Aztán jöttek a britek…

Az India és Pakisztán között feszülő ellentét nem a huszadik század terméke. Az iszlám rajtaütések kezdete tulajdonképpen a VIII. századra datálódik, jóllehet ebben az időben még korántsem lehetett szilárd államalakulatokról beszélni. A bagdadi kalifa parancsára azonban Mohamed-bin-Kasszim seregei már 712-ben betörtek a mai India területére, és elfoglalták Szindhet, hatalmukat pedig kiterjesztették Multánra is. Ezt követően a muzulmán uralkodók mintha megelégedtek volna hódításaikkal – az iszlám zaklatások ugyanis közel kétszáz évig szüneteltek.
Az első komoly iszlám támadás a XI. század körül érte Indiát, amikor is Ghazní szultánja, Mahmud betört Pandzsábba, és legyőzte Dzsajpál hindu királyt. A történelem kegyetlen zsarnokként emlékezik Mahmud Ghazníra, aki tűzzel-vassal hirdette az iszlámot, és ugyanilyen elszántsággal pusztította a „hitetlen” hindukat. Ennél is többre vágyott, India teljes területének meghódítására indult a XII. század végén Mohamed Gauri, aki nemcsak Pandzsáb még független területeit, Delhit, valamint Bihárt hajtotta uralma alá, de elfoglalta a mai Észak-Pakisztán jelentős részét is. Mohamed Gauri – hasonlóan Mahmud Ghazníhoz – az iszlám elkötelezett (és nemegyszer kegyetlen) terjesztője volt: több millió hindut térített át a muzulmán hitre. Ettől kezdve Észak-India tulajdonképpen mozlim fennhatóság alatt állt egészen a britek megérkezéséig.
A hindusztáni birodalom középpontja ekkor Delhi lett, ahol mohamedán (főként török és afgán) dinasztiák követték egymást a XVI. századig, a mongolok betöréséig. A mongol csapatok élén Timur Lenk és Dzsingisz kán leszármazottja, Bábar mogul állt. 1525-ben Afganisztán irányából tört be Indiába, elfoglalta Delhit, leigázta egész Észak-Indiát, majd kikiáltotta magát India császárának. A mogul dinasztia hanyatlása gyakorlatilag egybeesett egy másik hódító érkezésével, amely hosszú évszázadokra meghatározta a szubkontinens sorsát. Ők voltak a britek.
Az India és Pakisztán között feszülő huszadik századi konfliktusok 1947-re vezethetők vissza. A brit birodalom gyöngyszemeként is emlegetett India ekkor vált függetlenné. Az indiai függetlenségi törvényben, mind az 1931-es tervezetben, mind pedig az 1947-es végleges, úgynevezett Mountbatten-tervben egy joghézag volt: a dokumentum ugyanis nem rendelkezett konkrétan Dzsammu és Kasmír hovatartozásáról. A britek úgy döntöttek, hogy a hindu többségű területek Indiához, a muzulmán többségűek pedig Pakisztánhoz kerüljenek. Hari Szingh, a helyi maharadzsa azonban függetlenséget akart, és végül Indiához fordult segítségért. Pakisztán pedig fegyvert ragadott. Az 1948-ban kitört háború az első a Kasmírért folyó katonai konfliktusok sorából. Az öldöklésnek végül az 1949-es tűzszünet vetett véget, amelyet az ENSZ segített tető alá hozni: az akkor meghúzott válaszvonal mind a mai napig de facto határvonal ebben a térségben a két ország között.
A második háború 1965-ben tört ki, és ennek is az ENSZ közvetítése vetett véget: India és Pakisztán akkor megállapodott, hogy kölcsönösen visszavonják csapataikat a határok, illetve az 1949-es tűzszüneti vonal mögé. A harmadik háború 1971-ben Kelet-Pakisztánért folyt, és a pakisztániak vereségével végződött. Pakisztán akkor kettévált, és az ország keleti részéből új állam született Banglades néven.