Idillrombolók

Magyarországon csaknem négyszázezren élnek tanyán, főleg Bács-Kiskun, Csongrád és Szolnok megyében divatos ez az életforma. A tanyavilág napjainkra felértékelődött, ezreket vonz a a városokból, mert olcsóbb, mint a lakótelepi lakás, és önellátásra lehet berendezkedni. De taszít is egyben, mert olykor félelmet kelt. Különösen a határ közelében élők napjai telnek szorongással.

Kisszállás körzeti orvosa, dr. Kasza Géza izgalmas jeleneteket elevenít fel. A Bács-Kiskun megyei falu lakossága máig nem tudott napirendre térni a közelmúlt incidense fölött. A határ melletti egyik tanya tulajdonosa szántani ment a földjére több millió forintot érő John Deer traktorával. Miközben az egyik fordulónál lassított, idegen férfi tűnt fel előtte. Integetett és kiabált, de a gép zajától nem értette, mit mond. Leállította a motort, és ekkor a jövevény felugrott a traktor fülkéjéhez, feltépte az ajtaját, megragadta a vezetőt, és rövid dulakodás után kilökte a kormány mögül. Gyorsan beindította a gépet, és átvezette az alig két kilométerre lévő Jugoszláviába. Néhány hét múlva a magyar hatóság közbenjárására a szerb rendőrség visszaszolgáltatta a John Deert. Kasza doktor a beszámolójában nem tért ki rá, mi lett a támadó sorsa, csak arról beszélt hosszasan, hogy gyakran fordulnak hozzá a tanyasiak szorongásos panaszaikkal.
– A tanyai emberek szégyellik kimondani, hogy félnek. Ez a megállapítás csak a határ mellett élőkre vonatkozik. Mindenről mesélnek, panaszkodnak, hogy szúr a szívük, hasogat a hátuk, fáj a lábuk, majd vizsgálat közben elárulják, hogy nincs semmi bajuk, csak tartanak az embercsempészektől, az erdőkerülőktől, a zsiványoktól. Ezeknek a pácienseknek sokszor elegendő a biztató szó, és megnyugvással távoznak – állítja fel az orvos a társadalmi diagnózist.
A kisszállási polgármesteri hivatal gépkocsivezetője, Kazi István sem szívesen beszél félelmeiről. Ha a tanyavilágba megy, magával viszi a revolverét. Az okát így magyarázza:
– Szerencsére eddig még soha nem kellett használni a pisztolyt. De amikor egyedül járom a határt, minden megtörténhet. Évekkel ezelőtt egy pakisztáni csoportba botlottam. Münchent emlegették, oda akartak eljutni. Azt hitték, Németországban járnak. Az embercsempész, aki fejenként háromezer dollárért a határig elhozta őket, azt mondta nekik, ha fényt látnak, Münchenben vannak. Annyira dühbe jöttek, amikor megtudták az igazságot, hogy jobbnak láttam gyorsan eltűnni a közelükből.
Jószt Lászlóék házában nincs fegyver, és nem is törekednek arra, hogy pisztolyt vagy puskát szerezzenek. Portájuk alig két kilométerre van a jugoszláv határtól, ablakukból átlátnak a szomszéd országba. Így megszokták az idegenek jövés-menését.
– Inkább a magyar betyároktól félünk. Nem tartunk az afgánoktól, az afrikaiaktól, a kínaiaktól, akik a környékünkön szoktak átvonulni. Biztosan nem ők, hanem valamelyik honfitársunk vágott le a közelben több száz méter kábelt. El sem tudom képzelni, mivel vitték el a nagy súlyú rézhuzalt, mert a fuvarhoz teherautó kellett – mondja felháborodva a ház asszonya, miközben három dühös német juhász kutyáját próbálja csitítani. Az ebeket lánc fogja, különben széttépnék a jövevényt. Bizonyára kiképezték őket az őrzés-védés összes fortélyára, mert Jósztné parancsszavára csendben elfekszenek a homokon. Tíz éve költöztek Pécsről a Kisszállás melletti tanyára, három hektáron gazdálkodnak, spárgát termesztenek, tehenet, disznót tartanak. Azért jöttek a határ mellé lakni, hogy kis pénzből is kijöjjenek. Azonban az asszony elárulja, nem élnek olyan színvonalon, mint a városban, mert nehezen adnak túl a termékeiken.
A határ mellett sok tanya áll üresen. Közülük mutat meg néhányat Sebők Györgyné. Ő sem tudja, miért hagyták magukra az épületeket. Sebőkné férje erdész, aki fegyvert tart otthon, ezért ő nem panaszkodik a biztonságra. Az üres házakkal van baja, mert azokat rendszeresen feltörik, „kincs” után kutatnak. A megtámadott tanyák ott állnak az erdészlak közelében. Az asszony tükrökből is kiépített egy sajátos „figyelőrendszert”. A segítségével akkor is látja a szobájából, ki halad el a portájuk előtt, ha nem néz ki az ablakon.
Nem találkoztam olyan tanyasival, aki ne fordítana gondot a biztonságára. A tanyai bolt tulajdonosa, Korbély Zoltán Bécsből vásárolt riasztórendszert drága pénzért. Amíg ezzel nem rendelkezett, háromszor törték fel az üzletét. A riasztók jól működnek, a boltját most már csak vevők látogatják.
Nem csak kutyák, tükrök vagy elektronikus zárak védik a külterületen élőket. Bács-Kiskun megyében a ritkán lakott pusztákon lovas rendőrök járőröznek. Másutt a polgárőrök, halőrök, vadőrök, mezőőrök fognak össze. Hasonló a helyzet a másik nagy tanyás vidéken, Csongrád megyében is. Mórahalmon és környékén hozták létre először a pánikriasztó-rendszert, amit Szilágyiné Bay Lujza alezredes asszony, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője lakonikus tömörséggel így jellemez: jól bevált. Mórahalmon és a környező tanyavilágban tizenkétezren laknak külterületen, és miután meghonosították a védőrendszert, csökkent a bűncselekmények száma. Vidékenként más és más a védelmi lánc, amelynek sajátosságait az alezredes asszony részletesen elmagyarázza:
– Mórahalom környékén sok idős ember él, és az önkormányzat anyagi támogatásával pánikriasztó-rendszert építettek ki. Házi használatra olyan jelzőkészüléket kaptak az öregek, amellyel riaszthatják a központot, és perceken belül ott a segítség. A dorozsmai tanyavilág mellett üdülőövezet épült, ahol sok fiatal lakik, és önvédelmi csoportot hoztak létre. Jóval messzebb a határtól, Csongrád környékén is sok a tanya. Ott százhetven tagú polgárőrség garantálja a biztonságot. A makói és a vásárhelyi tanyavilágban másként működik a védelmi rendszer, mert onnan a lakosság nagy része télen beköltözik a városba.
– Melyik volt az az utolsó intézkedés, amelyet a tanyasiak érdekében hoztak?
– A civil hírlánc megteremtése, ami kiterjed a szociális gondozóra, a védőnőre, postásra, állatorvosra és mindazokra, akik rendszeresen találkoznak a helybeliekkel. Ez a kör egymásnak adja át az információt, és a lánc olyan jól működik, hogy segítségével veszélyes betörőbandákat fogtunk el. Ennek ellenére tökéletesítjük a rendszert, új megoldásokat keresünk.
Nem panaszkodik a biztonságra Szentirmai Endre, aki Nyugat-Berlinből települt haza német feleségével. A Mórahalom és Ásotthalom közötti fenyves erdő mellett vett és épített újjá egy romos tanyát. Berendezkedtek a pusztai életre, lovakat tartanak, és élvezik a nagy csendet, amelyben korábban nem volt részük.
– Berlin belvárosában laktunk, és a zaj mindig fárasztott. Tizenhat évesen disszidáltam Nyugat-Németországba, ott szereztem diplomát, és több mint négy évtizeden keresztül ideggyógyászati intézetben dolgoztam terapeutaként. Rám fér a pihenés, nem kívánkozom vissza a nagy nyüzsgésbe – mondja Szentirmai Endre, majd bemutatja feleségét, Hannelorét, egy német bútorgyáros lányát, aki elragadtatással beszél a tanyavilágról.
– Németországban él, és dolgozik a lányom, de neki is vettünk házat a közelben, így nem mi járunk ki, hanem ők jönnek haza az unokámmal. Nem vagyunk egyedül, különben is sok német rokonom rendszeresen felkeres minket, imádják ezt a vidéket. Nem érzek honvágyat, a tanya teljesen megváltoztatta az életmódunkat. Ritkán ülök autóba, vásárolni kerékpárral járok a közeli faluba.
Ásotthalom négyezres lakosságának több mint a fele tanyán lakik. Hannelore ismerősei hamarosan ezen a környéken vesznek házat, ahogyan tette ezt eddig csaknem kétszáz honfitársa. Ásotthalom polgármestere, Petró Ferenc elmondja, hogy sikerült biztonságossá tenni a vidéküket, és a külföldiek egyre nagyobb számban vásárolnak hobbitanyát. Elsősorban a németek jönnek, akik annyira megkedvelték a környéket, hogy hamarosan szanatóriumot építenek. Petró Ferenc szenzációként ismerteti a vállalkozást:
– Szeptemberben kötjük meg a szerződést a Feketeerdő üzleti csoporttal. Ezerágyas szívszanatóriumot húznak fel, és erre a célra húszmillió eurót, vagyis több mint negyvenmilliárd forintot fordítanak. Mi adjuk ingyen a kétszáz hektáros területet, ahol a szennyvíztisztító már elkészült. Az infrastruktúra fejlesztéséhez a magyar kormánytól kaptunk támogatást. Az építkezés jövő tavasszal kezdődik, és a szanatórium 2005-re készül el, ahol remélhetőleg a német betegek mellett honfitársainkat is kezelik. Német és magyar orvosok gyógyítanak majd az intézetben, de a nyolcszáz fős személyzet, ápolók, gondozók, takarítók magyarok lesznek. Így csökkenhet a térségben a nagyarányú munkanélküliség.