Ilku doktor bölcsessége

Még a legjobb barátai sem feltételezték Ilku doktorról, hogy egyszer valamiféle kalandba keveredik. A felesége tiszte volt ez a családban, a rossz nyelvek szerint fűvel-fával megcsalta a férjét, a szabad idejétől függően, ezt azért tegyük hozzá. Amikor ugyanis az önmegvalósítás állt élete középpontjában, nem fűvel és fával, hanem vagy fűvel, vagy fával volt légyottja.
Egyébként roppant féltékeny volt. Elegendő volt ura egy-egy pincérnőre, fodrászra, eladóra vetett félmosolya, és máris állt otthon a balhé. Gondolható, mekkora veszekedések színhelye volt az Ilku-ház, a doktor ugyanis közismerten udvarias, barátságos figura volt.
Az italt is hamar megkedvelte. Megismerték és megszerették egymást.
Reggelente gyalog indult el a klinikára, útközben betért a főút melletti talponállóba, hogy megalapozza a napját. Legendás udvariassága ilyenkor sem hagyta el, kocsmaszerte mesélték azt az esetet, amikor távoztában bölcs szavakkal adott utat egy ifjú, kezdő, éppen érkező italozónak.
– Jöjjön csak, fiam – intett barátságosan –, magának fontosabb, még előtte van…
Ne gondolja senki, hogy hősünk megivott mindent, ami csak elé került, figyelt a minőségre, mi több, kifejezetten válogatós volt. Amikor például gyerekkori barátja, nem lévén otthon más ital, kubai banánlikőrrel kínálta, csak megrázta a fejét. Világlátott emberként kifejezetten szerette a karibi térséget, a banánról is tudta, hogy roppant tápláló (egy db kb. 150 kcal), de ízlelőbimbójára hallgatva nem tudta összehozni a kétféle információt. Még az sem dobta fel, hogy a címke szerint 38 fokos alkoholt jegyzett az üveg.
A felesége magától értetődően élt vissza a nagyvonalúságával. Hol elhagyta a férjét, hol hazaköltözött hozzá. Az orvos nemcsak türelmesen meghallgatta, milyen hálátlanok a fiatal fiúk, még vigasztalgatta is hűtlen feleségét, aki esetről esetre elérte nála, hogy a múlt időből újra jelen legyen, visszafogadja őt a férje.
Hogy aztán csakhamar újra életük része legyen fű és fa (vannak természetkedvelő családok…).
Ilku doktor mindig meglepően hamar napirendre tért azon, hogy ismét visszaálltak a dolgos hétköznapok, hiába figyelmeztették a barátai, hogy mégiscsak túlzás ezer és egyszer beleesni ugyanabba a csapdába, csak mosolygott magabiztosan.
– Biztosan szeret, különben nem jönne vissza hozzám mindig.
Azért ahogy teltek-múltak az évek, egy kicsit zavarni kezdte a szituáció. Ne gondoljon senki sem arra, hogy betelt nála a pohár, és fölrúgta a kapcsolatot, ilyesmi eszébe sem jutott. Mindössze arra gondolt, mi lenne, ha ő is hódolna a természet szavának (lásd még: fű, fa), és kipróbálná, milyen az, amikor egy még ismeretlen hölgy kezéhez hajol le kézcsókra.
Két kísérletig vitte, mindkettő jellemző volt rá.
Az első esetben a színházi pénztárnál szólított le egy magas, szőke nőt, visszaélve azzal, hogy egyikőjük sem kapott jegyet az esti előadásra. Biztosra ment, hiszen átlagos pszichológiai ismeretekkel is tudhatta, a hölgynek nincs estére programja, különben miért ácsingózott volna színházjegy után.
Összecsapta a bokáját, bemutatkozott, és meghívta a hölgyet vacsorázni.
Kellemesen teltek a percek, olyannyira, hogy végül az asszony lakásán kötöttek ki. Ott sem unatkoztak, reggelig együtt múlatták az időt, Ilku olyannyira mély nyomokat hagyott a partnerében, hogy igazán biztató szavakkal csukta be mögötte az ajtót.
– Tudod, hol lakom, gyere amikor csak akarsz, mindig szívesen látlak.
Ilku doktort feldobta az eset, a reggeli kórházi vizitnél elhatározta, hogy már este él a lehetőséggel. Elábrándozott azon, milyen kellemes lesz a második éjszakájuk, amikor eszébe jutott, hogy nem tudja a címet. A taxiban kicsit elbóbiskolt (két whisky + magyaróvári sertésborda + kétszer két deci száraz fehér), nem hallotta, amikor a nő bemondta, hová mennek, a telefonszámot pedig nagy boldogságában nem kérte el.
A sors azonban nem hagyta sokáig bánkódni, mert még aznap megismerkedett egy fiatalos ötvenessel, akinek be nem állt a szája, sokat nevetett, láthatólag szerette az életet. Kész volt mindenre, akadály csak az volt, hogy az édesanyjával lakott, így nem volt hova meghívnia a férfit. Ilku doktor gálánsan megígérte, hogy gondoskodik a pásztoróra színhelyéről, el is kérte ifjú kollégájától a lakását. A kezdő orvos készséggel főnöke rendelkezésére bocsátotta az otthonát, de feltételül szabta, Ilku doktornak részletesen be kell számolnia a kalandról.
Másnap ebédnél került sor a mesélésre.
– Na…? Na…? Mi volt? – kérdezte a fiatal, miközben zsebébe süllyesztette a visszakapott kulcsot.
– Hát, kérlek… Vettem egy üveg pezsgőt, találkoztam a nővel, és fölmentünk a lakásodba.
– És?
– És…? Mi történhetett volna? Megittuk a pezsgőt.
– Aztán?
– Hát, tudod, én próbálkoztam, de a nő nem engedte. Ennyi volt… – nézett ki a kórházi étkezde ablakán Ilku doktor, majd hosszas hallgatás után széttárta a kezét. Nagyot sóhajtott, úgy tette hozzá:
– Talán… Talán jobb is így…