Nyakperec a gyorsítósávon

Köztudomású, hogy a Balaton környéke kisebb-nagyobb megszakításokkal a kőkortól kezdve, tehát sok ezer éve lakott terület. Az M7-es autópálya kitűzött nyomvonalán folyó előzetes feltárás azonban jó néhány szakmai meglepetéssel szolgált a régészeknek.

Napi tízórás munka az év hét-kilenc hónapján keresztül, kinn a terepen, tűző napon, esőben és szélben. Utána, lehetőleg még aznap, ellenőrizni és számítógépre kell vinni a feljegyzéseket, rajzokat, raktározni a leleteket. Majd a teljes anyagot fel kell dolgozni. Az összefüggésekből, párhuzamokból rajzolódnak ki egy-egy népcsoport múltbeli életének részletei. Ha viszont a régész nem dolgozza fel a lehető legpontosabban ásatása anyagát, semmivé lesz, amiért dolgozott, elpusztítja, amit feltárt. A megyei múzeumoknak általában nincs elég emberük ahhoz, hogy egyéb napi munkájuk mellett a több százezer négyzetméteres területek szakszerű feltárását s az anyag feldolgozását is elvégezzék. Merthogy itt több százezer négyzetméterről van szó! Az M7-es Somogy megyei nyomvonalának hossza 67 kilométer. Ma Zamárdiig autózhatunk rajta, innen épül tovább folyamatosan. A második szakasz Zamárditól Szárszóig, a harmadik Szárszótól Ordacsehiig tart. Egy-egy csomópont (ahol a le- és felhajtó-, lassító- és gyorsítósávok épülnek ki) általában hatvan-százezer négyzetméter nagyságú. Olykor az is előfordul, hogy módosul a nyomvonal, menet közben változhat tehát a feltárandó lelőhely nagysága is. A feltárás költségeit a Nemzeti Autópálya Rt. viseli.
Ilyen hatalmas, összefüggő területek kutatására sokáig nem volt lehetőség. Az úgynevezett megelőző feltárás 1997-től kötelező mindenütt, ahol nagy építkezés kezdődik. Akkor fogadta el az Országgyűlés a kulturális javak védelméről szóló törvényt, amely szerint – amint arról már többször írtunk – a beruházónak az összes költség kilenc ezrelékét a terület régészeti feltárására kell fordítania. (A nemzetközi gyakorlatban a leletanyag szakszerű nyilvántartására és feldolgozására is kell pénzt adnia.) Ez egyrészt soha nem látott lehetőségeket nyit meg a magyarországi régészek előtt, másrészt a felelősségüket is igen nagy mértékben növeli. Gyorsan kell dolgozniuk, a szigorú határidőket pontosan betartva, úgy, hogy közben a szakma szempontjai se károsodjanak.
A feltárandó terepeket először a megyei múzeumok szakemberei járják be gyalogosan. A megelőző ásatás megkezdése előtt óriásgépek szedik le a régészek felügyeletével – óvatosan! – a felső humuszréteget. Nagy segítséget jelentenek a régészek által készített légi felvételek, amelyeken – ha a pilóta érti a dolgát, és kedvező az időjárás – jól láthatóan kirajzolódnak a lelőhelyek nyomai.
Az MTA Régészeti Intézetét a kaposvári székhelyű Somogy Megyei Múzeumigazgatóság kérte fel arra, hogy segítsen a megyében folyó autópálya-szakasz előzetes feltárásában. (Az intézetnek voltak már tapasztalatai autópálya-ásatásokról. Dolgoztak régészei az M1-es és az M3-as bizonyos szakaszain is.) A három évre szóló együttműködési szerződés értelmében a Szárszótól Ordacsehiig tartó harminc kilométeres szakaszon eddig tizenkét lelőhelyen, azaz az autópálya majdani öt csomópontján dolgoztak régészek. Az idei első fél évre négy nagy lelőhely feltárását vállalták. Az ásatások vezetői huszon- és harmincévesek. „Bedobtuk őket a mély vízbe, és egyetlenegyszer sem kellett »menteni«, mindnyájan megállták a helyüket” – állítja ki kollégáiról a jó bizonyítványt Bondár Mária, a Régészeti Intézet igazgatóhelyettese, aki Honti Szilviával, a Somogy Megyei Múzeumigazgatóság régész-referensével összefogta a munkát. A lelőhelyek légi felderítését az intézet munkatársa, Miklós Zsuzsa szervezte meg, aki korábban Tolna megyében, a hajdani Ete mezőváros kutatásakor szerzett erről igen hasznos tapasztalatokat.
Balatonszemes környékén Kiss Viktória vezette az ásatást. A majdnem 28 ezer négyzetméternyi területen újkőkori és rézkori települést, a népvándorlás korából három avar sírt, egy hajdani temető részét, valamint telepnyomokat tárt fel. Képet kapott az újkőkori falu teljes keresztmetszetéről (500 objektum: tároló- és szemétgödrök, cölöplyukak, egy cölöpház részletei kerültek elő). A falu területén hat zsugorított csontvázas sírt is találtak. A dunántúli „vonaldíszes kultúra” népessége lakott itt valaha, több szakaszban. A leletanyag zöme házikerámia: vastag falú, ujjbenyomással, körömcsípéssel díszített edények, de akadt vékony falú, fényezett, vonaldíszes díszkerámia is. Húsvétkor jókora, sonka formájú tűzkőtömböt találtak itt a régészek. A rejtélyes rendeltetésű „sonkáról” kiderítették, hogy valahol a Bakonyban bányászták ki, és valószínűleg cserekereskedelem során kerülhetett oda, ahol kibújt a földből (legalább ezer pattintott kőszerszám telne ki belőle). A korabeli hitvilágot idézi fel a nagyméretű ülő idol, több apró női szobrocska és edényekről letört plasztikus emberfejdíszítés. A középső rézkori kultúra időszakára tehető a negyven-ötven, méhkas alakú kerek tárolóverem, de házak nyomát nem sikerült megtalálniuk. V alakban kettős-hármas árokrendszer rajzolódott ki, amelyről a kerámiatöredékek és a rétegelemzés alapján feltételezik, hogy egy római kori latifundium határa lehetett. Folytatása a balatonszárszói lelőhelyen került elő.
Ordacsehinél, az M7-es egyik tervezett csomópontjánál – 90 ezer négyzetméteres területen – őskori (középső kőkor, késő rézkor, korai bronzkor), római kori népességre utaló nyomokat, valamint Árpád-kori falvak maradványait tárta fel a kaposvári múzeum régészeivel Kiss Viktória. A lelőhelyet egy mai bekötőút kettévágja, így a csomópontnak most csak a keleti részét tudták feltárni (a másik oldalra eső szakaszt később építi a Nemzeti Autópálya Rt.). Szakmai szempontból figyelemre méltónak tartják a régészek, hogy az itt előkerült, a középső bronzkor végére, a késő bronzkor elejére keltezhető, húsz-harminc gödörből álló telep a halomsíros kultúra legkorábbi betelepülőivel hozható kapcsolatba. Az anyag jelentőségét növeli, hogy Somogy megyében hozzá hasonlót az elmúlt harminc évben nem találtak. Itt is a kerámia a leggyakoribb lelet, de előkerült egy nagyon szép kelta bronz nyakperec és ruhakapocs is. Rátaláltak egy késő Árpád-kori falu maradványaira a nyomvonal egyik oldalán. Miklós Zsuzsa a légi fotózás során felfedezett egy másik települést is a csomóponton kívül. A felvételen világosan kirajzolódik a teljes főutca a házak sorával. Hogy ez összefüggésbe hozható-e az ásatáson feltárt falu belterületével, arra akkor kaphatnak választ a régészek, ha ezt a részt is feltárhatják.
Ordacsehi közelében, esős időben nehezen járható vidéken dolgozott Kulcsár Gabriella. A hosszan elnyúló dombháton annak idején feltehetőleg védelmi célokat szolgáló kettős árok futott végig, amelyet a késő bronzkor és a kora vaskor fordulóján áshattak ki. Történetének utolsó szakaszát a vaskorban megtelepedő kelták határozták meg. Feltárták egy nagy kelta edényégető műhely maradványait. Erre az időszakra teszi az ásatás vezetője azt a különös gödörsort is, amelyről úgy gondolja, kútként szolgálhatott. A tudomány szempontjából külön szerencse, hogy a gödröket fával bélelték ki. A fából ugyanis pontosan meghatározható, hogy ezek a kutak Kr. e. 290 és 190 között készültek. A népvándorlás korát négy temetkezés jelzi ezen a helyen, az Árpád-kort és a középkort pedig földbe mélyített padlójú, lekerekített téglalap alakú házak, kemenceműhelyek, hulladékgödrök, amelyek sokat elmondanak a korabeli életmódról, táplálkozási szokásokról.
Balatonszárszó határában, az autópálya egy másik csomópontjában a tavaly tavasszal megkezdett ásatás célja eredetileg az volt, hogy feltárják a középkori Szárszó templomát, illetve temetőjét, amelynek helyét többé-kevésbé ismerték. De már az első kutatóárok megnyitásakor kiderült, hogy újkőkori településsel is számolniuk kell. Később bebizonyosodott, hogy egy korábban nem sejtett, igen nagy méretű újkőkori (hétezer éves) falut rejt a föld. Hozzá hasonlót a Dunántúlon nem ismertek. Eddig huszonnégy cölöpszerkezetű, paticsfalú házat tárt fel itt két huszonéves fiatalember: Marton Tibor és Oross Krisztián. A házak hosszanti oldalán árok húzódik, amelybe később gödröket, vermeket ástak (később a mindennapi élet hulladékaival töltötték fel). A házak között elszórtan temetkeztek is, mostanáig tizenhat sírt tártak fel. Különösen érdekes az edényekkel és kőbaltával eltemetett férfi, valamint a tengeri kagyló ékszerrel eltemetett gyerek sírja.

A Balaton felé lejtő nagy plató, amelyet körben patakvölgyek határolnak, bukolikus hangulatú tájba illeszkedik. A középkori templom körüli temetőt a szakmában ismert módszerrel kezdte feltárni Belényesy Károly, és meglepetésére olyasmit talált, amire nem számított. A közösség védelmét szolgáló nagy erődítésre lelt. A templom körüli kis árkot valamikor a közeli falu lakói betemették – ez a légi felvételen jól látszik –, és vonalát követve, kijjebb, a XIV. század végén, a XV. század elején egy másikat, sokkal nagyobbat húztak a temető köré. A nagy árkon belül, a kis árokhoz és a templomhoz igazodva, félkörben tizennégy cölöpváz szerkezetű, paticsfalú nagy épületet emeltek. Nem lakóházak, a közeli falu lakóinak értékeit őrizhették bennük. (Érdekes lelet az a kis corpus, amely valószínűleg Limoges-ban készülhetett a XIII. század második felében.) Mögöttük ötméternyi terület üresen maradt. A nagy árokból kikerült földet valószínűleg ide halmozták fel, s ebből emelték az erődítmény falát – a mai Magyarországon egyedülálló komplexumot alkotva. Belényesy Károly úgy véli, funkcióját tekintve az erdélyi erődített templomkörzetekkel rokonítható ez az építmény. A templom körüli temetőben, amelyet az újkorig használtak, több mint hétszáz temetkezési helyet tártak fel.
A temető területén végzett ásatás korai szakaszában kiderült, hogy az autópálya tervezett nyomvonala nem érinti a középpontban álló templomot, ezért ennek feltárására az adott keretek között nem kerülhetett sor. Külső források bevonásával és a balatonszárszói önkormányzat támogatásával, Bereczk Gyula polgármester önzetlen segítségével azonban ezt a kutatást is sikerült megszervezni, így a régész pontosan rekonstruálni tudja a XIII. századtól a XVIII. századig állt templom építéstörténetét, a település életében játszott szerepét. Megállapította, hogy a falu lakói elhagyták az erődítményt. Kihúzogatták a földből a cölöpöket – ezt is nyomon tudták követni –, elbontották, valószínűleg azért, hogy másutt felhasználhassák. A hajdani védelmi rendszerre földréteg került, és belenyúlik a temető egy része is. Szakmai szempontból igen nagy jelentőségű, hogy ebben a térségben először sikerült ilyen típusú lelőhelyet teljes egészében feltárni.
– Sokan évtizedeket várnak egy-egy „nagy” lelőhelyre, nekünk a pálya kezdetén óriási lehetőség, hogy tudományos szempontból ilyen rendkívüli jelentőségű terepen dolgozhatunk, egyszerre nagyon nagy felületet kutathatunk – mondja Belényesy Károly, aki kulcskérdésnek tartja az ásatás helyszínének pontos dokumentálását és a leletanyag szakszerű feldolgozását. Annak pedig nagyon örül, hogy ma már nem elszigetelt jelenség, hogy egy-egy helyi önkormányzat hajlandó anyagi áldozatot hozni a saját kulturális öröksége megmentéséért.
Az MTA Régészeti Intézetének munkatársai február 26-án először mutatták be az M7-es nyomvonala mentén folyó ásatásaik eddigi eredményeit. Az érdeklődők két technikai újdonsággal is megismerkedhettek. A hatalmas mennyiségű leletanyag feldolgozását gyorsítja az az okos kis „feliratozó” gép, amelyet eredetileg az iparban használnak, de a régészet céljaira is adaptálható. A masina a másodperc törtrésze alatt írja rá a leltári számot a leletekre, anélkül hogy kárt tenne bennük. Az a (kisebb) női táskában is elsüllyeszthető számítógép pedig, amely a laptophoz hasonlít, de nem azonos vele, csoda dolgokra képes. Felveszi a versenyt nagy teljesítményű társaival, és bármilyen képernyőhöz csatlakoztatható (akár egy „muzeális” Junosztyhoz is!). Jeléül annak, hogy az idők változásával a korszerű technika a hazai régészetbe is bevonul – remélhetőleg egyre szélesebb körben.