- Szemelvények Lükő Gábor monográfiájából -
A csángók ősi földje azt bizonyítja, hogy birtokosaik, ha nem előbb, legkésőbben egy időben telepedtek meg a moldvai oláhokkal. (…) Mikor települt Moldvába ez a nagy tömegű magyarság? Miért és hogyan foglalta el a legfontosabb stratégiai pontokat? Erre a kérdésre egyetlen megnyugtató választ adhatunk. Moldva a XIV. század közepéig besenyő, kun, majd tatár uralom alatt élt. Ezek a nomád népek állandóan támadták és rabolták Magyarországot, s Erdélyben éppen a többször említett moldvai folyók mentén nyomultak be. Megtűrték volna ők itt a magyarságot, és az meghódolt volna nekik előnyös stratégiai helyzetében? Nehéz elképzelni akár az egyiket, akár a másikat. A moldvai csángóság tehát nem lehet Árpád népének Etelközben kint szorult leszármazottja. S nem is az. Kulturális kapcsolatai is az ellenkezőjét bizonyítják. A moldvai csángók kultúrája szervesen összefügg az erdélyi magyarságéval. A Tatros és a Bodza völgyét székelyek, a Moldva és a Beszterce völgyét pedig Szamos-völgyi magyarok szállták meg annak idején. (…)
A moldvai magyarságnak bizonyosan hatalmában állott volna megakadályozni a fejedelemség elszakítását a magyar koronától. De a magyarság nem állt ellen a hűtlen vajdának. Nagy Lajos csak néhány oláhot tudott megjutalmazni Moldvában tanúsított hűségéért. A magyarok kinn maradtak, vállalták az önálló élet terheit és örömeit. Nem hódítani mentek ők Moldvába, hanem kényszerűségből: védekezni a tatárok ellen. A védelmet távolabb, a Kárpátokon túl kellett megszervezniük, hogy hatásos legyen. Tévednénk azonban, ha azt gondolnók, hogy kényszerű helyzetükben hűtlenek lettek a magyarsághoz. A magyarság sajátos, mellérendelő életformáját idehaza elnyomta az európai kultúra. Erdély is hiába küzdött autonómiájáért hercegség, majd vajdaság formájában, célját csak a központi hatalom meggyengültével érhette el. Az újonnan meghódított Moldva az erdélyi vajdával is függő viszonyba került volna. Ezt a harmadrendű életformát utasították vissza a moldvai csángók ősei. Saját lelkük magyar törvényeit nem bírták meghamisítani, azért vállalták a hűtlenség vádját. Közben hűségesen végrehajtották magyar feladatukat, mert új országuk mindaddig feltartóztatta a tatár veszedelmet, míg a török dél felől közelítve meg Magyarországot, úrrá nem lett rajta. Úgy látszik, Nagy Lajos is érezte, hogy a moldvaiaknak igazuk van, és nem erőltette az államhűséget.
Mindezek ellen csak azt állíthatnánk, hogy a moldvai városok magyar lakossága két-háromszáz év alatt teljesen eloláhosodott, s a falusi magyarság nagy része szintén erre a sorsra jutott. Ezt azonban nem szabad az önálló élet rovására írnunk. Erdély egyes vidékein szintén hasonló sors érte a magyarságot a XVIII. század folyamán. Igaz, ennek is megvolt a maga oka. Az önálló Erdély bizonyos vallásszabadságot biztosított lakóinak, Bécs viszont minden állami támogatást megtagadott a református egyházaktól és iskoláktól, s a katolicizmust tette államvallássá. Mivel Erdélynek alig-alig volt katolikus lakossága, az udvar unióra bírta az oláhság egy részét. Az egyesült görög katolikus egyház hívei egyszerre kiváltságos helyzetbe kerültek a református magyarsággal szemben: a magyarság „dicsőséges múltja” helyében övék volt a jövő. (…) Aki „oláh hitre” tért, az menthetetlenül oláh is lett mindenestül. (…)
Az oláhosodás ma is folyamatban van. Okait általában külső körülményekben keresik. Bizonyos, hogy az oláhok közé ékelődve s velük gyakran érintkezve a csángók könnyen megtanulhatták az oláh nyelvet. Az idegen környezet ellenséges vagy gúnyos magatartása (az állam nemzetiségi politikája s az idegeneknek mindenütt kijáró csúfnevek) ősi nyelvük elhagyására is okot szolgáltathatott nekik. A külső körülmények nyomása azonban még nagyobb ellenállásra szokta bírni az emberi lelket. A moldvai csángók őseit nem tudták megtörni a külső körülmények, s ők, mint láttuk, éppen hajthatatlan szilárdságuk megmutatására bujdostak ki Moldvába. Az oláhosodásnak belső okai vannak. A csángók ma már nem látják magyarságuk célját és értelmét. Annál inkább látják oláh feladataikat, s ezért oláhosodnak. (…) Csodálatos, milyen hűségesen őrzik magyar nyelvüket a XVIII. század végén kibujdosott székelyek unokái egymástól távol eső, oláhok közé ékelődött kis falvaikban is (Pusztina, Lészped, Kalugarén, Ketris, Gajcsána). Mintha még mindig azt várnák, hogy egyszer visszahívják őket Csíkországba, és helyreállítják megrontott jogaikat. Mindeddig hiába vártak, s ki tudja, meddig várnak még hiába. Mert csalogatni többször is csalogatták már őket, de ők arra nem jönnek. (…)
A katolikus egyház tehát jelenleg nem missziót végez Moldvában, hanem politikai eszközökkel igyekszik hódítani. Híveinek többsége nem is tudja, miért, csak követi vezetőit az oláhosodás útján. Az oláhosodás persze tovább fog tartani akkor is, ha a csángók ráeszmélnek céljaik és módszereik hibáira, és belátják, hogy Istent lélekben és igazságban kell imádni. Magyarságuk értelmét is meg kell mutatnunk, hogy magyarok maradhassanak. Saját nyelvjárásukat például mindaddig értéktelennek fogják tartani, míg a magyar középosztály éppen olyan őszintén el nem szomorodik saját nyelvének idegen, rossz és csúnya voltán, mint a csángók a magukén. Majd, ha a magyar középosztály elszánja magát, s megtanul tiszta magyar nyelven beszélni, többek közt a moldvai csángók nyelvjárásából is meríteni fog ősi, nyelvújítás előtti magyar formákat, és ezzel felszabadítja a csángókat a gonosz igézet alól, megmutatva, hogy az ő magyarságuknak is van értelme.
(Lükő Gábor: A moldvai csángók. A csángók kapcsolatai az erdélyi magyarsággal. Táton Kiadó, Budapest, 2002.)
Két súlyos következménnyel jár, hogy Sinner feladta az Alcaraz elleni döntőt Cincinnatiben
