Mi történt földügyben a XX. században, s miként alakult a folyamat a rendszerváltás után?
– Tulajdonképpen számos lényegtelen esemény történt, de abban, hogy azoké legyen a föld, akik megművelik, nem sok előrelépés következett be. Leginkább a baloldal nyújtott be a földreformot meghirdető hangzatos előterjesztéseket. Károlyi Mihály, a „vörös gróf” is szétosztott kálkápolnai birtokain néhány száz hektár szikes és elgazosodott területet. Sőt, 1945 után is volt egy földosztás, de a friss földtulajdonosokat hamarosan bezsuppolták a termelőszövetkezetekbe. Jelentős mértékű változást a kárpótlási folyamat és a részaránytulajdonok kiosztása jelentett a rendszerváltás utáni első években. Főként a kárpótlási aukciók következtében, a földkárpótlási jegyekkel rendelkezők közül több százezren jutottak földtulajdonhoz, igaz, az új tulajdonosok jelentős része lélekben már nagyon messze állt a föld megművelésétől és újonnan szerzett „birtokaik” is elaprózottak voltak. Másrészt pedig – főként a részaránytulajdonosok esetében – elméleti jellegű földtulajdonlások jöttek létre, hiszen a területen úgynevezett osztatlan közös táblákba kerültek, így a tulajdonosnak más lehetősége nem volt, mint hogy bérbe adja a közös táblában lévő földjét. A bérbeadás volt a jobb eset, mert a mai napig előfordul, hogy valaki vagy valakik művelik a földet, de bérleti díjat nem fizetnek. Szóval az a rendszerváltás kapcsán megnyilvánuló jó szándék, hogy a földtulajdonlás megváltozzék, és több magyar legyen földtulajdonos, a pokolhoz vezető utat „kövezgette”. Hiszen nem jött létre az a helyzet, amelyben a tulajdonos képes lett volna megművelni, vagy megműveltetni földjét.
– Így jutunk el a mai helyzethez és az ebből kivezető utak és lehetőségek elemzéséhez: ahhoz a két úthoz, amit a nemzeti oldal, illetve a szociális-liberális koalíció elképzel?
– Valóban így van. A nemzeti oldal elképzelése világos, miként azt törvényekbe és rendeletekben meg is hirdette. A valós helyzetet úgy jellemezném – a hazai és a nemzetközi tapasztalatokból egyaránt okulva –, hogy a nemzeti oldal arra törekszik: az állam jutányos feltételekkel, adott esetben állami földek igénybevételével juttasson földtulajdont az azt megművelni akaró családoknak.
– Ön szerint miként képzelik el a jövőt a szocialisták?
– A másik oldal, a Medgyessy-kormány elképzeléseire csak következtetni lehet. Ha összehasonlítással élünk, akkor a liberálszocialisták valahol az 1867 utáni helyzethez hasonlót szeretnének teremteni, spekulációkkal és bankmanőverekkel társasági földtulajdon-koncentrációt akarnak elérni. Az egyetlen dolog, amit már nyilvánosan eddig be is vallottak, hogy szeretnék a földtörvényt megváltoztatni, és lehetővé tenni a társasági földtulajdonlást (akár úgy is, hogy nem közvetlenül a társaság szerezne tulajdont, hanem annak természetes tagja, tulajdonosa vagy részvényese). Szerintük egyszerű a helyzet, Medgyessy Péter miniszterelnök és Németh Imre agrárminiszter már be is jelentették: készül a mezőgazdaság hitelkonszolidációja, ami alatt azt kell érteni, hogy a társasági gazdálkodók és a téeszek hiteltartozásait teljes egészében vagy részben átvállalja az állam. Nos, ez körülbelül 300 milliárd forintnyi tehercsökkenést jelent. Ez a lépés azt is jelenti, hogy a bankok ezt a 300 milliárd forintot visszakapják, a tehertől megszabadult társaságok pedig az adófizetők terhére újra hitelképessé válnak. Az új hitelekből a földtörvény módosítása után lehet majd olcsón földet venni, adott esetben éppen az államtól.
– Mi lesz a folytatás?
– A következő években a földárak gyors emelkedésre lehet számítani, ezért a folytatást gyorsan ki lehet találni. A társasági tulajdonosok, akik immáron rendelkeznek tetemes földtulajdonokkal, a társaságokba tőkeemelés révén külföldi társtulajdonosokat hoznának be, akik elvégezhetnék a gazdaságok feltőkésítését, s gépekkel, technológiákkal, software-ekkel látnák el azokat. Ha a társasági tulajdonosok nem óhajtanak maguknak társtulajdonosokat, akkor később már EU-tagként, a potom pénzért és olcsó hitelen vásárolt földterület egy része eladásával gazdaságuk feltőkésítéséhez jelentős bevételhez juthatnak. Mindez az adófizetők terhére és a külföldiekkel való haszonosztozkodás reményében történnék.
– Ön szerint akkor ez egyben klientúraépítés is?
– Ha a klientúrák versenyéről beszélünk, akkor látni, hogy a néhány száz szociál-liberál társaság mint klientúra, áll itt szemben 250–300 ezer magyar vidéki családdal mint a polgári erők „klientúrájával”. Ráadásul a társaságok tulajdonosai előtt is nyitott az út a családi gazdálkodásra.
– Miként egyeztethetők össze ezek a törekvések uniós csatlakozásunkkal, vannak-e ennek jelei a felkészülésben?
– A nagyközönség előtt nem túl sok jele van, a színfalak mögött azonban rendkívül erőteljes a „nyüzsgés”. A polgári kormány hét év mentességben állapodott meg az unióval, tehát a csatlakozás után hét évig külföldi Magyarországon nem vásárolhat földet, hét év után is csak magánszemély. Ráadásul azok a magánszemélyek, akik Magyarországon élethivatásszerűen foglalkoznak földműveléssel. Ezt még megfejeltük egy védzáradékkal, ami azt a célt szolgálná, hogy ha hét év után a magyar termőföld ára még jelentős mértékben lemaradna az EU-tagországok áraitól, akkor további három évig védenénk a termőföldet. Ez a jelenleg érvényes hivatalos magyar álláspont, ez felel meg a polgári kormány családi gazdaságra épülő programjának.
– Mi a helyzet az új kabinet elképzelésével?
– A másik oldal brüsszeli ténykedése sokkal rejtőzködőbb. Ha valaki figyeli a diplomácia mozgását, sok mindent észrevehet. Például, hogy Kovács László az elmúlt hetekben túlontúl sokat koptatta a cipőjét Brüsszelben. Még nem is volt külügyminiszter, máris kétszer járt ott. Az első látogatása nagyon balul ütött ki, mert lelepleződött. Ugyanis azzal hitegethette a külföldet, hogy Magyarország az új körülmények között – értsd ezalatt liberális-szocialista kormányzatot – kész és hajlandó a földvásárlási korlátozást a külföldiek javára már három év múlva megszüntetni. Igaz, hogy ezzel egy időben az MTI-nek ezzel homlokegyenest ellenkező nyilatkozatot tett, és azt mondta, hogy a hétéves mentességi időt akár tíz évre is szeretnék felemelni, mert a magyar kormány által kialkudott feltételeket javítani szeretné. Ezt az ellentmondást, amit nevezhetnék éppen másnak is, az integrációs bizottság meghallgatásán tettem szóvá, és nem fogadtam el a magyarázkodást, amely szerint a 36 éve nemzetközi kapcsolati területen működő felkészült szakembert, kitűnő diplomatát a Reuters tudósítója, s a hírszerkesztő is félreérthették. Nemrég Kovács ismét Brüsszelben járt, de erről csak nyomokban lehetett a magyar sajtóból értesülni. Azt nem tudjuk, miről tárgyalt, de azt igen, hogy járt Veurheugen főbiztosnál is. Hazaérkezése után pedig kijelentette: javítani fogja a magyar mezőgazdaság csatlakozási feltételeit. Reméljük, jelen esetben a másik nyilatkozat lesz a mérvadó, azaz ő is csatlakozik ahhoz, amit mi már korábban megtettünk, s a hét év fölötti további három év védzáradék feltételeit változatlanul hagyja. Sajnálhatja, hogy ez ügyben a „pirostojásosztásról” már lemaradt, hiszen ezt a kérést hivatali elődje Brüsszelhez már korábban továbbította. Reméljük, miniszteri megbízatása előtti második brüszszeli előszobázása alatt keményen kiállt azért is, hogy ne tíz, hanem három év alatt érjük el a mezőgazdasági termelőknek szóló direkt támogatásban az uniós szintet. Reméljük azt is, hogy nem vágott alázatos képet ahhoz az ötlethez, hogy a direkt támogatásokat vidékfejlesztési programokra lehetne cserélni, hanem ellenkezett, és kiállt a jó mellett.
– Miért jelentene problémát, ha a direkt támogatásokat vidékfejlesztési programokra kellene cserélni?
– Látszólag valóban semmi baj, sőt talán a dolog még jól is hangzik, azonban figyelembe kell venni az alábbiakat. A direkt támogatások, ha a 25 százalékos minimálértéket is vesszük alapul azt jelentik, hogy a magyar mezőgazdasági termelők havonta 20-50 ezer forintnyi készpénz támogatásban részesülhetnének adómentesen, a tagsági viszony első napjától kezdődően. Ami pedig a vidékfejlesztési programokra történő konvertálást illeti, ez azt jelenti, hogy a SAPARD-programot – amelyet megírtunk, intézményi rendszerét felállítottuk, s akár már ez év júliusában pályáztatni lehetne – át kellene írni, újra el kellene fogadtatni. Ennek az átfutása legalább 2–2,5 év, s addig ebből egy fillért sem látna senki. Évente körülbelül 600 millió eurót, azaz a teljes időszak alatt összesen 300-400 milliárd forintot húznának ki a kormánypártok által „Fidesz klientúrának” elkeresztelt 250-300 ezer vidéki mezőgazdasági földművelő család zsebéből. Hát ez az, amit mi nem szeretnénk. Ami pedig Kovács Lászlót illeti, nyilatkozatai ellentmondásosak, legalább is a mezőgazdaság esetében.
– Úgy tudom, hogy az integrációs bizottság ülésén az a kérdés is elhangzott, hogy a mezőgazdasági kérdésekbe a külügy mint főtárgyaló, bevonja-e majd az agrártárcát és az érdek-képviseleti szervezeteket.
– Valóban így történt. Erre részint azért lenne szükség, hogy tisztán mezőgazdasági szakkérdésben ne a karrierdiplomaták foglaljanak állást, hanem mezőgazdasági szakértők, másrészt az érdek-képviseleti szervezetek. Így természetesen mind a társaságiak, mind a családi gazdálkodók érdek-képviseleti, szervezetei szóba jönnek, hogy pontosan lássák és követni tudják, miről van szó. Nos, ez úgy tűnik a kormánynak, és azon belül leginkább Kovács Lászlónak, nincs kedvére.
– Mi történik akkor, ha a Medgyessy-kabinet mégis behozza a földtörvény módosítását azzal, hogy a társaságok is – akár áttételesen – földtulajdonosok lehessenek?
– Először is, elolvassuk a törvénytervezetet és ismertetjük annak várható hatásait az érintettekkel, a családi gazdálkodókkal. Másrészt elmagyarázzuk a társasági gazdálkodóknak, hogy a jelenlegi törvényekkel ők sincsenek kiszorítva a pályáról. Hiszen a társaságok tulajdonosainak is, mint magánszemélyeknek, megvan a lehetőségük a földtulajdon szerzésére, és földtulajdonukat a saját cégeiknek bérbe adhatják. Egyébként itt elő sem fordulhat, hogy ne korrekt bérleti díjakat állapítsanak meg. Ez vonatkozik azokra a sokat emlegetett állattartókra is, akik pillanatnyilag bérelt földön termelnek takarmányt: a tulajdonosok vegyenek földet, ha attól tartanak, hogy a földbérlet díja magas lesz, és akkor mindenki megfér a pályán, a társasági gazdálkodók és a családi gazdálkodók egyaránt. A vidék társadalmában végképp elviselhetetlen feszültségeket okozna, ha az új kormány 300 milliárd adópénzt használna fel a mezőgazdasági társaságok, valójában a bankok konszolidálására; és az emelkedő földárban rejlő tőkenövekményből a szociálliberális társasági agrárklientúra osztozna a külföldiekkel, ahelyett, hogy az a magyar föld né-pének jutna; a kormány feláldozna 3-400 milliárd forintnyi uniós direkt mezőgazdasági támogatást, ami az érvényben lévő szabályok alapján 250-300 ezer vidéki családnak jár társaságiak miatt. Különösen szomorú lenne az, ha a fentiek miatt a hajdani jobbágyok kései utódai ugyanúgy lemaradnának a földtulajdonlásról, mint ahogy az a jobbágyfelszabadítás után történt. Megalapozatlan és aggasztó Szanyi Tibornak, a szakminisztérium politikai államtitkárának azon nyilatkozata is, amely szerint a falun 250-300 ezer embernek más foglalkozás után kell majd néznie. Az ellentétek feloldására egyébként meg lehet és meg is kell találni a kompromisszumot, hogy a keletkező hasznon a teljes magyar agrártársadalom osztozzék és ne annak kisebb társasági hányada a külföldiekkel. Az 1867 utáni állapotok nem állíthatók újra vissza 2002-ben Magyarországon!
***
Csatát nyertek? A polgári erők nagy győzelemnek tekintik, hogy a nagyobbik kormánypárt – tegnapi lapértesülés szerint – elállt korábbi tervétől, és ma már nincs szó jogi személyek földvásárlásáról – nyilatkozta tegnap a távirati irodának Boros Imre. Az MDF-es országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy Németh Imre földművelésügyi miniszter és Kovács László pártelnök korábban azt nyilatkozták, hogy – ha korlátozottan is – meg kell engedni a társasági földtulajdonlást. Úgy tűnik, az MSZP megkezdte a visszakozást, a sztálingrádi csatát megnyertük – mondta. (MTI)
A német nemzetiségnek kiemelkedő szerepe van a nemzeti közösségek megmaradásában
