Ez várható, ha...

„Nem gondolja, asszonyom, hogy Medgyessyék csak ígérgetnek?”
„Dehogynem. Így kell nyerni.”
(Egy jobbra szavazó XI. kerületi körzeti orvosnő és MSZP-szimpatizáns könyvelőnője közötti beszélgetés április 8-án.)

Szegény nyugdíjasok… Boldogok, hogy lesz 13. havi nyugdíj. Valóban. Medgyessy – és ezt az ígéretét betartja – fokozatosan vezeti be a 13. havi nyugdíjat. Az első évben – 2003-ban – a havi nyugdíjuk 25 százalékát kapják a nyugdíjasok. Vagyis 2003 decemberében. A következő évben, 2004-ben az 50 százalékát. Vagyis 2003-ban annyit kap a nyugdíjas – a 13. havi összeget egész évre elosztva –, amennyi a havi nyugdíjának két százaléka, ez pedig jóval kevesebb, mint a jelenlegi, rendszeres emelés, melynek mértéke az infláció fölött van. A rá következő évben ez havi négy százalékra, majd hat, illetve (végül) nyolc százalékra emelkedik. Medgyessyék ugyanakkor nem ígérik a nyugdíjak emelését. És azt sem ígérik, hogy az inflációt tovább csökkentik. Márpedig Medgyessy egykori pénzügyminiszter kollégájának, Békesi Lászlónak a szájából csúszott ki az a szocialistákra és szabad demokratákra máig érvényes aranyköpés, hogy nincs olyan nyugdíjemelés, amelyet ne lehetne „leinflálni”.
Az MSZP azt is ígéri – ezt az ígéretét már nem fogja betartani –, hogy mindenki tb-járulékát csökkenti. Ez évente legalább 200 milliárdot vonna el a tb-től. Kár, hogy egy szót sem vesztegetnek arra, vajon miből akarják rendbe tenni az egészségügyet, ha enynyit kivonnak belőle!
Milyen szép miniszteri koszorú venné körül Medgyessyt, ha a szocialisták és a szabad demokraták nyernék a választásokat! Az egészségügyről az gondoskodna, aki – Csehák Juditnak hívják, Békesi hitvese – Csernobil idején őrködött az egészségünk fölött. Akkor csak attól felejtette el óvni a lakosságot, hogy salátát egyen. Tiszta szerencse, hogy a szocialisták győzelmétől fellelkesedett, négy éven át bennünket szélsőjobboldalikként lefestő holland tudósítók egyike azon örvendezett, hogy az MSZP-ben láthatóan a múltban nem kompromittálódott vezetők lépnek előtérbe. Nyilván Csehákon kívül Medgyessyre, Kovácsra, Hornra, Szekeresre és társaira gondolt…
Csehák – feltételezhető, hogy közismerten SZDSZ-szimpatizáns férje tanácsai által megerősítve – most is jól oldaná meg a köz egészségének problémáit. Szinte kézzel tapinthatóan rajzolódik ki előttünk a ragyogó jövő, amely 2006-ra tökéletes fogazattal mosolyog ránk. Amikor egyágyas szobákra átépített szülőotthonokban az Egyesült Államokban már két évtizede megszokott, nyomógombokkal mozgatható, hatalmas méretű ágyakban fekvő kismamák az étlapkártyákra nyomtatott kilencfajta, frissen préselt gyümölcslé közül a nekik tetszőt ikszelik ki reggel, miközben az eléjük helyezett képernyőn a számukra legérthetőbb nyelven – magyar, roma, román, szlovák stb. – választhatják ki a helyes szoptatásról és pelenkázásról szóló programot…
Amikor majd, mint Kanadában, ahol a mienkhez hasonló tb-rendszer működik, nem lesz várakozás a rendelőkben és kórházakban, hanem szigorúan betartott időpontra rendelik be a beteget, és azonnal sorra is kerül… Aki ezt nem hiszi, az nem hisz a Csehák-féle egészségügy jövőjében. Vagy rémhírterjesztő, ha arra számít, hogy itt ágyszámcsökkentés lesz, és valamiféle zsigeri gyűlölet alapján ismét a rendi kórházak elsorvasztása lesz napirenden.
Azután itt lesz az új pénzügyminiszter, aki nagyon jó ember. Csupa szív, csupa könyörület, csupa együttérzés. Ő aztán betartaná az MSZP valamennyi kampányígéretét… Ha a körülmények engednék. Csakhogy – amint Petschnig Mária Zitától Lengyel Lászlóig annyian óvják majd tőle – dőreség lenne kis országunkat fejjel nekivezetni a globális adottságok kőkemény falának. Nem is szólva arról, hogy – mint jöttek rá a „szocialisták” derült égből villámcsapás alapon? – „üres az államkassza”. A Népszabadság ugyan kicsit előresietett, de már az első választási forduló után két nappal Piac – Gazdaság rovatának első oldalán öles címmel így előlegezte meg László Csabának a „csak könnyet ígérhetek” tartalommal várható parlamenti bemutatkozó beszédét: „Kötelezettségekkel teli az államkassza.” A vastag betűs bevezető: „Az államháztartás és a fizetési mérleg hiánya is magas, miközben a kormány mára elhasználta azokat a kereteit, amelyekben rendkívüli kiadásokról dönthet. A Fidesz-kabinet ezenkívül számos, nagy összegű költségvetési kiadási elkötelezettséget vállalt – több évtizedeseket is –, miközben a választások előtt döntött néhány olyan ügyben, amely az általa stratégiainak tartott vállalati körnek kedvez.”
Szinte már látjuk magunk előtt László Csaba komor tekintetét, mialatt jobb vállát a mikrogazdasági, bal vállát a makrogazdasági terhek nyomják a föld felé. László az ország, a „lakosság”, „európai uniós és nemzetközi kötelezettségeink” iránti felelősségtől mélyen áthatva érvel majd, a sajtó pedig – belföldi, külföldi egyaránt – megérti…
A sajtó! 1994-ben, néhány nappal a választások után nyílt levél jelent meg a Pesti Hírlapban, amelyet Adrian Karatnyczkyhoz, az emberi szabadságjogokat világszerte figyelemmel kísérő Freedom House ügyvezető igazgatójához címeztek. A levél vázolta, mi történik majd a Pesti Hírlappal, mi történik a közszolgálati rádióban és televízióban. Hozzátette, a nemzetközi sajtó nem szól mindarról, ami Horn alatt végbemegy, de ez a sajtó Antall és Boross Péter kormányzása idején az SZDSZ-szel együtt naponta verte félre a harangot az általa veszni látott sajtószabadság miatt. Miközben a Freedom House szemében teljesen szabadnak tűnt a magyar sajtó. Ellentétben a Horn-korszak éveivel.
Pontosan ez történt… A Pesti Hírlap kapuit néhány nappal a levél megjelenése után zárták be, majd követte a Pest Megyei Hírlap, a Heti Magyarország, végül az Új Magyarország. A magyarországi sajtó többi részének lelkes tapsvihara és a külföldi sajtó teljes hallgatása közepette. Miközben a pillanatok alatt kipucolt közszolgálati rádióban és televízióban – amelyek elnökeit törvényellenesen nevezték ki – az odakerültek megkezdték a totális lenyúlás programját.
Azért – ha most nyernének – a helyzet nem pontosan ugyanolyan lenne, mint akkor. Helyenként rosszabb, helyenként jobb, helyenként változatlan lenne. Rosszabb azért, mert a Freedom House, bármilyen brutálisan nyúljon is a Medgyessy-kormány bármihez, a sajtó minősítését azért nem rontja le mostani „szabad” státusából „részben szabaddá”, mert az évek során az amerikai szervezet magyarországi adatszolgáltató forrásaiból csak a Nyilvánosság Klub típusúakat tartotta meg, ejtve a nem balliberális másságot, valamint tanácsadónak vette fel Charles Gatit, a Nyilvánosság Klub elkötelezett barátját. Jobb lesz a helyzet abban, hogy a média „frontján” elkövetett törvénytelenségeknek az egyre inkább jobbra tolódó Európában, pontosabban az Európai Unióban nagyon-nagyon rossz visszhangjuk lesz, hiszen ma már a szocialisták és a szabad demokraták által hozott médiatörvényt kell majd ahhoz tételesen megsérteni (ezt a jelenlegi kormány soha nem tette meg), hogy félreállítsák a közszolgálati adók jelenlegi vezetését.
Változatlan lesz a helyzet abban, hogy képi megjelenésre a jobboldal – akár az MDF-kormány veresége után – nem számíthat. Nem csak azért nem, mert a civilizált világban a jelek szerint Magyarországon él a leggyávább, bolsevikból neoliberálissá alakult médiaklikk, amely az ellenvéleménytől azért félti oly erősen kvázi monopolhelyzetét, mert, akár korábbi – bolsevik – ideológiai konstrukciója, a rendszerváltás után felépített, „szabadság- és demokráciaféltő” ideológiai kártyavára is igen kevéssé érválló. Ez a vár azonban – és ha valami borítékolható, ez biztosan az – szeptemberre összeomlik az első neoliberális indíttatású gázáremelés alátámasztásának szolgai hadjáratával. Ha nyernek...