Bosszús befektetők sorai kígyóznak a brókerirodák előtt, sokan az internetes módszerrel, mások telefonon próbálják értékesíteni korábban nagy hasznot ígérő nyugat-európai és amerikai részvényeiket. A spekulánsok folyamatosan átcsoportosítanak, a befektetési alapok kezelői lassan értetlenül szemlélik a színes kavalkádot, már semmi sem a régi. Nem a jól megszokott makrogazdasági és fundamentális adatok határozzák meg a befektetők hangulatát, hanem sokkal inkább a politikai széljárás.
Átalakulnak az érdekek
Az átalakulás akkor kezdődött, amikor az Egyesült Államok jelképei és népe ellen terrorakciót hajtottak végre. A piac tavaly augusztusban megrendült, az emberek nem akartak utazni, féltek a légi közlekedéstől, féltek mindentől, ami korábban mindennapos, megszokott volt, egyszóval általános gazdasági visszaesés indult el. A vállalkozások sorban kényszerültek mérsékelni eredményvárakozásaikat. A WTC lerombolását követő halotti csendet még a tőzsdék is megérezték.
A rombolás pillanatától az éppen már optimista gazdasági növekedésekről álmodó közgazdasági szakértők újból a recessziós pszichikai depresszió nyomása alá kerültek. Az amerikai gazdaság már éppen kilábalt volna a „gödörből”, amikor a terrortámadás mindent dugába döntött. A politikusok és a gazdasági élet szereplői nem tudták felfogni az eseményeket, sokan a visszavágásról beszéltek, míg mások a megbékélésről. Végül döntés született, és újabb gazdaság-politikai összefüggések szemtanúi lehettünk. Jött az első közel-keleti terrorháború. Az olajban oly gazdag arab világ félve szemlélte az eseményeket, és próbált semleges álláspontra helyezkedni, a nyersolaj árát mesterségesen alacsony szinten tartották (ezzel újabb spekulációknak kedvezve), viszont az OPEC nehezen vette tudomásul a 22 dollár alatti árfolyam tartós szintjét. Az afganisztáni katonai offenzíva annyira jól sikerült, hogy közös egyetértés alakulhatott ki a NATO és Oroszország között, amely újból elősegítette a tengerentúli befektetők kiáramlását.
Az olaj és a csőd mindent megold
A félsikerrel végződő közel-keleti hadjárat után a befektetők megnyugodtak, az amerikai kormányzat túl sokat nem költött, viszont eleget ahhoz, hogy újabb és újabb megrendeléseket kapjanak a katonai eszközöket gyártó cégek. Sajnos a közel-keleti ügyre ezzel nem lehetett pontot tenni. Bár Amerika jól érezhetően eldöntötte, hogy az arab–izraeli viszonyban kit támogat, az arab világ ezt nem vette jó néven. Irak és még néhány muzulmán ország számon kérte az USA-tól azt a politikai-gazdasági támogatottságot, amit az afganisztáni terrorháború során nyújtottak. A washingtoni kormány bajban volt, az izraelieknek nem lehetett már nemet mondani, ezért a palesztinoknak sem illet igent mondani. Irak olajstopot jelentett, így még az „élelmiszert az olajért” elnevezésű, az ENSZ által is engedélyezett cserét is befagyasztotta. Az olajárak a huzavona hatására újból magasba szöktek, az OPEC a kitermeléssel bíbelődött, és megpróbálta a kartell égisze alá vonni Oroszországot. A bécsi központú olajkitermelők csapata későn érkezett Moszkvába, a felek már vélhetően Kabulban megállapodtak, és ennek első jeleit a nyár elején tapasztalhattuk is, amikor az orosz Yukosz társaság bejelentette, hogy lassan megkezdik az első nagyobb kőolajszállítmányok behajózását a tengerentúlra. Ez a hír precedensértékű volt, hiszen eddig csak igen kis mennyiségű orosz olaj került amerikai felhasználókhoz.
Újból felkel a nap
Sokan pocskondiázzák a japán befektetési lehetőségeket, így tesznek a befektetési tanácsadók és a hitelminősítők is, akik sorban állítják pellengére a szigetország valamennyi adósságát. Az élelmes befektetők azonban nem törődnek a hitelminősítőkkel, ugyan lehet, hogy a kelleténél nagyobb kockázatot vállalnak, de folyamatosan invesztálják a tőkét a patinás, eddig kizárólag helyi lakosokat alkalmazó ázsai cégekbe. Tíz évvel ezelőtt még lehetetlen lett volna, hogy egy japán autóipari céget egy európai társa megvegyen, és meghatározhassa, hogy mit gyártson. Tíz évvel ezelőtt még nevettek a japán gazdasági szakértők, amikor Tokió utcáin Mercedeseket és más európai autókat kerestünk. Mára a világ megváltozott, a Renault fészket rakott a Nissanban, a General Motors a Suzukiban és a Subaruban, a DaimlerChrysler a Mitsubishiben. A nyugat-európai és az amerikai tőke lassan-lassan megjelent a felkelő nap országában, és ez a trend az elmúlt hetekben-hónapokban csak erősödött. Azokat az elemzői véleményeket, amelyek az ázsiai befektetések felértékelődéséről szóltak, napról napra sorban igazolták a tőkepiaci és pénzpiaci hírek. A jen dollárral szembeni árfolyamát egy hónap alatt csaknem nyolc alkalommal kellett mesterségesen kordában tartani, tehát folyamatosan befelé áramlott a tőke. A cégek éves jelentései igen kedvezőek, így a részvényesek örömmel fogadhatták az osztalékokról és a tőzsdei árfolyamokról szóló megugrásokat. Ellenben az amerikai elektronikai cégek (csakúgy mint harminc éve az autóipar) már szinte remegnek, hogy jönnek a japánok.
Nyersanyagok és a Nikkei
Új célpont van kialakulóban, vagy már talán ki is alakult, az egyik az ázsiai piacon való megjelenés, a másik a nyersanyagokban jelentkező haszon kiaknázása. A délkelet-ázsiai országok gazdaságának átértékelése nagy változásokat okozhatnak a közeljövőben. Az egyik reménység a hongkongi Hang Seng tőkepiac, ahol a kínai cégek nagyrésze megjelenik, a másik a tokiói Nikkei. A két tőzsde folyamatos konvergenciát mutat egymással, pedig két különböző méretű és struktúrájú gazdaság áll a hátuk mögött. Mi sem jelzi jobban a fellendülést mint az, hogy két év óta a legjobb gazdasági növekedést érte el a japán gazdaság az idei év első negyedében. A napokban közzétett adatok szerint az első negyedében a GDP 1,4 százalékkal nőtt 2001 utolsó három hónapjához képest. A tavalyi első negyedévhez képest a növekedés üteme 5,7 százalékos volt, az elemzők által várt 5,3 százalék helyett. A kormány szerint az adat megerősíti, hogy a japán gazdaság túl van a legrosszabbon, tehát: nagytőkések, irány az ázsiai piac, ahol még nem fedezték fel a „spanyolviaszt”!
origo.hu
Németország a saját bukásának küszöbén áll?
