Hozott is, nem is Wim Kok Srebrenicába

Miközben a minap valóságos Canossát járt a Srebrenicába látogató holland ügyvezető miniszterelnök amiatt, hogy hét évvel ezelőtt az itt állomásozó holland kéksisakosok – szégyenteljes módon – semmit sem tettek az enklávéban lezajlott genocídium megakadályozása érdekében, Wim Kok a vizit során gondosan kerülte a szót: „bocsánat”.

Tóth Szabolcs Töhötöm
2002. 06. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár egy öltönyös testőrökkel és riporterek hadával körbevett holland miniszterelnök a sokat próbált boszniai Srebrenicában sem számít megszokott látványnak, a tűző napsütésben vonuló Wim Kok és kíséretének feltűnését az utcákon hideg közönnyel fogadták a város lakói.
– Úgy jönnek ide, mint hollók a vérre – morgolódott egyikük a politikusokra és a sajtóra célozva, miközben a miniszterelnök lehajtott fejjel, szótlanul elhaladt a helyiek padon üldögélő csoportja előtt. – Nem tudjuk, ki ez – mondogatták tudatlanságot mímelve, majd arról panaszkodtak, hogy míg a boszniai muzulmánokkal történt atrocitásokról napi rendszereséggel számol be a sajtó, őket, szerbeket szinte senki sem kérdezi a viszontagságaikról.
Mert hogy ma Srebrenica lakói majdnem kizárólag boszniai szerbek, akik nem sokkal azután foglalták el a hírhedtté vált város üresen álló házait, hogy Ratko Mladics tábornok csapatai 1995. július 11-én betörtek az ENSZ által védett területnek nyilvánított településre, és a menekülők közül 7500 férfit (és sok esetben kamaszkorú fiút) mészároltak le a várost körülölelő hegyekben.
Érthető tehát, hogy az itt lakók – akik többnyire Szarajevó környéki otthonaikból, politikusaik tanácsára jöttek erre a környékre, miután a daytoni békeegyezmény miatt lakóhelyük a horvát–muzulmán föderáció fennhatósága alá került – nem túl lelkesek a holland vendég iránt, aki csütörtöki látogatásán újabb segítséget ígért ahhoz, hogy az elüldözöttek visszatérhessenek otthonaikba.
Az Egyesült Államok után ez idáig Hollandia fordította a legtöbb pénzt Bosznia-Hercegovina megsegítésére. Csak Srebrenica 30 millió dollárt kapott az idén Rotterdamtól, ami általános vélekedés szerint nemcsak az önzetlen segítségnyújtás, hanem a hollandok bűntudatának biztos jele is: az 1995-ben itt állomásozó és az enklávéba tóduló több tízezer boszniai muzulmán menekült védelmére hivatott holland kéksapkások ugyanis semmit sem tettek a második világháború óta legsúlyosabb genocídiumnak tartott vérengzés megakadályozása érdekében. A holland katonák felháborító közönye az évek során a nemzetközi közösség boszniai kudarcának szimbólumává vált.
– A kéksisakosok kiszolgáltattak bennünket Mladicsnak: nem akartak bennünket megvédeni – magyarázza dühösen a holland katonák viselkedését firtató kérdésünkre Hasa Semimovic, akinek 14 éves fiára a Srebrenica körül feltárt tömegsírok egyikében találtak rá.
A javarészt Bosznia-Hercegovina északi részén fekvő Tuzlában és környékén élő, Srebrenicából menekült asszonyok körében egyébként általános az a vélemény, hogy a holland ENSZ-katonák – akik a segítségért könyörgő menekülteknek hátat fordítottak, később pedig fegyverüket a boszniai szerbeknek átadva sörrel ünnepelték, hogy az ostromlott enklávéból kijutottak – „épp annyira bűnösök, mint a csetnikek”.
Wim Kok többnapos bosznia-hercegovinai látogatásán sajátos Canossa-járásra került sor tehát két napja Srebrenicában. A pár hete – épp az 1995-ben itt történtek miatt – hivataláról lemondott (azóta ügyvezető) holland miniszterelnök a helyi elöljárókkal és civil szervezetekkel folytatott tárgyalásait követően egyenesen Fata Husejnovic portája felé vette az irányt. Az 56 éves asszony egyike azon kevés boszniai mozlimnak, akik nemrégiben visszatértek a városba, és most a történtek ellenére megpróbálnak békességben élni újonnan érkezett szerb szomszédaikkal.
– Bárcsak itt lett volna akkor is, amikor erre nagy szükségünk volt! – mondta Husejnovic a láthatólag megilletődött Wim Koknak, aki – nem utolsósorban a nagy számban jelen lévő fotóriporterek kedvéért – többször is megölelte az asszonyt.
A Srebrenicából elmenekült és visszatérésüket fontolgató asszonyok most elsősorban ahhoz várnak segítséget, hogy életüket régi lakóhelyükön újrakezdhessék. Ezt ugyanis nagyban akadályozza, hogy a házakat elfoglaló szerb betelepülők otthonaiba azóta menekülteket költöztetett az ország felét fennhatósága alatt bíró horvát– mozlim föderáció. (Az ország másik felében a boszniai Szerb Köztársaság az úr, a két állam együtt alkotja a közös Bosznia-Hercegovinát.) Az idevonatkozó törvények értelmében márpedig csak úgy lehet kiköltöztetni a lakásfoglalókat, ha számukra elhelyezést biztosítanak. Srebrenica két szerény szállodája azonban már dugig van a kiköltöztetett szerb családokkal, hiszen ez idáig 178 mozlim família tért vissza a városba, akiknek házaiból a szerbeknek menniük kellett. Ráadásul a területen iszonyatos a háborús pusztítás. – Ilyen rombolást még nem láttam – jegyzi meg mellettem egy sokat tapasztalt dán operatőr, miközben arra várunk, hogy az újjáépítésre pénzt ígérő Wim Kok előbukkanjon a tárgyalóteremből.
És valóban, a városban és 30 kilométeres körzetében ma is romba dőlve áll rengeteg családi ház, a kiégett épületeken pedig sokszor még mindig Arkan neve díszeleg (jóllehet a nemrégiben meggyilkolt „Tigris” szabadcsapatainak műveleti területe Boszniában inkább az északi Brcko körzetében volt). Az eddigi nemzetközi segítségnek persze van már nyoma Srebrenicában, hiszen nemcsak családi házakat újítottak fel az utóbbi egy évben, hanem a szétrombolt mecset helyreállítása is megkezdődött.
– A legtöbben vissza akarunk menni otthonainkba, de most egyszerűen nem tudnánk megélni ott – mondja el kérdésünkre a szintén Tuzlában élő Nura Begiovic, aki egyben a Srebrenicai Nők elnevezésű szervezet egyik vezetője is. – Nincs egészségügyi ellátás, és nincs iskola, ahová gyerekeinket járathatnánk.
És – tegyük hozzá – munkalehetőség sincsen. A város környéki üzemek ma is romokban hevernek, komolyabb vállalkozás pedig aligha téved ide, erre a ma is kísértetiesen elhagyatottnak tűnő vidékre.
– Nem nyugszunk, amíg Mladics nem kerül bíróság elé – fogalmazott a srebrenicai városháza előtt a holland kormányfő, aki a látottak hatására (is) elszántnak mutatkozott abban, hogy a boszniai szerb tábornokot kézre kerítsék. Wim Kok mindeközben gondosan kerülte, hogy a sajtó előtt kiejtse azt a szót: bocsánat. (Sajtószóvivője a városban többször is kifejtette a jelen lévő újságíróknak, hogy a látogatás semmiképpen sem fogható fel bocsánatkérő aktusként, hiszen a gyilkosságokért a boszniai szerb katonákat – azon belül is Mladics tábornokot – terheli a felelősség).
Ha azonban a világ nyilvánossága előtt a bocsánatkérés el is maradt, egy, a városban tevékenykedő holland civil szervezet vezetője szerint minderre sor került azon a zárt körű eszmecserén, amit Wim Kok a helyi civil szervezetek képviselőivel folytatott a városban. – Bocsánatot kérek, hogy holland katonáink nem emelték fel pajzsaikat, hogy megvédjék az embereket – idézte miniszterelnöke szavait kérdésünkre a holland szervezet elnöke a sajtónyilvánosság kizárásával megtartott tanácskozást követően.
Mivel azonban Bosznia-Hercegovina szerb területein Mladicsot ma is hősként tisztelik, letartóztatása és Hágába szállítása egyelőre lehetetlen feladatnak tűnik az őt kereső nemzetközi erők számára, emiatt pedig egyelőre várat magára az is, hogy napvilágra kerüljenek a srebrenicai tömeggyilkosság eddig ismeretlen összefüggései.
– Egyszer mindenre fény derül, és megismerhetjük a teljes igazságot – bizakodott ennek ellenére a Sebrenicai Nők tuzlai irodájában Wim Kok Canossa-járása előtt két nappal Hasa Semimovic.
– De ki tudja kivárni azt?! – vonta erre kérdőre őt az irodahelyiségbe belépő idős Demila Delalic, aki három fiát keresi 1995. július 11-e óta.
Mindhiába.
További felvételeink Srebrenica újjáépítéséről a www.mno.hu-n láthatók

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.