Azt a bizonyos Lada Samara-akciót 1990-ben hirdették meg. Rövid időn belül 560 millió forint gyűlt össze. Tetemes összeg volt ez akkor, ma legalább hatmilliárd forintnak felel meg. A jelentkezőket Dombóváron a Samax Kft. – róla nevezték el az ügyet –, Békéscsabán a Signus Kft., Budapesten az Autotrade Szövetkezet verbuválta. Napjainkban már el sem lehet képzelni, hogy 12 évvel ezelőtt, a hiánygazdálkodás utolsó hónapjaiban milyen nagy dolognak számított az az ígéret, hogy néhány héten belül gépkocsihoz lehet jutni.
A hirdetésre ezeregyszázan jelentkeztek, és hogy biztosan megszerezzék álmaik autóját, azonnal befizették a Lada Samara árát, 410 ezer forintot. Az 1100 vásárlóból nyolcszázan a mai napig nem kapták meg az autót. Ez az érem egyik oldala. A másik a szakállas ügy legújabb fejleménye, amely mély felháborodást váltott ki Százi Miklós volt közös képviselőből. Ő minden fórumon harcolt, agitált, hogy érvényre juttassa a samarások érdekeit. A ma már nyugdíjas garázsmester egy papírlapot lobogtat előttem. Amikor tudomásomra hozza a tartalmát, arca kipirosodik az indulattól, és levegő után kapkod.
– Most kaptam meg a bíróságtól a hivatalos értesítést. Képzelje el, az elsőrendű vádlott kitriblizte az igazságszolgáltatást! Ezt nézze meg! – s a kezembe nyomja a dokumentumot, amelyben a következő sorok olvashatók:
„A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság meghozta a következő végzést: M. Gy. elsőrendű vádlott ellen kétrendbeli jelentős kárt okozó csalás és csempészet bűntette miatt indult büntetőeljárást megszünteti. Felhívja az elsőfokú bíróságot a vádlottal szemben kibocsátott elfogatóparancsok visszavonására.”
Az ezt követő többoldalas indoklásból világossá válik, hogy az elsőrendű vádlottal szemben előbb 1995-ben adtak ki elfogatóparancsot, majd egy évvel később megismételték, sőt a nemzetközi körözést is elrendelték. Mivel M. Gy.-t sehol sem találták, és időközben eltelt öt esztendő, a bűncselekmény elévült. Ennek következménye: az elsőrendű vádlott büntethetőségét most már kizárja a törvény. M. Gy. tehát megúszta a felelősségre vonást pusztán azért, mert 1995-ben eltűnt az országból. Százi Miklós ezért dühös, indulatait nem is zabolázza.
– A bíróság döntése előtt fejet hajtunk, azonban nem tudunk napirendre térni afölött, hogy M. Gy. milyen ügyesen kiszámított mindent, kijátszott bennünket és a magyar igazságszolgáltatást. A legbosszantóbb az, hogy a bűntett elévülése miatt a hatóság nem tudja kideríteni, hová tette M. Gy. a pénzünket. Eddig abban bíztunk, valamikor csak hazajön, és akkor odaállítják a bírói pulpitus elé, így kénytelen lesz elmondani azokat a praktikákat, amelyek titokban maradtak, amelyekről nem tudunk.
A samaxos károsultak a hatósággal párhuzamosan nyomoztak. Nem avatkoztak bele a rendőrség munkájába, de figyeltették az elsőrendű vádlottat. Százi pontosan tudja, merre járt a nagyvilágban M. Gy. 1995 óta.
– Leginkább a forró égövi, egzotikus országokat kedvelte – mondja a közös képviselő. – A legtöbb időt mégis New Yorkban töltötte. Sokat időzött Nicaraguában és a Fülöp-szigeteken. Feltételezem, hogy kinntartózkodásának költségeit a mi pénzünkből, a befizetett Lada Samarák árából fedezte. A károsultak közül tizenheten már nem élnek. Főleg a középkorúak haltak meg infarktusban vagy agyvérzésben. A samaxos közösség a tekervényes ügy számlájára írja halálukat – állítja Százi, miközben rendelkezésemre bocsátja azokat a feljegyzéseket, amelyek alapján összefoglalom az elmúlt 12 év történéseit.
A Lada Samarák árának befizetési határideje 1990 augusztusában járt le. Ezt követően néhány hónapig a leendő boldog autótulajdonosok abban a hiszemben éltek, hogy hamarosan használhatják kocsijukat. November–decemberben már nyugtalankodtak. Először a Samax Kft. dombóvári vezetőjét hívták fel telefonon, aki azt a tippet adta, hogy forduljanak a budapesti Autotrade Szövetkezethez, mert ott kapják meg a Samarákat. A közös képviselő 1991 januárjától kezdte járni az országot, akkor még abban a hiszemben, hogy valamelyik félreeső telepen rábukkan a Ladákra. Budapesten személyesen is megismerte M. Gy.-t, aki határozottan közölte, hogy nála se a pénzt, se a kocsikat ne keressék. Január 1-jén Százi Miklósnak telefonon juttattak el ismeretlen személyek értékes információt. Arra hívták fel a közös képviselő figyelmét, hogy a befizetett 560 millió forint csak 1991. február végéig marad Dombóváron, az egyik bank széfjében. Utána bottal ütheti a nyomát, mert kiveszik és eltüntetik. E hír nyomán a károsultak delegációja felkerekedett 1991 tavaszán, és terepszemlét tartott a Samax Kft. dombóvári székhelyén. Rendkívül meglepődtek, amikor a hatalmas udvaron egyetlen Lada Samarát sem láttak. Ezért felelősségre vonták a cégvezetőt, majd kis híján verekedésbe torkollt a találkozó, ami azzal fejeződött be, hogy a küldötteket kidobták az irodából. Panaszra mentek a dombóvári ügyészségre, ahol azt is megtudták, hogy a Samax Kft. ügyvezetője börtönviselt ember. Tehát nincs biztonságban a pénzük. Az egyik ügyész azt tanácsolta, mielőbb szerezzék vissza a befizetett összeget. Attól a perctől kezdve semmit sem bíztak a véletlenre.
Csalás alapos gyanúja miatt feljelentést tettek az ORFK-n, és még ugyanabban az évben Százi Miklós Németországba utazott. Megpróbálta felgöngyölíteni azt a szálat, amelyen a Samarák nyomára bukkanhat. A samaxosok úgy tudták, hogy a kocsikat onnan hozzák be, és Százi azt is kiderítette, hogy a németországi összekötő két és fél millió márkát kapott, de a kocsikat nem szállítja. Kiderült, a német rezidens egy nincstelen senki volt, aki strómanként működött, hogy névtelenül elvigye a balhét. Százi Miklós végső kétségbeesésében a német rendőrségen is panaszt tett (Dedingenben), ahol azzal utasították el, hogy csak akkor foglalkoznak a szóban forgó német állampolgár magyarországi kapcsolataival, ha értesítést kapnak a magyar rendőrségtől.
Száziék már az ügy kezdetén minden követ megmozgattak, hogy a megrendelt kocsik látótávolságba kerüljenek. Felkeresték Dombóvár országgyűlési képviselőjét, Horváth Lajost is, aki 1993-ban interpellált a parlamentben a samaxosok érdekében. Horváth politikai síkra akarta emelni a bűnügyet, mert bizonyos információk arra utaltak, hogy a korábbi rendszer egy-két befolyásos embere titokban keverte a kártyákat. Mindenképp zavaró körülménynek számított, hogy M. Gy. a magyar államtól megvásárolta a kínai adósság egy részét, és a samaxosok befizetett pénzüket sejtették a tranzakció hátterében. Mindez csak a jéghegy csúcsának számított a kilencvenes évek elején, és Százi ma határozottan állítja, hogy akkor a rendőrségnek sem volt betekintése a kulisszatitkokba. Horváth Lajos honatya kezdeményezése eredménytelenül végződött, a parlament azzal utasította el indítványát, hogy a folyamatban lévő bűnügyekbe nem avatkoznak. A károsultaknak ma is csak sejtésük van arról, hogy kik kapcsolódhattak be a szövevényes ügybe. Utólag derítették ki, hogy Budapesten az Úri utcában a régi rend titkosszolgálati ügynökei is kasszírozták a Samarák árát. Ennek a csapatnak tulajdonítják, hogy sokáig megnehezítette a nyomozás előrehaladását. Az igazságszolgáltatás gépezete teljes erővel csak 1995–1996-ban indult be, és 1998-ban hozták az első ítéletet.
A másodrendű vádlottat, a Samax Kft. főnökét háromévi szabadságvesztéssel sújtották. Az elsőrendű vádlott M. Gy. 14 tárgyaláson vett részt, azután eltűnt. Közben Száziékat névtelen telefonálók fenyegették, és néhány tanú rejtélyes körülmények között meghalt. A samaxosok szerencséjére 1998-tól megkezdődött a részleges kárpótlás, de nem abból a pénzből, amelyet befizettek. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi felülvizsgálati kérelme nyomán pénzbírságra büntették azt a bankot, amelyik a samaxosok pénzének egy töredékét kezelte, és szabálytalanságot követett el. Abból és csakis abból a pénzből tudtak törleszteni, és némileg enyhíteni a kárt. Eddig a samaxosok fejenként 496 ezer forintot kaptak. Ezért a pénzért nem tudnak új Samarát venni, amelynek az ára ma már megközelíti a kétmillió forintot, legfeljebb egy használt, tízéves kocsira futja belőle. De nemcsak ezért keserűek Száziék.
A botrány kipattanása óta ismerem a szegedi nyugdíjas garázsmestert, ezért sem csodálkozom mostani kifakadásán.
– A samaxosok átverése során annyi aljasságot fedeztem fel, hogy néha úgy éreztem, belebolondulok ebbe az ügybe. Komolyan vettem a megbízatásomat, és máig érzem a lelki terhét. Számomra az a szomorú tanulság, hogy a mi esetünkben a jog és az igazságszolgáltatás nincs egy tartományban. Eddig leginkább a dac éltetett, és valószínűleg a mostani fordulat után is az ad erőt, hogy egyszer a samaxos ügy végére jussak.
– Mit tervez, mi maradt még a tarsolyában?
– Most, hogy az elsőrendű vádlott büntethetősége elévült, mi vesszük a kezünkbe az ügy lezárását. De ne gondolja senki, hogy bosszút akarunk állni M. Gy.-n. Megkeressük, amint hazajön, a föld alól is előkerítjük, hogy megtudjuk, hol az 560 millió forint. Erre a kérdésre csak ő válaszolhat.
hurrikán
Hurrikán: teljes szigeteket kellett evakuálni + videó
