Hogy miért is egyszeri ez a „lázkorszak”? Mert szépen elfogynak a szóba jöhető külterületek, különösen a Buda felőli agglomerációban, beleértve már-már nemcsak Pest megye nyugati felét, hanem Fejér és Komárom megye innenső peremét is. Itt a legátfogóbb az úgynevezett lakossági és gazdasági szuburbanizáció. Körülbelül két éve figyelhető meg, hogy a helyben lakók egyesületei, térségi összefogással, mind szervezettebben védekeznek a túlhajtott lakóparkosítás, illetve a telephelyeikkel a zöldterületeket szintén elpusztító nagyvállalatok beözönlése ellen. Legutóbb Pomáz civil társadalmi szervezetei tüntettek együtt az egész Pilisi- és Zsámbéki-medence hasonlóan gondolkodó civil szerveződéseivel és a zöldekkel. Amint felhívásukban áll: „A pomázi réten lakópark épül, a Barát-patak völgyében kamionok zúgnak, szép természeti tájaink sorban tűnnek el, ha szó nélkül hagyjuk… Meddig tartható fenn ez a fogyasztói szemlélet?… Kérjük, segítsetek!”
Tinnyén ezekben a napokban időszakos forgalomzárlatokat készít elő a helyi falufejlesztő egyesület és a polgárőrség. Az akcióban Piliscsaba, Perbál, Tök és Zsámbék lokálpatriótái is részt vesznek. E települések kellős közepén halad át – a „kis M0-s” néven hírhedtté vált, szűk úton – hajnaltól éjszakáig az óriási teher- és személyautó-forgalom.
E tudósításban búvópatakszerűen tűnik fel a telekspekuláció fogalma, ami önmagában semmi rosszat nem jelent: kárpótlással, részaránytulajdon-kiadással földhöz jutott tulajdonosok haszonszerzési törekvése – egyfelől… Ne feledjük, hogy itt egyáltalán nem olyan a talaj termőképessége, mint a „zsíros” Baranyában. Másfelől: a befektető is látja, hogy szép a táj, és közel Budapest.
Botzheim István pilisvörösvári polgármesteré a szó.
– A kárpótlás a Pilis tájékán is azt hozta, mint számtalan más helyen: sok nadrágszíjparcella-tulajdonos lett. Csakhogy itt már a téeszidők előtt is azért alakult ki a szolgáltatások egyfajta finom hálója, azért kellett kereskedni, kézművességet vinni, mert ezeken a köves dombokon-völgyeken már akkor sem lehetett pusztán a mezőgazdaságból megélni. Mivel 1994–98 között felbiztatták őket, a vörösvári hatszáz kistulajdonos többsége még ma is úgy gondolkodik, mint a pók a legyecskéről: „Várok, hátha énnálam épül a lakópark”…
Csakhogy Pilisvörösvár polgármestere – pilisszántói kollégájával együtt – kilóg a kistérség polgármestereinek sorából. Arról nevezetesek, hogy tájrombolás nélkül képzelik el a területhasznosítást. E két településen nincs lakópark. Vörösvár mezőgazdasági területein építési stop van, és ugyancsak telekalakítási, építési tilalom érvényes az új tavak környéki külterületekre.
– Ami maradt a tájból, meg kell tartani – foglalja össze törekvését Botzheim István. – Itt a múlt rendszerben is elég olyan „rendezés” történt, amely nem a köznek, nem nekünk magunknak hozott eredményt.
Gyermekkorát említi, amikor még a régi bányatavak környéki szőlőskertekbe járt kapálni. Aztán jött a rendelkezés: egy háztartáshoz csak egy telek tartozhat. A fölhúzott kerítések már budapestiek telkeit határolták körül. „A Partizánszövetség tagja vagyok, kérek egy üdülőtelket!” – ilyen címen is fölkeresték a korabeli tanácselnököt. A víkendtelkek sora azóta mindinkább lakóövezetté alakul.
A vörösvári polgármester a táj, szép környezet fogalmával szinte fölváltva használja az erőforrás szót. Tágan értelmezi. A fenntartható fejlődés elméletét úgy fordítja le a maga számára, hogy erőforrásnak nevezi a Pilis-völggyel kapcsolatban a karszt- és Duna-vizet éppúgy, mint az emberi viszonyokat, a hagyományt vagy a jövőre vonatkozó biztonságérzetet.
A mezőgazdasági területek belterületbe vonását illetően szerinte látni kell, hogy ha ezek miatt nő a település népessége, akkor az önkormányzat feladatai, beruházási kötelezettségei is megnövekednek. Kiszámította, hogy a beköltöző család minden egyes tagjának két-három millió forintot kellene fizetnie ahhoz, hogy ne terhelje meg odakerülésével a település kasszáját. Mivel a lakcímnyilvántartásról szóló törvény értelmében a zártkertekbe be lehet jelentkezni, ezt a fajta terhet az önkormányzat máris nagymértékben viseli. Van, aki szociális okból hagyta el Pestet, és költözött egy vörösvári üdülőbodegába, van, aki mint újgazdag több szőlőskertet összevásárol, hogy annak három százalékát beépítve tetszetős családi házhoz jusson pilisi környezetben. Ilyen bejelentkező százhuszonhat van a városban. Az ő gyermekeik miatt kellett 1998-ban – hatvanmillió forintért – bővíteni az óvodát.
– Tessék mondani: ha sehol az országban nincs természetes szaporulat, miért is kell nekünk Vörösváron új óvodát építeni?! – kérdezi a polgármester.
Botzheim István szavait csaknem elnyomja a 10-es főút város közepén átömlő forgalmának zaja.
Ha egyedül a mezőgazdaságból nem lehet helyben megélni, mit lehet kezdeni a pilisi határral?
Az önkormányzati testület vezetője logikusnak tartja a kérdést, bár megjegyzi, négy-öt birtokos és haszonbérlő helybeli gazda szépen műveli a pilisvörösvári szántóföldeket. Velük éppen most lesz tárgyalása egy közös majortelep kialakításáról. De ami az agrárgazdálkodásra nem alkalmas külterületeket illeti, ott is tájba illő hasznosítást képzel el. A Majna melletti Frankfurt egy szomszédos kistelepülését említi mintaként: ott a természettel barátságban és azt nem kizsákmányolva fér meg a határban a nagyváros lakóinak rekreációs céljait szolgáló szórakoztatópark. Nem Disneyland típusú létesítmény, hanem amolyan grillező- és pihenőhely, kis állatkerttel. Ilyen megoldást is alkalmazni lehet a település északi peremén lévő tavak tájékán. Az ilyen területen rendjén való nyolchektáronként egy-egy parkoló, vendéglő vagy panzió engedélyezése. Ha a Határréti-tónál fizetős horgászparadicsomot kívánnak létrehozni a tulajdonosok, akkor ők maguk alkossanak szövetkezetet, hogy ne őket egye meg a nagy hal, az ingatlanbefektető. Ilyen tanácsokat ad azoknak a tulajdonosoknak, akik annak idején tudatosan olyan nadrágszíjparcellákra licitáltak, amelyek a tópartra nyúlnak.
– Hiszen a telekspekuláció elfogadható – vallja a polgármester, aki 1990–94 között már betöltötte ezt a tisztséget –, legalábbis amíg nem terelik hamis irányba.
Bár falujában népszerű, nagy nyomás nehezedik rá. Olyan térképekkel is találkozott már, amelyeken a spekulánsok mintegy egyesítették és felosztották a tavak környékét. Ő viszont és némely képviselőtársa, akik szintén a helyi fenntartható fejlődés hívei, az egyesítéshez nem az újrafelosztást társítják, hanem az együtthasznosítást.
Kárpótlási földet, amint az nagyvárosok közelében érthető, „megbízottak” is vásároltak. E 60–70 hektáros földbirtokok a ténylegesen mögöttük állók kemény telekspekulációs szándékait jelzik.
– Nem direkt módon jelentkeznek – meséli Botzheim. – Sokszor azzal keresnek föl, hogy „itt és itt csinálnék egy golfpályát, polgármester úr, de nem sok pénz jönne belőle, ezért építenék mellé egy kis üdülőfalut is, egészségügyi létesítményt…” Innentől kezdve világos a dolog. Hát még mikor megkérem, rajzoljon vázlatot… Csak ott van a lakópark!
Hozzáteszi: egyre kevésbé jellemző, hogy a vállalkozók maguk keresik fel a szóban forgó szándékkal. Némelykor magas tisztséget betöltő közéleti szereplőt küldenek, akiknek a bejelentkezésekor már sejteni lehet, hogy agitációról lesz szó.
– A testületi döntéseket hogyan tudja befolyásolni? Hiszen önnek is csak egyetlen szavazata van.
– Kisebbségben vagyok, mégis elégséges, ha világossá teszem az álláspontomat és azt, hogy véleményem a nyilvánosság előtt is elhangozhat. Azok, akik a város érdekei ellenére való kísérleteket pártolják, valamiért nem mernének a nyilvánosság elé kiállni.
Nem meglepő tehát, hogy – a térségbeli sok más polgármesterrel ellentétben – Botzheim István miért gyakori és szívesen látott vendége a Pilisi Civil Fórumnak (PCF), amelynek tizenöt tagszervezete – a környékbeli lokálpatriótákkal – kordában kívánja tartani a zöldterület-pusztításnak, profithajhászásnak érzékelt tőkebehatolásokat.
A PCF tavaly év végén alakult, máig önálló életet is élő kezdeményezője, a Piliscsabáért Egyesület 2000 őszén jött létre. Piliscsabán egyébként már öt lakópark létesült, most készül a hatodik. A helyi egyesület büszke arra, hogy kiállása, jogvédő harca eredményeként „jegelték” a Johnson Controls műanyaggyár Pilisjászfalu határába települését. A környezetvédelmi precedensper folyamatban van, az általuk vélelmezett építési engedély körüli jogsértésekkel pedig az Alkotmánybíróság foglalkozik.
Deli Árpád, a PCF ügyvivője a feltérképezett tulajdoni viszonyokra hivatkozva állítja, hogy az egész térségben sok helyütt felbukkan három-négy név, olyanoké, akik kezén – településenként – több száz hektár koncentrálódik.
– A térség önkormányzataival olajozott együttműködésre kezdtek törekedni a befektetők, különösen azután, hogy lejárt a földtörvény szabta ötéves elidegenítési tilalom. Így a testületek a hiánygazdálkodás tarthatatlanságára hivatkozva lehetőséget adtak a befektetői elképzelések maximális teljesülésére. Egy ilyen döntés óta az egyik agglomerációs település jó néhány képviselője márkás terepjáróval közlekedik… Ha a saját zseb számára talán nem is olyan kifizetődő, de a közszolgálatra fölesküdött képviselőknek mégis inkább körül kellene nézniük, hol lehet megfogni az önkormányzati költségeket, és közben lankadatlanul, kistérségi és regionális összefogással kellene támogatásokért pályázniuk Brüsszelnél és a kormánynál.
A PCF ügyvivője elmondja, hogy az önkormányzatok jó része eddig mindig a vége felől kezdte a törvényes eljárást: csak a belterületbe vonás bejelentése és az erre vonatkozó önkormányzati döntés után kezdődött el az egyeztetési procedúra. Sok helyütt még ma sincs településfejlesztési koncepció, amelyből az általános rendezési terv, a szerkezeti terv, illetve a szabályozási terv következne.
Deli Árpád a lakóparkingatlanok iránti keresletnek körülbelül a négyszeresére becsüli a kínálatot az agglomerációban. Azt, hogy az efféle újmódi telkesítési, társasház-építési folyamatok ennyire felpörögtek, a civil fórum ügyvivője elsősorban pánikjelenségnek tartja. Az előző kormányciklus második felében a befektetőknek attól kellett tartaniuk, hogy az Országgyűlés elfogadja a Budapest agglomeráció rendezési terve elnevezésű törvényt, amely korlátok közé szorította volna a belterületbe vonást.
A civil fórum tagjai most attól félnek, hogy ha a befektetők nyomására a megnövekedett forgalmat nem a vasútra terelik át, hanem a 10-es főutat fejlesztik kétszer két sávossá, új nyomvonalon, ez új lendületet adna a fővárosból való tömeges kitelepülésnek, és kifizetődővé tenné a nagy bevásárlóközpontok behatolását a Pilis-völgybe.
– Ettől az itteni települések többsége tönkremenne, vagy legalábbis szürke alvóvárosá válna – feltételezi Deli Árpád. – De most még válaszút előtt állnak ezek a falvak-városok, még eldönthetik, élő közösségek akarnak-e maradni, élhető környezetben.
A PCF tervei közül az egyik: mivel a helyben lakók bőrére megy a játék, saját közlekedésfejlesztési koncepcióval rukkolnak elő néhány hónap múlva. Ennek egyik előtanulmányaként forgalomszámlálási akciókat szerveznek a térség úthálózatán. Úgy gondolják, hogy az egykori külterületeken fekvő lakóparkok lehetetlenné teszik a településmagban élők számára oly fontos elkerülőút építését is, hiszen épp a lakóparkba költözöttek tiltakoznának a legjobban, hogy mellettük – a zöldben – ilyen utak létesüljenek!
A PCF az egyes települések falufejlesztő egyesületeitől összegyűjti az ötleteket, milyen arculatot szánnának szűkebb hazájuknak, és ezek egyeztetéséből térségi elképzelésrendszert alakít ki. Szeretnének kialakítani egy Pilisszentlászló–Zsámbék tengelyt – kulturális, munkahely-teremtési értelemben –, hogy ez ellensúlyozza a Budapest–Esztergom vonalat, amely inkább egyfajta átjáróházat teremt ebből a régióból. Deli Árpádék úgy vélik, a térség igenis meg tudná termelni magának az élelmiszerek egy részét, és megszervezni hozzá a kereskedelmet, hogy a profit helyben maradjon. Abban látják a helyi lakosság érdekérvényesítésének a kulcsát, hogy egyesületeik, élvén törvény adta jogukkal, ügyfélstátusban jelenjenek meg a szakhatóságoknál. Azokról a környezetvédelmi, természetvédelmi és földhivatalokról van szó, amelyekkel az önkormányzatok egyeztetni kötelesek a beruházásokkal kapcsolatos döntéseik előtt. Így a civilek akkor is értesülnének az önkormányzatok terveiről, esetleges manővereiről, ha azokba a lakosságot nem avatnák be.
Egyébként a szuburbanizáció káros hatásai főleg az utóbbi tíz évben kitelepedetteket keserítik el, ma leginkább ők tiltakoznak a zöldterületek beépítése, vagyis a lakóterületek további bővítése, a kereskedelmi vagy – ami Biatorbágy határában, az M1-es és M0-s közelsége miatt is mindinkább általános – raktározó-szállítmányozó és ipari multicégek megjelenése miatt.
Magai István – szintén nem tősgyökeres – biatorbágyi képviselő a helyi önkormányzatban kisebbségbe szorulva támadta a település 74 hektáros, úgynevezett nyugati lakóövezetének kialakulási körülményeit és az előzetesen zárt rendszerűnek ígért, káros anyagokat nem kibocsátónak feltüntetett kábelgyár befogadását. Magai István – e két ügy telekspekulációs vonatkozásában – azt állítja, mindkét telephely esetében voltak a korábbi tulajdonosok között képviselő-testületi tagok. Ezek a személyek nem jelezték érintettségüket a belterületbe vonásról, illetve a beépítési terv elfogadásáról szóló döntés során.
Váradi Monika szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főmunkatársa viszont – konkrét esetek elemzésétől függetlenül – azt tartaná helyesnek, ha a nemrég betelepültek civil szervezetei sokkal hatékonyabban keresnék a kapcsolatot és a kompromisszumot a befogadó közösséggel, amelynek adott esetben mások lehetnek az érdekei. Erre mutatnak az utóbbi érvénytelen népszavazási kísérletek Piliscsabán és Tinnyén. Nyilvánvaló, hogy az őslakosok nem mentek el véleményt nyilvánítani lakóparkügyben. Ők gyakran abban érdekeltek, hogy földjeiket jó pénzért eladják, ilyen értelemben gyakorolnak nyomást a polgármesterre. A régebben ott lakókban akár visszatetszést is kelthet, hogy a frissen érkezettek másoknak nem adnának esélyt a betelepülésre.
Váradi Monika egyúttal rámutatott: az önkormányzat főleg akkor nem tud ellenállni a földtulajdonosi és befektetői nyomásnak, ha se pénze, se koncepciója nincs. Emellett ne
ETO FC
Magyar válogatott játékos tehet keresztbe a Győrnek a Konferencialigában
