Manet a porcelánon

Ószövetségi jelenetet fest éppen Vida Sándor százévesnél is öregebb minta alapján, szomszédja pedig flamingókat az ománi uralkodó megrendelésére. Ha negyvennyolc órából állna egy nap, akkor sem tudnák gyorsabban teljesíteni azt a sok megrendelést a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. mesterfestői, ami a világ közeli s távoli pontjairól érkezik hozzájuk.

A járókelők meg a település csöndes utcácskáin – a regionális újság állítása szerint – a hanyatlás jeleit vélik fölfedezni a százhetvenöt éves gyár környékén. Visszavont megrendelésekről susognak, csökkentett munkaidőről, teli raktárakról. Vége a fellendülésnek – riogatják mindazokat, akik büszkék Herend világhódító jelenére. Kár volt „flancos” díszudvarra költeni a múlt évi nyereséget, amikor szűk esztendőkre volna jó berendezkedni…
A pánikkeltés kismesterei tán nem is tudták, hogy éppen akkor érkeztek haza Frankfurtból a manufaktúra vezetői, hol az új termékeket mutatták be a szakma kiválóságainak, amikor a számokkal alá nem dúcolható aggodalmak nyomtatásban megjelentek. A frankfurti fogadtatás nem a recesszió árnyait festette Herend köré. A marketing- és értékesítési igazgató, Somogyi Robert sem a csupán bizonyos termékekre, az úgynevezett pikkelyes kisplasztikákra vonatkozó megrendelői visszalépésekről beszél. (Amelyeknek – a kívülálló paraszti észjárása szerint – oka lehet a divat változása éppúgy, mint a 2001. szeptember 11. óta világméretekben megmutatkozó takarékosság.) A klasszikus herendi termékek – így például a Viktória-mintás étkészletek – iránti változatlan érdeklődésről beszél az értékesítési igazgató. Meg azokról a különleges óhajokról, amelyekkel messzi tájakon élő gazdag emberek keresik meg a művészi kézművességéről nevezetes nagyüzemet.
Mióta hírül vette, hogy egy (föltehetőleg igen tehetős) német polgár kétszemélyes herendi kávéskészleten szeretné viszontlátni Manet 1858 körül a katonai témákat festő Balleroy-val közösen bérelt műtermében készült olajképét, a cseresznyéző fiút, e sorok íróját is az foglalkoztatja igazából, hogy milyen jogi s szakmai szempontjai s következményei lehetnek az efféle nem mindennapi megrendeléseknek. A téma azért is izgalmas, mert, miközben – még az idealista festészet híveként alkotó – Manet képének herendi „utóéletén” töprenkedik, tudomására jut, festettek már itt porcelánra Leonardo da Vinci- (a sejtelmes mosolyú Mona Lisát), Benczúr-képet (Vajk megkeresztelését), nevezetes történelmi személyiségeket a XIX. századból (Barabás Miklós metszetei alapján). Ezeknek az egyedülálló tárgyaknak a sora azt jelzi ugyanis, hogy Herend teljes mértékben élvezi a minőség iránt (is) fogékony pénzarisztokrácia bizalmát. Nem beszélve azoknak a múzeumoknak, magánszemélyeknek a magyar manufaktúra iránti föltétlen bizalmáról, amelyek, akik e műalkotások tulajdonosai. Pikkelymintás nyulakat és kakasokat szállítani vagy lemondani – kereskedelmi kortünet. A Louvre engedélyét megkapni, hogy az intézmény legbecsesebb tulajdonának könyvtárnyi irodalomban elemzett és értelmezett arcvonásait herendi porcelánra másolják át – hitelesítő pecsét. A legmagasabb megtiszteltetés.
Eddig még mindenhonnan megkapták a hozzájárulást, ha neves képzőművészeti alkotásokról szerettek volna a megrendelő kívánságára porcelánra másolatot festeni – mondja Somogyi Robert. Mielőtt azonban engedélyezés végett a kérdéses műalkotás tulajdonosaihoz fordulnának (a Manet-kép „porcelánosítási” jogaiért Lisszabonig mentek), a kereskedelmi szempontokat is félretolva, művészeti bizottság dönt róla, hogy egyáltalán illik-e, méltó-e a nagy hírű üzemhez a megrendelő elképzeléseivel foglalkozni. Aki kifogásolható kívánságokkal érkezne – mondjuk Munkácsy Golgotáját levesestálon szeretné viszontlátni –, bármily gazdag ember legyen is az illető, nem találna szívélyes fogadtatásra. A giccspártoló tucatáru-megrendelő sem. Ilyenekkel azonban ritkán van találkozásuk a manufaktúra vezetőinek.
Megesik olykor, hogy megrendelőre sem várva látnak munkához. Ez történt a millenniumi években Benczúr Gyula Vajk megkeresztelése című festményével is, amelyet két termékükön is szerepeltettek, és vittek kiállításról kiállításra. Az egyik porcelán műremek az Egyesült Államokban talált vevőre, a másik Norvégiában. (Nem sokat tudott sem az amerikai, sem az észak-európai tulajdonos a magyar históriáról, amíg meg nem pillantotta a porcelánra vitt képet a krisztusi jel előtt térdet s fejet hajtó fiúról, aki a keresztségben az István nevet kapta. Aztán elkezdtek hozzáolvasgatni a birtokukba került porcelánhoz – mondták.)
Tévúton jár, aki azt gondolja, a herendi porcelán megrendelői között főleg a pénzvilág „nagyágyúit” lehet megtalálni. Ott vannak a magyar manufaktúra üzleti köreiben a híres történelmi (és „feljövőben levő”) uralkodóházak is, köszönhetően az első királyi megrendelőnek, a brit uralkodónőnek, Viktóriának.
És ott van valahol a polgári réteg is. Herend ma is büszkén emlegeti, hogy a még ma is működő porcelánmanufaktúrák közül ez az egyetlen Európában, amely nem tartozott sohasem uralkodóházhoz. Alapításától kezdve polgári cégként működött, polgárok dolgoztak benne – polgároknak. Ha az utóbbi negyven-ötven évben hazánkban sorvadásnak indult is ez a „célcsoport”, Herend mai gazdái (a cég részvényeinek hetvenöt százaléka a dolgozók tulajdonában van) erősen számítanak rá, hogy az újrapolgárosodó Magyarországon ismét megnő az érdeklődés termékeik iránt. Ahogy ma Itáliában, Japánban és az Egyesült Államokban már átlagemberek is keresik portékáikat.
A százhetvenötödik születésnapján méltóképpen köszöntött – Magyar Örökség Díjjal is jutalmazott – manufaktúra életben maradásának, prosperitásának nincsenek titkai, csak józan ésszel könynyen fölfogható és értékelhető magyarázatai. A hagyományokhoz való ragaszkodás, a minőség elvének tisztelete, a megújulási készség és az utánpótlásról való gondoskodás tartotta meg Herendet a mostaninál ezerte nehezebb időkben is. Szakembereit maga képezi, munkásainak kedvező életkörülményeiről is gondoskodik. (Okmányuk is van róla: családbarát munkahely a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt.) Herendi mesterfestőnek lenni komoly szakmai rangot jelent, és nem is csak az üzem falain belül. A Föld számos pontján tartanak szakmai bemutatót művészetükből, és kinek-kinek megadatik közülük a lehetőség, hogy a saját tervei szerint készített tárgyak is bekerüljenek a gyár termékkínálatába. Vida Sándor, aki Edouard Manet Fiú cseresznyével című képének másolatát az úgynevezett „balatonfüredi fehér nyersárura” rávitte (a legnagyobb gondot az olajfestés imitálása jelentette számára – mondja – és az, hogy ne torzuljon a domború felületen Manet derűs legénykéjének ábrázata), még nincs negyvenéves, papírforma szerint nem is kapta meg a mesterfestői titulust, de már kétszer tartott bemutató körutat Japánban, és munkái – az egyéni tervezésű kompozíciói is – többször szerepeltek hazai és külföldi kiállításokon. Állandóan új feladatokkal halmozzák el. Az elégedett emberekre jellemző lendülettel meséli, hogyan készítették kollégáival közösen a Szent Korona porcelánmását – Szelényi Károly fotói alapján –, miként vitték föl az első reprodukciót Pestre, a Parlament épületébe, hogy az igazi, szent történelmi ereklye közelébe helyezve hitelesítsék munkájukat. És mint készült az 1848-as szabadságharc kerek évfordulóján a nemzet nagyjait megjelenítő emléktárgy, annak előtte pedig, a millecentenárium évében a Hunort és Magort saját tervei szerint megörökítő porcelán. Nem az állítólagos recesszióról beszélgetünk. Nem is arról, lesz-e az idén hétszázalékos nettó átlagos béremelés és másfél milliárdos nyereség, mint 2001-ben. Hanem a városról, Pápáról, ahol nevelkedett, és ahonnan ma is nap mint nap Herendre utazik. A tanárairól, Bujáki Miklósról, Varjú Dezsőről, akiktől nemcsak matematikát, fizikát, földrajzot és történelmet tanult, de a szellemi (s az erkölcsi) igényesség kötelező érvényű tudnivalóit is. Manet albumában lapozgatunk, aztán kikötünk Arnold Schwarzeneggernél, aki – több híresség között – nagy tisztelője a herendi porcelánnak. Vett már magának Toporci Madonnát és vett volna porcelán Szent Koronát is, csakhogy nem kapott.
A borúlátóknak egyébként (vád)pontról (vád)pontra válaszolt a manufaktúra vezetősége: munkaköri átszervezés az, amit egyesek kényszerű munkaidő-csökkentésnek véltek, az idén nyolcmilliárd forintos bevételt terveznek, amelyből föltehetőleg béremelésre s a munkakörülmények további javítására is futja.
Az idegen meg, ha rég nem járt e vidéken, okkal gondolhatja, hogy Nyugat-Európába tévedt, olyan tiszták, szépek Herend város utcái, házai. A manufaktúra pedig kívül-belül, „flancos” belső udvarával is, azt a minőséget mutatja, akár a portékái. Magyarországon vagyunk. Itthon vagyunk, bármily hihetetlen.