VÁLOGATOTT KIVÉGZÉSEIM

ÍGY NEM KUNSZT, ENNYIEN
EGY ELLEN
Én ebbe a tortúrába lövés nélkül is belehalok.
Még mindig nem tudom magam a halálomba beleélni.
Ez a kivégzés nem jött volna létre, ha nem vagyok én.
(Nem lenne jobb egy kanál vízben…?)
Ugye a golyóáltali sem olyan életveszélyes? Mint egy gondolat… (amely megbántott engemet.)

NA HÁT EZ AZ!
„a meg nem gondolt gondolat”, hogy a vehemensségre így kampányidőben már a barátaim – is – „uszítanak”. A másik oldal eleve… azzal hogy a látszat látszatával sem törődve a teljes hatalom megragadásáért nem válogatnak eszközeikben. Mert „a tét sosem volt ennyire nagy!” – ez mindenre a felelet. Engesztelhetetleneknél plusz pszichológiai tényező lép fel: a projekció. (Hogy akik magukból indulnak ki, az aljasságot például csak a másik fél részéről feltételezik.)

KÉT TŰZ KÖZÖTT SÜTNÉM
AKKOR A „PECSENYÉMET” (?!)
Ha én együttéreztem önökkel, most legalább egy pillanatra képzeljék magukat az én helyembe. (Arra a pillanatra, amikor lőnek…)
Önök hivatalból? és melyikből vannak kivezényelve? (Kíváncsi vagyok, a kivezényelteknek majd ki vezényel?)

BOCSÁNAT, KIVÉGZŐ URAK!
(ELVTÁRSAKAT MÁR NEM
MEREK MONDANI…)
Mostanában már végképp nem! (Túl aktuális lenne…) És nem „kommunistázok”. De engedtessék meg, hogy leleplezzem időnként a bolsevik módszereket. Bármely kis és nagy mértékben vagy csírájában, és bármelyik oldalon jelenjenek is meg. (Akár bennem!) És mástól – is – csak ezt várom el. Egyszerűbben – és kissé „elkenve”: – semmilyen pártcsatározás sem lehet ürügy a szeretetlenségre. (Mert akkor semmit sem ér majd a „végső győzelem”.)

EZ A KIVÉGZÉS
ÖNGYILKOSSÁG IS LEHET? (HA ÍGY VÉLEKEDEK?)
Fordítva is elsülhet? (szándékom ellenére?) Vagy visszalőjek? (a megsokszorozódott eszement ámokfutókra, politikai revolverezőkre.) Egyáltalán, a magam nevében beszélek? vagy valakik érdekében, képviseletében? („ki nem istene és nem papja se magának, sem senkinek”.)

LEGALÁBB MEGZENÉSÍTIK
A KIVÉGZÉSEMET?
És csak a következő áldozatnál játsszák majd le? Amikor én már rég énekes halott leszek…? (Most nem mennék el tovább a morbidabb viccelődések felé.) Különben se engedjünk Gyuri az erőszak csábításának, a gyűlölet szerveződésében ne váljunk bűnrészessé.

A FANATIZMUS (POLITIKAI
VAGY VALLÁSI
SZERVEZŐDÉSKÉNT)
a testvériség nevében a világ érdekét gondolja képviselni. Csakhogy ez a testvériség a halált hordozza. Az ember, ha a fanatizmus embere, mindenre képes abban a tudatban, hogy az eszme, amelyre feltette életét, igazabb a személyénél (tehát személy szerint bármit megtehet, amit az eszme kíván, vagy az eszme nevében kívánnak tőle.)
FELADHATJA, SŐT!
FEL IS KELL ADNIA A SAJÁT
ÉLETÉT
de viszonzásként ezért senki életét nem kell kímélnie, mihelyt az eszme, illetve az eszmét kisajátító erő útjában áll. (Annyira azért nem vagyok „naiv”, hogy az eszme nevében harcolók zöme, valójában a piszkos anyagiakért…)

AZ ELVAKULTSÁG KIZÁRJA
A TESTVÉRISÉGBŐL
AZT, AKI MÁSKÉNT
GONDOLKODIK
Kétségbe vonja, sőt elutasítja még a jogát is arra, hogy meggyőződését kövesse. A fanatizmus a testvériség megrágalmazása a testvériség álarcában (mivel fenntartás nélküli együttműködés a választottakkal, és fenntartás nélküli megtagadása azoknak, akik kívül állnak a választottak körén.) A világ megosztását támogatja, még ha az ellenkezőjét állítja is.

ÚGY LÁTSZIK, MINTHA
MINDENT ELÖLRŐL
KELLENE KEZDENI
A világot elborító erőszak testvérisége helyett, amely a bűn összeesküvése az emberben az ember ellen, a lelki gyilkosok összeesküvése a világban, az áldozatok szeretetben való összeesküvését kellene létrehozni.

SZERETNÉK VALAMIT
MONDANI – VÉGRE
NEM „ELSZÁLLVA” – FÖLDKÖZELBEN
Pár éve a Marcibányi téren, zömében tolókocsiba kényszerült közönség előtt szerepeltem. (Lehet, hogy azok is ott voltak, akikkel most egy óriásplakáton galádságot műveltek.) Azt vettem észre magamon, hogy szégyenlek egy nagyobb gesztust tenni, mozdulataimat önkéntelenül visszafogom. (Annyira bőrömön éreztem igaztalanul kivételezett voltom…)

MOST NEM FOLYTATOM
De azzal, hogy szeretetteljesen figyeltek a mozgássérültek, sőt! angyalian „vettek”, felülemelkedtek nemcsak a maguk, életük végéig szóló… de a mi – hozzájuk képest – piszlicsáré földi nyomorúságainkon!

MIKÖZBEN MEGGONDOLTAM
OTT MINDEN
FELESLEGES MOZDULATOM
eszembe jutott akkori friss olvasmányom Pascalról, akinek halála után egy pergamenlapot találtak ruhájában belülről bevarrva, rajta megtérésének párszavas Isten-élményével. Hogyha ellene rezdülne… a belső hang… még időben figyelmeztesse.

MERT TETTEIT
TÖBBÉ-KEVÉSBÉ
KISZÁMÍTHATJA AZ EMBER
de nem tudhatja a belső választ előre… Nem háríthatja el a lelki következményeket. A lelkét nem számíthatja ki, amely adomány számára. S mivel adomány, nincs és nem is lehet fennhatósága alatt. Ne higgyük hát, hogy személyünknek rajtunk kívül nincs más bírája!
(Bővebben lásd – az eddig is már sűrűn idézett – TÖRÖK Endre tanulmányaiban.)