A hangulatfelelős

2002. 06. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem telt el egy hónap és végre egy nagy formátumú stratégiai döntés született az új kormányzat részéről: Dévényi Tibor DJ-t és hangulatmestert kérték fel az ifjúsági tárca gyermekügyi tanácsadójának. D. T., a DJ számos vidám percet, órát szerzett már eddig is gyermeknek és idősebbnek egyaránt a Három kívánság című műsorában, így a hangulatot várhatóan garantálja majd új területén is. „Nehezen indul a buli? Hívjon meg egy hivatásos hangulatmestert” – hirdeti szórólapján D. T. Fontos tudnivaló, az új stallum elnyerését követően is fordulhatunk hozzá, ha elakad a társalgás, nem csörgedezik a szó baráti körben.
Az MSZP mindenesetre hívta. Ő pedig jött, és első kívánsága rögvest teljesülvén, Medgyessy Péterrel együtt léphetett fel a kampányban. Második kívánsága, íme, szintén nyitott fülekre talált, s hangulatgerjesztő képességeit immár az egyik minisztériumban bontakoztathatja ki. Harmadik kívánságát még nem hozta nyilvánosságra, de meg nem erősített hírek szerint, ha Jánosinak (is) mennie kellene… Ki tudja? A magunk részéről mindenesetre támogatnánk a felvetést, hisz Dévényi mellett több minden szól.
A buli viszont tényleg nehezen indul. Hamarosan elérkezhet az idő, amikor nem elegendő már tanácsokat osztani és lejátszani valamelyik régi slágert (javaslatom: a „Boldogságtól ordítani tudnék”). Mert hisz nem egy DJ, hanem egyenesen D–209 jelentette ki, hogy mosolygós országot szeretne. Na már most, legalább ennek a kívánságnak volt már foganatja a hosszú listáról, a legtöbb ember nem tudja a kormány első ténykedései nyomán sírjon-e vagy nevessen. Sokan egyre inkább hajlanak az utóbbi késztetésre, ám ha Dévényit nem kárhoztatnák háttérszerepre, még tovább lehetne fokozni a lakosság túlcsorduló jókedvét.
Ámbár az is igaz: szól azért D. T. ellen is érv, sokak szerint nem szorul tanácsra az új kormány. Az ok, Karinthy után szabadon: már így is (rajtuk) röhög az ország.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.