Visszakézből

Az Ugodon elkövetett kettős gyilkosság iránt megmutatkozó óriási érdeklődés bizonyítja, a bűnözéstől való félelem miatt a közvéleményt egyre inkább foglalkoztatja a kérdés: hol húzódik a határ a jogos önvédelem és a bűncselekmény elkövetése között. Ráadásul az ugodi eset annak ellenére került reflektorfénybe, hogy erősen megkérdőjelezhető, ezúttal valóban csupán önvédelemről lenne szó.

Az első híradások betörésről és önvédelemből elkövetett kettős emberölésről szóltak. Az újságok az ugodi gyilkosság legapróbb részleteit is közzétették, volt olyan lap, amely még az irgalmatlan küzdelemről, valamint a gyanúsított és az áldozatok között lezajlott utolsó szóváltásról is beszámolt.
Az eset egyértelműnek tűnt: O. János és K. Ferenc fejszével felfegyverkezve saját házában tört rá V. Istvánra, aki önvédelemből mindkét támadóját leszúrta. A jól informáltak még azt is tudni vélték, hogy a tragikus események hátterében szerelmi dráma, rosszul sikerült házasság és a válás után elmérgesedett kapcsolat áll: az egyik áldozat ugyanis V. István korábbi feleségével, Edittel élt együtt.
Néhány nappal később Edit is megszólalt. Jánosék nem ölni, hanem vécére indultak – állította az aszszony, aki szerint a bűncselekmény éjjelén volt férje őt is életveszélyesen megfenyegette.
Az ügy utolsó fordulatát a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bejelentése hozta. E szerint március 1-jén előzetes letartóztatásba került az ugodi kettős emberöléssel gyanúsított férfi, mivel a bíróság helybenhagyta azt az álláspontot, amely szerint a 37 éves V. István alaposan gyanúsítható a több személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével. A kihallgatások során ugyanis olyan részletekre derült fény, amelyek nem erősítik meg a korábbi, fejszével felfegyverkezett betörőkkel kapcsolatos feltevést.
A rendőrség nyilvánosságra hozta V. István vallomását, amelyben a gyanúsított elmondta, hogy éjszaka két férfi kopogtatott lakása bejárati ajtaján. Az ajtó kinyitásakor a két ismeretlen megpróbált benyomulni a lakásba, miközben egyikük ütést mért V. István arcára. Az egyensúlyát elvesztő férfi erre felkapott egy konyhakést, és többször megszúrta az első behatolót, aki megtántorodott, majd menekülni próbált. Látva, hogyan járt társa, a mögötte lévő férfi fenyegető szavakkal közeledett V. István felé. A gyanúsított dühében nagy erővel mellbe szúrta az illetőt. A helyszíni szemlén ez utóbbi férfin háttájéki szúrt sérüléseket is találtak, ezt erősíti meg az is, hogy V. István a ház udvarán a késsel több alkalommal sújtott le áldozatára. A dulakodást követően V. István az udvari vécébe dobta a gyilkos eszközt.
A vizsgálat során kiderült, hogy a sértetteknél nem volt támadóeszköz. A fejsze V. Istváné volt, és a történtek után ő maga törte be a ház bejárati ajtajának ketedrálüvegét. A gyanúsított azt is elmondta, hogy amikor ráébredt tettének súlyára, megkísérelte az udvaron fekvő sértetteket elsősegélyben részesíteni. A rendőrök is itt fogták el őt.
Ami a sértettek és a gyanúsított közötti kapcsolatot illeti, V. István erről annyit mondott, hogy a sötét miatt támadóit már csak akkor ismerte fel, amikor elsősegélyt próbált nekik nyújtani. Elismerte azt is, hogy közte és az egyik sértett között magánéleti okok miatt régóta feszült volt a viszony. A megyei főkapitányság vizsgálati osztálya szakértők bevonásával folytatja az eljárást.
A nyomozás során eddig felmerült adatok szerint tehát megdőlni látszik az a korábbi feltételezés, hogy jogos önvédelemről van szó, amelynek során V. István hősies küzdelemben felülkerekedett támadóin. Másrészt viszont az ügyről tudósító híradások azt bizonyítják, hogy az egyre erőszakosabbá váló bűncselekmények elkövetőitől való félelem miatt egyre többen teszik fel a kérdést maguknak: adott esetben milyen messze mehetnek el tulajdonuk és életük védelmében?
Dr. Nagy László Tibor jogász, az Országos Kriminológiai Intézet (Okri) munkatársa szerint önvédelemből elkövetett emberölés is járhat felmentő ítélettel. Jogos védelemnek nevezi a Btk., ha a megtámadott a védekezéskor nem lépi túl a szükséges mértéket – bírói mérlegelés tárgya, hogy egy adott esetben mi a szükséges mérték. Ha valakire lőfegyverrel, fejszével vagy bármilyen életveszélyes eszközzel támadnak, és az illető védekezés közben kioltja támadója életét, a bíróság felmentő ítéletet hoz – kivéve, ha az illető szükségtelenül kegyetlen módon végzett támadójával. 2000-ben egyébként 156 esetben szüntette meg a rendőrség a nyomozást, mert egyértelmű volt a jogos védelem ténye (a tavalyi évre még nincsenek összesített adatok).
Szintén elmarasztalható, aki veszélyes eszközökkel védi otthonát és vagyontárgyait, s ezzel aránytalanul nagy sérülést okoz a behatolónak. Ez történt néhány esztendővel ezelőtt, amikor egy gazda áramot vezetett a kerítésbe, s ezzel egy gyermek halálát okozta. Nagy László Tibor szerint előfordult, hogy egy autótulajdonos a személygépkocsi ajtajába vezetett áramot. Ha egy jogtalan behatolóval harci kutya végez, az állat gazdájának emberölésért kell bíróság elé állnia – ezért az őrző-védő ebek tartása nemcsak a betörőkre, a kutyák gazdáira is veszélyt jelenthet.
Tavaly az ugodihoz kísértetiesen hasonló eset történt Mohácson; egy férfi konyhakéssel szíven szúrta földijét, miután az besurrant a portájára. Mint elmondta: a betolakodó rátámadt, védekeznie kellett. A rendőrség akkor emberölés alapos gyanúja miatt vette őrizetbe a házigazdát. A mai napig nincs válasz arra a fontos kérdésre, valóban jogos önvédelemből cselekedett-e a házigazda. Az ügy egyelőre ügyészségi szakban van.
– El kell végre felejtenünk azt a pártállami illúziót, hogy a hatóságok minden helyzetben megvédenek minket, mert bizony mindannyiunkkal előfordulhat, hogy csupán saját magunkra, esetleg segítőkész embertársainkra számíthatunk a bajban – mondja a lapunknak nyilatkozó Bárándy Péter, a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára. Az ismert büntetőjogász hangsúlyozza, hogy az úgynevezett jogos védelem olyan büntethetőséget kizáró ok, amely alkalmazásának szigorú feltételei vannak. Védői praxisa alapján is úgy látja, jó úton haladunk, jogalkalmazásunkban lassan sikerül megtalálni a helyes arányokat, amit a jogos védelem legkényesebb kritériumának tart. A jogos védelem ugyanis csak akkor állapítható meg – emlékeztet rá –, ha a jogtalan támadás elhárítása szükséges, és az elhárítás módja és mértéke arányban van a fenyegetéssel, valamint a támadásnak és az elhárításnak időben egybe kell esnie. Alapvető kérdés tehát – magyarázza az iméntieket egy kissé részletesebben Bárándy Péter –, hogy a jogtalan támadás vagy az azzal való közvetlen fenyegetés olyan legyen, ami az adott szituációban csak bűncselekmény elkövetésével hárítható el. Így, ha például a megtámadott bezárkózhat addig, amíg a segítség megérkezik, nem indokolt az erőszakos szembeszegülés. Egyébként a megtámadott jogosult szembeszállni a támadóval – ritka kivételtől eltekintve –, nem köteles kitérni előle.
A következő kritérium az arányosság, amelynek alapvető szabálya az, hogy az elhárítani kívánt sérelemnél ne tegyenek nagyobb kárt a védekezéssel. A joggyakorlatban éppen ez szokta a legtöbb fejtörést okozni. Igaz, ha túlzottan erőteljes az ellencsapás, azt mentheti a védekező ijedtsége vagy felindultsága, persze csak bizonyos mértékig. Egyetlen kivétel itt az élet elleni támadás, ez esetben nem kell mérlegelni: a megtámadott büntetlenül kiolthatja támadója életét. Egyetlen megkerülhetetlen feltétel azonban ebben a helyzetben is érvényesül – figyelmeztet az ismert bűnügyi védő –, ez a támadás és a védekezés időbeli egybeesése, vagyis például ha a támadó már menekül, és azt a sértett hátba szúrja, a jogos védelmi helyzet már szóba sem jöhet.
Példaként megemlíti egyik emlékezetes esetét, amelyben a teljesen kiszolgáltatott helyzetben levő, az ágyban pucéran fekvő védencére hárman szó szerint rátörték az ajtót, és kétségbeesett titlakozása ellenére mind fenyegetőbben közeledtek felé. Miután hiába adott le a plafonra célozva figyelmeztető lövést, egyik támadóját agyonlőtte. Első fokon elítélték őt, de a Legfelsőbb Bíróság felmentette. Áttörés volt ez annak idején – véli az ügyvéd –, helyénvaló üzenet a társadalomnak, amiben persze az is benne volt, hogy odáig azért nem mehetünk el, mint az angolszászok, akiknél a „my home is my castle”, az én házam az én váram elv alapján lelőhető már a jogtalan behatoló is.
Ha valakit a saját otthonában megtámadnak, a dolog általában egyértelmű, nehezebb a helyzet akkor, ha egy utcai konfliktust kell megítélni – fejtegeti Bárándy Péter, és állítása igazolásául egy másik korábbi védence ügyét hozza szóba. Egy balatonlellei üzlet tulajdonosa a boltja előtt figyelmeztető lövésekkel próbálta megfékezni a futballdrukkerekből álló feldühödött tömeget, majd közéjük lőtt, és két ember megsebesült. A férfit csak többévi procedúra után mentették fel.
A vidéki falvakban, tanyákon – a betörőktől való félelem miatt – sokan tartanak vad, kemény kutyákat az udvaron vagy fejszét az ajtófélfán. S mind többen gondolják, hogy lőfegyver tartása jelentene igazi megoldást – derül ki a Belügyi Szemle idevágó tanulmányából.
Adódik a kérdés, hogy az állam miképpen viszonyuljon polgárainak felfegyverkezéséhez. Hiszen egyfelől jogosnak mutatkozik az igény arra, hogy – és különösen igaz ez a tanyavilágban – a magukra maradt, potenciális áldozatnak számító háztulajdonosok fegyverrel védhessék meg magukat és vagyontárgyaikat. Másfelől azonban a nagyszámú, magánkézben lévő lőfegyver is veszélyforrást jelenthet.
Úgy tűnik, hogy az Országgyűlés ez utóbbi szempontott tartotta szem előtt, amikor tavaly – némiképp a brit jogrend mintájára – szigorította a fegyvertartás feltételeit. Súlyos esetek bizonyítják ugyanis az önbíráskodásra való polgári hajlamot. Ugyanakkor tavaly a gyilkosságoknak csupán a felét követték el legális önvédelmi fegyverrel, a többi esetben illegálisan tartott eszközöket használtak.
Igaz, ugyanazokat az adatokat a fegyvertartás liberizálását és szigorítását sürgető táborok eltérően értelmezik: ahogy a félig tele pohárt is lehet félig üresnek nevezni, egyesek az ötvenszázalékos adatban a legálisan tartott fegyverek veszélyeire mutatnak rá, míg mások azt hangsúlyozzák, hogy nem az engedéllyel tartott eszközöket kellene visszaszorítani, hanem az engedély nélküli fegyvertartást hatékonyabban szankcionálni.
A cikk elkészítésében közreműködött: Nánási László, Dévényi István, Balavány György
***
A jogos védelem
(Btk., 29. paragrafus)
„1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert az ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni.
3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza az elhárítás szükséges mértékének felismerésében.”