Jelmezbáli plakátok Bécsben

Évről évre a világ minden tájáról az osztrák fővárosba vonzza a turisták seregét a híres operabál. A „gazdagok és szépek” a patinás falakon belül szórakoznak – vagyonokat érő estélyi ruhákban –, a kispénzűek pedig a vendégek érkezéséből kapnak báli ízelítőt a téren várakozván, a főbejárat előtt. A farsangi szezon atmoszférájából a műkereskedelem is kiveszi a részét ilyenkor. A Dorotheum február végi árverését például modern grafikákból rendezte, és a 256 tétel között karneváli vigalmak egykori falragaszait is kalapács alá vitték. Nagy sikert aratott Colland színes litográfiája 1930-ból egy újságíróbál kapcsán, amelyet elegáns hölgy ihletett, kezében álarccal, a két világháború közötti periódus jellegzetes stílusában. A csupán 220 euróról startolt tétel a licitálás nyomán hatszorosára ért, amikor 1200 eurónál szólalt meg a csengő. Már-már absztrakt modorban készült a francia Pierre Soulages 1964-es kőnyomata a solingeni modern zenei napokról, akárcsak egy évtizeddel későbbről az osztrák Attersee szürrealisztikus szépségű harlekinfigurája (Servierhut címmel), körülötte tarkabarka lampionokkal, csillagokkal, illetve konfettiesővel. (A hazai közönség a közelmúltban ismerhette meg a kortárs mester retrospektív tárlatát és rokonszenves személyiségét a Szépművészeti Múzeum vendégkiállításán.)
A magyarokra térve említhetjük Bálint Rezső első világháborús pasztelljét egy orosz katonáról (a kép Mednyánszky László báró haditudósításainak távoli rokona, mégsem kelt el 450 euróért). Szirányi Loos Mária színes fametszetben sokszorosította a közelgő vihart 1935 körül, a mű 150-ről startolva 240-nél landolt. A Kismartonban élő Pongrátz Péter a hetvenes évekből való színes ceruzarajzai egy hal külsejéről és belsejéről, mesebeli ősállatkákról avagy rovarokról éppúgy visszamaradtak 550 eurós becsértéken, akárcsak ezzel egyidős, cím nélküli színes szitanyomata, potom 190 euróért. A rendszerint garantált sikert jelentő másik hazánkfia, Victor Vasarely is felemás eredményt ért el a Dorotheum árverésén. Egyik színes szitanyomatát kézzel szignálta, és talán ezért kelt el 220 euró helyett 240-ért, egy másik, nagyobb, szintén elvont kompozíciója, azonos technikával, ám csupán a párizsi Denise René Galéria szárazpecsétjével hitelesítve, 450 euróért visszamaradt.
A Dorotheumban már rendszeresek az árverések, amikor nálunk még csak készülődik a tavaszra a szezon. A huszadik század művészetének szentelt licitáláson nagyjából ugyanennyi tételből válogathattak a jelenlévők és telefonálók. Témaválasztásában és stílusában is Neográdyékra emlékeztetett valamelyest a Zombory jelzésű olajfestmény a lankás tájjal és a gyalogúton, karján kosárral haladó parasztasszonnyal. Az előzetes kiállításon és a katalógusban 580–870 euróra taksálták ugyan, de lejjebbről indítva, végül 550-ért sikerült értékesíteni. A debreceni születésű és 1950-ben Budapesten elhunyt Kárpáthy Jenő sokkal nagyobb méretű és jóval látványosabb őszi fasorát nem véletlenül becsülték jóval magasabbra (2900–4400 euró) a patinás cég tapasztalt szakértői, de ezúttal talán túllőttek a célon, mert nem keltett érdeklődést ennyiért. A fordítottja történt a soproni származású és 1975-ben az osztrák fővárosban meghalt Richly Rudolf csendéletével. Olajjal festette farostlemezre a halat, valamint az ősz gyümölcseit és zöldségeit, modern, pasztózus ecsetvonásokkal. Fel is verték a színvonalas, tetszetős alkotás árát 730–1000-ről 2200 euróra. Amennyire örültem a kortárs magyar Mulasics László bécsi felbukkanásának és tisztes magasságban megállapított értéksávjának (1300–1800 között), annyira sajnáltam utólag, hogy a Forró nyári nap egy szigeten elnevezésű, lilásvörös tónusokban lángoló olajképe a sárga homokon napozó fehér női akttal (1986-ból) egyelőre nem talált új tulajdonosára. Némi vigasztalásul szolgálhat a közmondás, miszerint minden kezdet nehéz, és egy kortárs mester műkereskedelmi bevezetése még hazai közegben is hosszú esztendőkbe telhet.