lefedett tálkában felszolgált csirkedarabok alapvetően ízetlen, liszttel nyúlósra habart gezemicébe ragadva, pár gombaszárdarabka társaságában kelletik magukat, reménytelenül. Szegény Twist Olivérnek kellett ilyesmit ennie az árvaházban… A vigasztalásunkra rendelt desszertektől sem lettünk boldogabbak, a krémes sajttortának kellemetlen, idegen mellékíze volt, a Black and White kakaós piskótánál minden magyar falusi cukrászdában különb csokitorta kapható. Egyedül a kávéban leltük örömünket, hála a braziloknak.
A bizniszszaklapok kitüntetésein morfondírozunk, Beckett csupa kékkel festett portréját nézegetve, vajon minő tragédia történhetett ezzel a „kitűnő konyhával”? Színház az egész világ, írta egykor egy másik híres színpadi szerző. Az összehasonlító gasztronómia ismerői, akiknek volt módjuk megutaztatni a hasukat különböző nemzetek étkezőhelyein, legszívesebben egy magyar drámaíró nevezetes sorait idéznék a Brit Szigeteket illetően: „… hagyj fel minden reménnyel!”
Legközelebb magyar étterembe megyünk.
Privát úr

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.