Rotterdamban tarolt a „szélsőjobb”

Pim Fortuynt, a szerdai rotterdami önkormányzati választások győztesét, és az intenzív politikai manővereket követően létrehozott, Élhető Rotterdamért (ER) névre keresztelt mozgalmát árgus szemmel figyelik Hágából, a politikai színteret évtizedek óta uraló középbal-középjobb, szociáldemokrata, liberális és konzervatív-kereszténydemokrata pártok egyaránt. A politikai aggodalom – két hónappal a parlamenti választások előtt – érthető, hiszen frissen útjára indított, önálló politikai erő már huzamosabb ideje nem mutatott fel ilyen rohamos népszerűség-növekedést Hollandiában. A féltékenységet azonban félelem is kíséri: a szaftos témákra vadászó média által már évek óta naponkénti gyakorisággal emlegetett, homoszexualitását vállaló Fortuynt ugyanis szélsőjobboldalinak tartják hazájában. Nyugat-Európa egyik legliberálisabb demokráciájában, mely „élenjáró” olyan kérdésekben, mint az eutanázia, az azonos neműek házassága és a könnyű drogok engedélyezése, egyáltalán nem újdonság a szélsőjobb pártok jelenléte (neonáciként jellemzett, illetve Benelux-revíziót követelő pártok és szervezetek is működhetnek), ám néhány százalékos választási eredménynél többet közülük még senki sem produkált – Fortuynéknak viszont májusban akár 15 százalékra is kilátásuk lehet.
A szélsőjobb címkézést megerősítik a civilben szociológiaprofesszor politikus kijelentései és írásai, melyek nyíltan a bevándorlás beszüntetése mellett foglalnak állást, sőt a Hollandiában (is) egyre nagyobb számban élő muzulmánokkal szemben egyenesen lesújtók. Fortuyn múltjának politikai fordulatokról tanúskodó állomásai, vagy ha úgy tetszik, kanyargós vonalvezetése mindazonáltal óvatosságra int a címkézgetéssel kapcsolatban. Pályáját ugyanis annak idején a szociáldemokratáknál (PvdA) kezdte, majd a kereszténydemokratáknak adott (CDA) tanácsokat, ám radikális megnyilvánulásai miatt innen is tovább kellett állnia. Nemrégiben úgy tűnt, hogy a szélsőjobb Élhető Hollandiáért (LN) pártnak akár a listáját is vezetheti, ám nyilatkozatai ezt a mozgalmat is elhatárolódásra késztették. Erre válaszul hozta létre szűkebb pátriájában saját mozgalmát, mellyel meglepő módon első helyen végzett Rotterdamban, ahol ráadásul ez idáig a szocdemek álltak az élen.
Fortuynra tehát nem véletlenül tekintenek politikai jelenségként, mintsem megfogható politikai személyiségként. Unalmasnak semmiképpen sem nevezhető egója és a botránykeltés határait rendszeresen átlépő megnyilvánulásai a média kitüntetett (többségében negatív) figyelmével együtt olyan népszerű pozíciót biztosított számára, melyből magabiztosan támadhatja nemcsak a nyolc éve kormányzó szociálliberális koalíciót, hanem az egész hágai politikai elitet, a „rendszert”, ha úgy tetszik. Az elmúlt évtizedek során „kifakult” közéleti tényezőkkel szemben Fortuyn tabukat döntögető retorikája csalogató színeket fest elsősorban a fiatal generáció szavazói számára, akik az egykor lázadással felérő „toleráns értékrendet” immár unalmasnak és „konzevatívnak” értékelik. Radikálisan újat és mást akarnak, láthatóan fittyet hányva arra, hogy a megszokott politikai erők és a politológusok milyen címkét akasztanak kedvencükre.