Stressz, környezetszennyezés: a legtöbbet emlegetett fenyegetések, lassan a legelcsépeltebb fogalmak is egyben. Vajon pusztán „divatról” van szó, vagy valóban olyan veszélygócok ezek, amelyekre nem késlekedhetünk megoldást találni?
– Nem hiszem, hogy csak divatról van szó. Úgy gondolom, hogy a természetes ellenálló képesség manapság az orvostudomány egyik legjelentősebb kérdése. A környezetszennyezéssel, a különböző stresszhatásokkal vagy a vegyszerekkel teli élelmiszerekkel az emberi szervezet csak akkor tud megbirkózni, ha a természetes ellenálló képessége nem csökken.
– Az életmóddal kapcsolatos ajánlásokról, az egészséges táplálkozásról, a rendszeres testmozgás szükségességéről már elég régóta és igen sokat beszélünk, mégis úgy tűnik, a technikai fejlődéssel párhuzamosan nő az ártalmak kivédésére fordított energia, idő vagy éppen a kutatások száma. Mióta számít önállóan vizsgálandó területnek a természetes ellenálló képesség?
– Sajnos ezzel korábban nagyon keveset foglalkoztak. A XVIII. század végén a mikrobiológián belül kialakult immunológia az egyes betegségek elleni oltóanyag termelésére összpontosított. Az ellenálló képesség fogalma viszont sokkal régebbi. Mióta az ember létezik, azóta érvényes a természetnek az a könyörtelen törvénye is, hogy az erősek fennmaradnak, a gyengék elpusztulnak. Ez ugyan nem demokratikus dolog, de a természet sajnos nem demokrata. A fennmaradást tehát a szervezet ellenálló képessége dönti el. Régen ezt nem nagyon tudták így megfogalmazni, csak azt érzékelték, hogy például egy járványban az egyik ember megmarad, a másik elpusztul. Ez különösen a háborúk után, a hadifogolytáborokban volt szembetűnő.
– Sokszor olvashatunk olyan visszaemlékezéseket, amelyek szerint a túlélő maga sem érti, hogy miközben körülötte pusztultak az emberek, ő miért maradt meg. Olykor a lélek bizakodó erejében keresik a magyarázatot. Lehetséges ez?
– Kétségtelen, hogy ha valakit bezárunk egy sötét szobába, és lelkileg teljesen összetörik, a testi ellenálló képessége is gyengül. Ugyanakkor ma már azt is tudjuk, hogy ha súlyos betegeket jó hangulatban tudnak tartani, meghosszabbodik az életük. Az idegrendszernek jelentős hatása van a belső elválasztású mirigyekre, amelyek hatnak az egész szervezetre, így az agyműködésre is.
– A nagy járványokkal szembeni védekezéshez a kutatók nyilván kézzelfoghatóbb módszereket kerestek.
– Ésszerű, hogy akik az oltóanyag-termeléssel vagy az immunológia alapvető kérdéseivel foglalkoztak, azok a fajlagosság határain belül keresték a magyarázatot a védettségre. Ám az emberi szervezet működését nagyrészt az idegrendszer, a belső elválasztású mirigyek, az emésztőrendszer határozza meg. Valójában akkor döbbentek rá, hogy ezek mind fontosak a védekezés szempontjából, amikor az USA-ban az AIDS felütötte a fejét, majd az egész világra kiterjedt.
– Miért pont emiatt kerültek középpontba a természetes ellenálló képességgel kapcsolatos kérdések?
– Valószínűleg azért, mert nem maga az AIDS, a HIV öli meg az embereket, hanem a másodlagos fertőzések. Ez a helyzet a daganatos betegek esetében is, akiket a hatásos daganatellenes szerekkel kezeltek. Ezek a szerek ugyanis károsítják a csontvelőt, amely az ellenálló képesség egyik meghatározója. Ezért kulcskérdés a természetes ellenálló képesség alapos tanulmányozása. Ennek kapcsán ismertük fel a szervezet egyik fontos védekezőrendszerét, az epesavak felületaktív tulajdonságán alapuló fizikokémiai védelmet. Ezáltal több kórkép hátterét tudjuk jobban magyarázni. Sőt kiderült az is, hogy a sok embert érintő, kellemetlen betegség, a pikkelysömör valószínűleg epesavhiánnyal van kapcsolatban. Elméleti meggondolások alapján dr. Gyursovics Klára sikeresen kezelt ilyen betegeket epesavpótlással.
– A modern világban folyamatosan szennyezik környezetünket, amit úgy próbálunk kivédeni, hogy otthonunkat különböző fertőtlenítő- és baktériumölő szerekkel tisztítjuk. Segít ez rajtunk?
– Megfigyelhető, hogy a túlzottan tisztított környezetben nagyobb arányú az allergiás gyerekek száma, mint mondjuk egy tanyaházban. Igaz, itt a környezet természetes szennyeződéséről van szó, ahol kicsi kortól kezdve olyan ingerek érik az embert, amelyek segítik a későbbi védelmet. Ez az edzettség élet-halál kérdése, így ha az természetes módon nem elégséges, mesterségesen kell pótolni.
– Ezt a célt szolgálja az ön kutatócsoportja által kifejlesztett Tolerin nevű készítmény, amely jelenleg törzskönyvezés alatt áll. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy alkalmazásával kivédhető vagy jelentősen csökkenthető a különféle fertőzések, a szeptikus és más eredetű sokkok, ionizáló sugárzások káros hatása. Miként hat ez a szer?
– A Tolerin tulajdonképpen egy sugárzással méregtelenített baktérium-sejtfalanyag, amely képes a csíramentesített állatokban is a fejletlen nyirokrendszer beindítására. Az emberekben hasüregi műtétek előtt 24–48 órával alkalmazva kivédi a műtétek utáni természetes védekezőképesség csökkenését, általa megelőzhető az úgynevezett műtéti sokk, a keringés összeomlása. A daganatellenes szerekkel vagy sugárzással kezelt betegekben javítja a csontvelő működését. A kutatást nagymértékben elősegítették a munkafolyamatban annak idején közreműködő kitűnő sebészek, dr. Balogh Ádám, dr. Kisida Elek, dr. Karika Gyula és még sokan mások, akik nem tudtak megbékélni azzal, hogy a műtét után a betegeikben szövődmények, nemegyszer halált okozó fertőzések léptek fel. Sokszor a napi gyógyítómunka után kezdtünk a közös kutatáshoz, s nemegyszer késő éjszakáig dolgoztunk. Ha úgy tetszik, ez volt a hőskorszak, napjainkban nehezen lenne megismételhető.
– Milyen jelentősége van a természetes életképességnek a hazai állatvilágban?
– Rendkívül fontos a szerepe. Jó példa erre a szürke marha. Több száz éven keresztül kiválasztódtak azok az egyedei, amelyek mindent kibírtak, s ma sokkal ellenállóbbak, mint az úgynevezett kultúrfajták. Ezért is nőtt meg az érdeklődés irántuk az utóbbi időben. Ennek a kincsnek nemcsak biológiai, hanem jelentős gazdasági haszna is lehet. Bodó Imre neves állattenyésztőnk az ötvenes években szinte elrejtette ezeket az állatokat, nehogy az akkori mezőgazdasági irányelvek következményeképpen kiirtsák őket. Neki köszönhető, hogy ebből a különleges fajtából ma öt-hatezer darab létezik. Érdemes lenne olyan országos immunológiai kutatóláncot létrehozni, amely arra összpontosítana, hogy minél jobban megismerjük e fajta immunológiai tulajdonságait. Ennek ugyanis napjainkban a nemzetközi piacokon jelentős értéknövelő szerepe lehetne. Ugyanilyen különlegesség a mangalica sertésfajtánk is, amelyből, ha elegendő lenne, a spanyol húsipar azonnal tömegesen vásárolna, mivel egy ottani, jellegzetes sonkafajtát lehet készíteni belőle. Utánozhatatlan magyar értékekről van szó tehát, amelyek ráadásul nem esnek az Európai Unió kereskedelmi kvótái alá. Sokkal többre mennénk, ha nem a nálunk jóval gazdagabb és fejlettebb országokkal igyekeznénk versenyezni, hanem egyediségünket értékesítenénk. Olyan zöldségféléket, gyümölcsöket, húsokat termelnénk, amelyeket csak a magyar mezőgazdaság képes előállítani. Fel kell végre ismernünk, hogy különleges nép vagyunk, különleges történelmi előzményekkel, nyelvvel, zenével, élettel. Ebből kellene tőkét kovácsolnunk. Szerencsére egyre szélesebb azoknak a tábora, akik így gondolkodnak.
– Tehát úgy véli, egyediségünk az a kelendő árucikk, amellyel érvényesülhetnénk a gazdasági téren egyre erősebben versengő, érdekeiket tekintve ütköző, ugyanakkor egymásba mosódó országok között? Visszatérve a nemzetközi tudósvilághoz: ott milyen irányzatok küzdenek egymással?
– Úgy szoktam mondani, manapság a szakemberek rövidlátása csak a fekvő nyolcassal, a végtelennel jellemezhető.
– Jól hangzik. De mi van mögötte?
– A nagymértékű szakosodás. Minél kisebb területről minél többet szeretnének tudni. Ez természetes is. A mögöttünk maradt XX. századra és a jelenlegi időszakra is az egyre apróbb részletek megismerése a jellemző, de többnyire elmarad az összefüggések feltárása. A tudományos kutatómunka iparággá vált, az eredeti gondolkodás háttérbe szorult. Azt a tudóst, aki valami újat talál ki, hamar a sarlatánság vádjával illetik. Ezzel szemben mindazok, akik nagyot alkottak, mindig az egészet nézték, és abból vezették le gondolataikat, az eredményeket. A gondolatiságnak az a módszere, amely a tudományból futószalagmunkát csinál, nem igazi alkotás. Ha megnézzük a nagy magyar tudósokat, Nobel-díjasainkat, rájuk az volt a jellemző, hogy a felvetett kérdéseket egyikük sem a szokásos módon vizsgálta, közelítette meg. Ebben a sajátosságban rejlik a rendkívüliségük, ez hozta meg számukra az eredményeket és az elismertséget.
– Tegyük hozzá, hogy többnyire külföldön. Ha jól tudom, önt eddig nemigen lehetett ráállítani a futószalagra. Mindig hangoztatta, hogy a magyar tudományos élet színvonalát nem a külföldi eredmények és módszerek ismétlése, hanem az eredetiség adja. Alapelve az is, hogy a kísérleti, az úgynevezett „csőben” kapott munkák eredményeiből csak azt tartja értékelhetőnek, amely „élőben” is értelmezhető. Ez nyilván göröngyösebb út, mégis meghozta az elismertséget. Hogyan sikerült?
– Többszörös befektetéssel. De szerencsére ma már van táborunk itthon és külföldön is a hasonlóan gondolkodók között. A dr. Juhász Nagy Sándorral együtt alapított, a nagy magyar kórtanászról, Hőgyes Endréről elnevezett akadémikus asztaltársaságunkban azon igyekszünk, hogy visszacsempészszük az eredetiséget a tudományos munkába. A fiatalokat is szeretnénk erre ösztönözni. Ez a záloga annak, hogy ne vesszünk el az úgynevezett „világgyarmatosítás” bugyraiban.
– A tudományos nyelv elég nehezen érthető a kívülálló számára. Nem alkalmazhatók erre a területre az egyszerű, világos kifejezések?
– A hókuszpókuszokat sokszor az sem érti, aki írja, vagy aki mondja. Kétségtelen például, hogy a biokémiai folyamatok igen bonyolultak. De ha a magyarázatukban megtaláljuk a fő irányt, ha ésszerűségi rendbe rakjuk a dolgokat, akkor leegyszerűsödnek. Magam is azt hittem, hogy ha egyszerűen írok meg egy szakcikket, nem fogják közölni. Szerencsére az ellenkezője történt. A baj az, hogy lassan már az agytekervényeink is a bonyolultabb közlési mód szerint működnek. Ugyanez jellemzi az újságokat, a televíziót, a hétköznapi beszédet. Feleslegesen használjuk az idegen szavakat. Az információ szó például 29 magyar kifejezést szorít ki. Ezért indítottuk el néhányan, műszaki értelmiségiek és nyelvészek együtt – Kiss József, Menyhárd Alfréd és mások – a Mondjuk magyarul! mozgalmat.
– Mai fizikai adottságaink és életformánk alapján mennyire vagyunk életképesek?
– A baj az, hogy állandó rohanásunk ellenére ellustultunk, keveset mozgunk, a régebbi korok embereihez képest különösen. A mozgásszegény vagy helyhez kötött életmód sokat ront a fizikai állóképességünkön, így az életesélyeinken is. Személyes életemben is ráébredtem erre. Ezért adtam, remélem még idejében, távlovaglásra a fejemet.
– Mindig hangsúlyozza erős kötődését a hazájához. Ugyanakkor dolgozott a stockholmi Karolinska Intézetben, Selye János meghívására Montrealban végzett kutatómunkát, hogy csupán a főbb állomásokat említsem. Azóta is számos élő külföldi kapcsolat, együttműködés kíséri a hétköznapjait. Most világpolgár vagy inkább patrióta?
– Elsősorban magyar kutató vagyok. A tudomány természetesen nemzetközi, az annak világában való részvételemet, szerepemet csak erősíti a hazámhoz való tartozás.
– Változott-e a tudományos munka értékelése, elismertsége az utóbbi években Magyarországon?
– Azt hiszem, igen. Szerencsére túl vagyunk azon a felismerésen, hogy a tudomány a jövő letéteményese, s azon is, hogy csak azokat az irányzatokat támogassák, amelyektől gyors eredmény várható. A kutatási körülményekre, technikai háttérre egyre kevésbé panaszkodhatunk, de sajnos más a helyzet a kutatók anyagi megbecsülésével. Ma már nehezebb megszállott fiatal kutatókra lelni és megtartani őket. Ám az is tény, s ezt ma is tapasztalom, hogy az az öröm, amelyet egy új ismeret felfedezése szerez, semmivel nem hasonlítható össze.
Bertók Lóránd kutatóprofesszor 1934-ben született Debrecenben. Az állatorvos-tudomány kandidátusa, az orvostudományok akadémiai doktora, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára. 1967 óta az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugár-egészségügyi Kutatóintézet főtanácsadója. Több nemzetközi és hazai szakmai tudományos társaság alapítója, illetve tagja. Kutatási területe: a sugárbiológia, ezen belül a természetes ellenálló képességgel összefüggő kórtani, sugárbiológiai és immunológiai kérdések. Évtizedek óta folytat aktív közéleti tevékenységet.
origo.hu
Menczer: Zelenszkij elmondta, hogy ő is irányítja a Tisza Pártot
