időjárás 17°C Paszkál 2022. május 17.
logo

Aki nem engedi ellopni a forradalmat

Lőcsei Gabriella
2002.06.14. 23:00

Kiskunmajsától öt kilométerre található Marispuszta. Ha Szeged irányába autózik az ember, az országút bal oldalán csinos kis házat pillant meg. Tanyasi iskola volt régen. Ma ötvenhatos emlékmúzeum. Átellenben véle Csete György tervei alapján kápolnát építenek a szabadságharc áldozatainak emlékére. Június 29-én délután négyórai kezdettel szentelik fel, a független Magyarország napja alkalmából, tizenegy esztendővel azután, hogy az utolsó szovjet katona is elhagyta hazánk földjét.
Nem állami utasításra emelték egyiket sem, nem is pártos lelkesedésből, hanem egy öreg ötvenhatos elhatározásából. Corvin közi harcostársai Bajusznak hívták, fennhéjázó emigránstársai disznópásztornak nevezték, mert Amerikában sertéstelepet működtetett, abból taníttatta gyermekeit.
A hivatalos iratok Pongrátz Gergely néven jegyzik.
Hetven évvel ezelőtt Szamosújváron látta meg a napvilágot, hatodik gyermekeként annak a családnak, amelyben a felnőttek legnagyobb kincsüknek kilenc szülöttüket tartották. Életrajzi kötetének, az Antológia kiadványának tanúsága szerint sorsának „legfontosabb eseménye a forradalom és szabadságharc volt”. Most azt mondja, bármint fordul is a világ, ő, Pongrátz Gergely nem enged ötvenhatból.
Neki jutott eszébe legelőször, hogy múzeumot kellene nyitni 1956 tárgyi emlékeiből. Nyitott is a fővárosban, Mátyásföldön, egy köztulajdonban levő épületben. 1997-ben kitessékelték belőle. (Rossz idők jártak 1997-ben Pongrátz Gergelyre, akkor érte a negyedik infarktus, abban az évben inzultálták a rendőrök Budapesten, a Hősök terén…) Elhatározta hát, hogy a saját tulajdonában és a saját költségére rendezi be Magyarország első ötvenhatos múzeumát, akkor nem ebrudalhatja ki belőle senki sem. Az Egyesült Államokban élő gyermekei az idő tájt adtak túl a sertéstelepén, amit kaptak érte, négy részre osztották. Édesapjuk a saját negyedrészéből, élete munkájának díjából megvette a marispusztai – romos – iskolaépületet. Ennek a felújított falai közt lakik ma 1956 múzeuma.
Kiállított tárgyait főleg magánemberek adományozták Pongrátz Gergelynek. Amikor a hírlapíró nála járt, a Vasutas Zeneiskola igazgatója, Pál Gábor kopogtatott be hozzá. Pontos mását hozta annak a pisztolynak, amelyet Pongrátz Gergely ’56 őszén egy fogoly tiszttől csere útján szerzett. A kilenc milliméteres TT a tárlóba kerül, a Honvédelmi Minisztériumtól és a Hadtörténeti Múzeumtól származó fegyverek mellé. Mert amint híre ment szerte az országban Bajusz-Pongrátz Gergely magángyűjteményének, a főhivatalok, a közintézmények is készségesnek mutatkoztak, hogy a kiállítás anyagát gyarapítsák. Van itt golyószóró, davajgitár, Kalasnyikov, karabély, és a leghatásosabb ötvenhatos fegyver, a Molotov-koktél, a benzinnel töltött borosflaska is helyet kap mellettük.
Minden kiállított tárgyhoz, fotóhoz, plakáthoz valamilyen személyes emlék fűződik. A legtöbb a múzeumalapító múltjából való. Miközben a látogató a minden kiszámítottság és design nélkül, a maga hősies esendőségében összeállt kicsinyke tárlatot szemléli, patakzanak is a történetek repeszlövedékekről és zsákmányolt fegyverekről, ágyúkról, amelyeknek minden lövésük telitalálat volt, tüzérparancsnokokról és kamasz fiúkról, a falábú Jancsiról, a keménykalaposról meg a tarisznyás öregről, kiket egyszerre akasztottak… Nem szikár iskolai tananyag, nem dagályos szónoki fordulat, hanem hiteles történet 1956 minden részlete a marispusztai tanyán. Nincs mit csodálkozni rajta, hogy szívesen időzik itt idős és fiatal, hogy adakozó kedvű lesz a vállalkozó, a birtokos és az iparosember, a kútfúró s a művész… Az ő felajánlásuknak köszönhetően került a pusztai múzeumhoz az egykori tanyasi iskolával szomszédos erdő is. Ott táboroznak nyaranta az ország különböző pontjairól és a határon túlról érkező diákok, akik 1956 igaz történetével Pongrátz Gergely útmutatása szerint ismerkednek.
Jólelkű mesterek, boltosok és hivatalnokok nélkül nemigen épülhetett volna fel az az ökumenikus kápolna sem, amely – elsőként és egyetlenként a világon – az ötvenhatos magyar forradalom áldozatainak kegyhelye. A Csete György tervei alapján emelt, ovális alaprajzú, kicsinyke épület egyetlen dísze egy Erdélyben faragott feszület lesz, szentélyének falát a hősök nevét, foglalkozását, születési és halálozási dátumát jelölő márványtáblák borítják. Tóth György földműves, 1909–1957. IX. 3.; Varga Péter segédmunkás, 1933–1958; Rusznyák László bányász, 1933–1957… Több mint harminc éven át azt sulykolták a nemzet tudatába, hogy az „ötvenhatos tragikus eseményeket” a Horthy-rendszer hívei, katonatisztek, arisztokraták, valamint Amerika ügynökei robbantották ki, s harcolták végig. A marispusztai kápolna megszentelt falain azonban olvasható a „leltár”: a munkás-, a proletárhatalom megdöntéséért nagyobbrészt munkások áldozták ifjú éltüket.
Nem engedem ellopni a forradalmat – mondja Pongrátz Gergely. Az élete végére tett pontnak szánja a pusztában álló kápolnát, amely az egyik tornyával az égre mutat, a másikkal a föld felé hanyatlik, az ötvenhatos szép küzdelem győzelmére is, bukására is utalván. Aki útban Szeged felé, Kiskunmajsa után öt kilométerre megáll e helyen, betér a múzeumba s a templomocskába, amelyet nem a hivatalosságok gondoltak el, valósítottak meg és aknáznak ki, hanem közemberek önzetlenségéből alapíttatott, megbizonyosodhat róla: azt a forradalmat, amelyet így őriznek a hétköznapok hősei, nem is lehet ellopni a nemzettől. Letagadni, kisajátítani, kiglancolni sem.