Buktak a dumában a kommunisták

Újabb sokatmondó lépésre szánta el magát Vlagyimir Putyin. Jó két év után helyére tette a duma bizottságaiban ez idáig erősen felülreprezentált kommunistákat. Tehette, hiszen stabilizálta Oroszországot, megadva ezzel minden rétegnek azt, amire leginkább vágyott. Hatalmát így oly mértékben megszilárdította mind a lakosság, mind pedig a politikai elit köreiben, hogy most már nem kell szívességet tennie Gennagyij Zjuganov pártjának. A kommunistákon túllépett az idő, már az utcát sem tudják igazán megmozgatni, s a dumában is megbízható többségbe került a centrum. Putyin ezért szabad utat engedhetett az erőviszonyok helyreállításának.
A kommunista párt háttérbe szorításához vezető lavina a hetekben indult el, amikor egy véletlenszerű bizalmi szavazáson alulmaradt Gennagyij Szeleznyov házelnök. A duma többsége már ekkor előjött azzal a hivatkozással, hogy a kommunisták frakcióvezetőjük révén igazságtalanul két vokssal is rendelkeznek a testületben. Később a centristák, és az ebben a kérdésben hozzájuk csatlakozó liberális Jobboldali Erők Szövetsége meg is indították a duma-elnök felmentését, majd mégis úgy döntöttek, hogy a Kreml irányába egyébként erősen lojális, és az elnöki hivatal által is támogatott Szeleznyov a helyén maradhat, felülvizsgálják viszont a 2000-ben kötött paktumot. Akkor a kommunista párthoz (KPRF) és a hatalomhoz lojális erők között kötött egyezség lényege az volt, hogy felosszák maguk között a bizottságokat a Primakov és Luzskov vezette balközép Haza-Egész Oroszország, a Jobboldali Erők Szövetsége és a szociálliberális Jabloko kárára. A kommunisták háttérbe szorítását azonban már előrevetítette, hogy tavaly év végén Egységes Oroszország néven egyesült Primakovék mozgalma és a Kreml-párti Jegyinsztvo, így még szorosabbá vált a Putyin mögött felsorakozó centrista szövetség. Rontotta a mintegy 30 százalékos szavazati arányukkal az alsóház munkáját irányításuk alá vonó kommunista-agrárpárti lobbi esélyeit, hogy megnőtt önbizalmukkal túl messze mentek a Kremllel szemben, amikor a földtörvény és a munka törvénykönyve vitájában merevségükkel kivívták a hatalom ellenszenvét. Elszámították azonban magukat, hiszen ezzel Putyin pragmatizmusának útjába álltak. A jövő évi választások előtt ezzel presztízsveszteséget szenvedtek, s minden esély megvan arra, hogy egy év múlva a törvényhozásban is tovább csökkenjen amúgy is szinte szimbolikussá vált befolyásuk az ország jövőjének alakítására.
A párton belül érthetően viharokat kavart a Kreml térnyerése. Zjuganov kétségbeesésében utcai tüntetéseket helyezett kilátásba, ám nagyon jellemző, hogy még Szeleznyovot sem tudta a történtek miatti tiltakozásként lemondásra kényszeríteni. A Kremlhez lojális, centrista házelnök érezhetően felvette a kesztyűt az ortodox vonallal, és az elemzők már nyíltan arról beszélnek, hogy ő lehet a KPRF elnökjelöltje a 2004-es választásokon. Mindez azt is jelenti, hogy a párt immár ősi fészkében is szép lassan a történelemkönyvek lapjaira kerül, túllép felette az idő.