Megosztva, megfelezve

(Figyelmeztetés: ez az írás nem sért kampánycsendet, mert semmi köze Magyarországhoz!)

Nagy-Britanniában már csak az ország egyik felének emlékeiben színésznő Glenda Jackson (ő alakította I. Erzsébetet egy emlékezetes angol filmben), mert munkáspárti képviselő lett. Már csak Amerika egyik felének kemény öklű kedvence a konzervatív-republikánus Clint Eastwood, mióta a köztársaságpárti szamár jegyében „kaparintotta meg” Kalifornia egyik gyöngyszemének, egy bűbájos kisvárosnak, Carmelnek polgármesteri székét.
Sonny Bono is már csak Amerika feléé. Nem is szólva Ronald Reaganről, aki már nem egész Amerika cowboyszínésze. Adja vissza sikere felét a demokratapárti Amerikának, mert ők is sorban álltak a mozik pénztárai előtt.
John Wilkes Booth, a Ford Színház színésze a demokratapárti érzelmű amerikaiak nevében lőtte le 1865-ben Abraham Lincoln republikánus elnököt. Ehhez mérten az már igazán semmi, hogy Alec Baldwin tavaly a liberális amerikaiak nevében követelte Henry Hyde konzervatív kongresszusi képviselő meglincselését. Whoopy Goldbergről, e kétszeresen is politikailag korrekt színésznőről már ne is nagyon essék szó, aki jobb lenne, ha letenne arról, hogy Amerikának egésze nevében igyekezzék jópofizni azután, hogy politikai fellépéseinek se szeri, se száma.
Amerika egyik felét elvesztette Rob Lowe is, amikor elkalandozott a demokratapártiak országos konvenciójára. Kate Mulgrew (Star Trek) dettó. John Wayne és Jane Fonda is búcsút vehetett hazája egyik felének rokonszenvétől, amikor ostoba, Vietnam-párti és Amerika-ellenes kijelentéseket tett a vietnami háború idején. És mit mondjunk Rosie O’Donnell liberális fegyverviselés-ellenes kijelentéseiről, vele szemben pedig Charlston Heston harcos própuska-reklámjairól? Az előbbi a konzervatív Amerikának, az utóbbi a liberális Amerikának szűnt meg visszamenő hatállyal létezni. Vagy Amerika melyik részét vesztette el Tammy Wynette, a countryzene királynője, amikor a mostani elnök papáját támogatta kampányában, vagy Mick Fleetwood, amikor Clintont segítette? Vajon Sting nem gondolta-e, hogy amikor Gore alelnököt veresége miatt vigasztalja, Amerika egyik fele azon nyomban kipottyantotta kegyeiből? Amióta Cher és Alec Baldwin beígérte, disszidálnak, ha Bush győz, Amerika egyik fele teljesen jogosan követelhetné kizsuppolásukat.
Arnold Schwarzeneggernek, Bruce Willisnek és Tom Sellecknek annyi a liberális Amerikában, miután támogatták a mostani republikánus, konzervatív elnök kampányharcát.
Sir Sean Connery elmehet kapálni – kivéve Skóciát, amelynek Angliától való leszakadását lelkesen támogatja.
A kanadai Dan Ackroyd már csak az antiszemita, rasszista, szélsőjobboldali Amerikának a kegyeit keresse, mert támogatta David Duke Louisiana kormányzóságáért folytatott kampányát.
Elton John hülyét csinált magából a világ néhány százmilliójának szemében, mert azt jósolta, ha George W. Busht választják Amerika elnökének, annak a világ számára katasztrofális következményei lesznek. Hmmm.
Gary Oldmanról pedig más millióknak jut eszébe valami, mert nemrégiben arról panaszkodott, hogy Hollywood képtelen egy konzervatív érzelmű embert pozitívan megjeleníteni.
Még frissek a jelenlegi amerikai elnök elődje, Clinton elnök ellen a Lewinsky-ügyben indított vizsgálat emlékei. Akkor Desmond Tutu dél-afrikai püspök és Gabriel García Márquez kolumbiai író volt a kezdeményezője egy olyan kérelemnek, amelyet Jack Lang, a volt francia szocialista kultuszminiszter írt afölötti „döbbenetében”, hogy Kenneth Starr ügyész az állam nevében vizsgálni merte a liberálisok szemében tisztességében megkérdőjelezhetetlen Clinton elnök ügyes-bajos dolgait. Hihetetlen, de William Styron, ez a nagy író képes volt kiejteni ezeket a szavakat a Starr-vizsgálatról: „A világ stabilitását veszélyeztetheti.” Styron is csatlakozott a tiltakozókhoz. Könyveit azóta nyilván csak rajongói egyik fele olvassa igazi átérzéssel.
De a többi aláíró sem járhatott jobban. Tutu Dél-Afrika búrjainak szimpátiáját elveszítve már csak fél püspök maradt, García Márquez a Száz év magányából minimum ötven évet ledolgozott, Jack Lang a félkultúra volt félminisztere lett fél-Franciaországnak.
A Clintont támogatók listája hosszú volt. Kiegészült Carlos Fuentesszel, Günter Grass-szal, Gerard Depardieu-vel, Vanessa Redgrave-vel, Emma Thompsonnal, Anthony Hopkinsszal, Pierre Boulezzel, José Ramos Horta Nobel-békedíjas kelet-timori püspökkel és Pierre-Gilles de Gennes Nobel-díjas francia fizikussal. Fuentes fél író, Depardieu fél színész, Boulez félkezű karmester lett, Gennes kutatásai pedig csak a fél tudományos életet gazdagítják, szintén retroaktív jelleggel.
Arthur Schlesinger – ugyancsak aláírt! – már csak Amerika egyik (liberális) fele számára írhat hiteles történelmet. Jacques Derrida és Bernard-Henri Levy eljátszotta minden eddigi értékét nemcsak a francia, de a világ konzervatív értelmiségének szemében is. Claudia Cardinalénak, Alain Delonnak, Sophia Lorennek, Liv Ullmannak, Art Garfunkelnek felerészben lőttek – hát még a Lang-levelet ugyancsak aláíró filmrendezőknek: Bernardo Bertoluccinak, Wim Wendersnek, Robert Altmannak, John Boormannak, Jane Campionnak, David Puttnamnak és Constantin Costa-Gavrasnak.
Arról már egy szavunk sincs, hogy 1996. július 19-én Clinton elnök az amerikai lobogót tartva vonult fel az atlantai olimpián. Fél Amerikát sározta be, a fél világot tette politikai kampánya martalékává.