BOLONDDÁ (TV) VI.

MOST MÁR BIZTOS HOGY
NINCSENEK VÉLETLENEK
ILLÉS Sándor itt a múlt heti Magazinban, második világháborús emlékeire visszapillantva, egy Oszkár nevű zsidó munkaszolgálatosról írt. Pár oldallal beljebb meg jelen sorok írója – lehet hogy éppen ugyanakkor, ugyanabban a században szolgáló – másik zsidó munkaszolgálatosról. (Édesapámról.) És hogy a véletlen, még véletlenül se legyen az… anélkül hogy a téma „azonosságáról” akár sejtelmem lett volna, Illés Sándor nevét is megemlítettem, méghozzá életemben először ebben a múlt heti cikkemben.
(Hát akkor egyelőre a futball vb-ről ennyit csak.)

MÉG EGY „VÉLETLEN”
– vigyázok, nehogy túlmagyarázzam, de… az elmúlt heti írásom első három szava: A foci-vb elmossa… ehhez majdnem hozzáírtam: és az eső… Azután elolvastam – utólag – Illés Sándort június elsején, a két héttel ezelőtti Magazinban, és ott meg nem az esőről beszél!

PERSZE NEMCSAK ARRÓL,
ÉS HOGYAN!
– egy kis kitérő, és elmondom, bár az alábbiakkal is szoros összhangban van.
A hömpölygő, mindent elárasztó szenny, mindent-mindenkit magával sodró, szinte az elviselhetetlenségig felfokozódott indulatok korában – nyomában ellenreakcióként azonos méretű apállyal, apátiával – …Ebben az ön- (és világunkat) pusztító, minden mértéken túllépő – áradó vízikatasztrófák sorozatában, megbolydult-felborult „ökológiában”, mikor a „sok nagyszerű… kifordul medriből”. Ebben a belső vízözönben elmerül az ember a saját tudattalanjában, a társadalom is saját tömegében. (HAMVAS, de csak az utolsó egy mondat.)

MÁR SEMMINEK SINCS EMBERI FORMÁJA LASSAN
emberi indítéka, a legtöbb „tett” emberi ésszel felfoghatatlan. Nemcsak az árvíz, realizmus, a cinizmus is parttalan. Általában, ebben az áttekinthetetlen-kiismerhetetlen-ellenőrizhetetlen (beleszólhatatlan), elhatalmasodott hatalmi n a g y b a n… Nagy-nagy makró-rabló-gazdaságban (gazdagságban) – gazdálkodásban, gazdátlanságban –, milliók anyagi-lelki-szellemi elnyomorításában, megalázásában, tehetetlenségünkben-kiszolgáltatottságunkban… Magyarán – hogy a kitérőt ne a végletekig ragozzam –, ebben a fullasztóan fülledt lég- és vérszomjas ménkű-fenenagy globalizmusnak csúfolt nem tudom én miben… az Ő nyári zápora, gyógyszer! (cseppenként adagolja, sok évtizedes szakmai rutinnal). Igenis heroizmusnak számít mikrorealizmusa, mikrolírájával dunsztolva…

DE MÉG EZEN
A VILÁGÁN BELÜL IS (KIS)EMBERLÉPTÉKŰ
– mert éjszaka néha azért csak kioson békebeli spájzába, amit abból a régi, eredeti, legdrágább családi otthonból menekített át az „anyaországba”. S ahonnan valamelyik stelázsiról, emlékezet-rekeszből mindig előkotor valamit „szakmányban”, határidőre (a legjobb ihlet), a téma-adott pillanatra, ami sajátosan, összehasonlíthatatlanul egyedül csak az Övé, kisajátította. Védett terület nagypapalekváros, sodaras kicsi spájza, miután a Stollwerck-gyárat privatizálták. (Cukrosbácsisság kizárva.)

DE AZZAL AZ ÁLDOTT JÓ SZÍVÉVEL…
– s két kezével – kis „nassolásra” minket is mindig gálánsan megkínálgat staniclijéből. (Zsák, Zacskó a kapus és centerhalf… elöl Orth, Opata.) Közben Ő elévülhetetlen, megunhatatlan, kifogyhatatlan leleménnyel, szomorkás, édes-bús, csendesen derűs pasztell-színekkel újra- és újrafestett, de u g y a n a z o n a (foglalt) ligeti padján „üdögélget”.
NAGYOBB NEVEKET, EMBEREKET, POLITIKUSOKAT
nem ültet maga mellé le – Ő sem ül fel… nem kéredzkedik oda –, rájuk se néz, bele sem hallgat beszélgetéseikbe. De mindezt nem tüntetően… a transzparens a padon már el se férne… benépesítette kisemberekkel.
(Tessék tehát máshonnan lopni, másra irigykedni, önmagát másra kivetíteni, vagy a saját pillanatnyi érzékenységi szintemmel beérni.) Azért kedvem lenne „Illéssanyibácsi” bugyellárisából, brieftaschnijából – inkább tárcájából –, egy-egy kis színest elcsenni.

NEM SZERETNÉK AZONBAN
a tropikál-mokaszin-Dodós régivágású „deklasszált” úriemberség helyett az álszerénység krepdesin, gyapjúzsorzsett pongyolájába se gigerlisen belebújni… akkor már inkább pongyolán (írni). A „Kandírozott mandarinzselé”-zett frufrukról, lófarkakról, a már későbbi, a 60-as évek Amerikájából beáramló, világot elárasztó divatmajmolásokról esetleg máskor…

EGY SZERENCSÉM
AZÉRT VAN NEKEM IS
– szép magyarsággal… hogy még mindig esik. (A világszínvonal állandóan.) Az eső pálcikás, szálkás függönyén, a csillámló-porzó permetfelületek közül ki-kilesve… nálam ez túlírt, erőltetetten „míves”, Ő csak beszívja azt az esőszagot… megint túlmagyarázom.

JÚNIUS NYOLCADIKÁN ESTE MÁRAIT IDÉZIK A TV-BEN
– születésnapján KOLTAI János. Jó lenne megint olyan verseket-szépprózát olvasni kortársaktól, ahol a szavak belülről fénylenek. (Ez Illés Sándorra érvényes.)

TARTÁSÁBAN, FÉRFIAS
VISSZAFOGOTTSÁGÁBAN
szemérmes ellágyulásaiban, esőcseppjeiben az EGÉSZET sejthetjük meg. Isten ments azonban, hogy akár íróilag, akár emberileg – úgy nem is ismerem –, istenítsem.

JUT MÉG ESZEMBE
csak nehogy Illés Sándor megint csak – ugyanezzel a cikkel parallel –, ezen a héten is megírja „véletlenül” ugyanezt. (Egyszerűbben és jobban, természetesen.)

DE HOGY NE LEGYEK ENNYIRE SE SZENTIMENTÁLIS ÉS „GEIL”
kicsit pimaszkodva ellenpontozok. Az a nagy tehetségem – az enyém! – hogy (most már bevallhatom), eddig jó, ha három cikket olvastam Illés Sándor bátyánktól. (De azokat több tucatszor.) Ez sem igaz… (az előbbiek, azok).

S KÜLÖNBEN IS
már egy hete csak a „MAMÁRA” (és a javíthatatlan APÁRA) emlékezek… Kiadjam?! (Idézőjelben lévőt Illés Sándor idézőjel nélkül legendássá növelhette.) De még mindenki utólag, javíthat… persze… „Múltunk reménye”. „Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked” (?!) – így kipipáltam ezzel a „bolond” szóval, ebben a részben is a címet. ENGEDELMES VOLT… MÉGPEDIG A KERESZTHALÁLIG… Tőlünk sem azt kérdezi, hányszor botlottunk el (PILINSZKY-JELENITS). „Ahol a tények és látszatok végképp lezárultak… megváltható, ami megváltozhatatlan”.

AZÉRT IDÉZTEM IDE
– páratlanul gazdag irodalmunkból pont az egyik legtragikusabban felemel(ked)ő RADNÓTIT, mert a magyar újságírás doyenjének is mindig megható írásaiból, így az utolsó – általam látottból – még azt is kiolvasom: hasonlóan érez, gondolkodik az időnként tényleg meg- és feloldhatatlannak látszó – hogy mondjam? „magyar”-„zsidó” áldatlan viszonyról.

SZÓVAL…
nemcsak a bánáti (temerini), hanem a már épülő mostari hidat Ő is építi.
Nem csak ott. Itt!