Nincs erkölcsi egyenlőség

Valószínűleg nem utolsó eseménye a nemrég lezárult Védőpajzs hadművelet a palesztin nép fél évszázados szenvedésének. A hadművelet során Jasszer Arafat a külvilágtól elzárva kénytelen volt tétlenül tűrni, hogy az izraeli csapatok órák alatt kiterjeszszék ellenőrzésüket Ciszjordániára, és minden ellenállást fegyverrel törjenek le. A harcokban városnegyedek pusztultak el, civilek haltak meg, közműszolgáltatások váltak használhatatlanná, megbénult a társadalmi infrastruktúra. A hadművelet lezárása után életbe léptetett izraeli intézkedések (városok közötti utazások korlátozása, az ellenőrző pontok hálózata, a razziák sorozata) bénítóan hatnak a gazdasági életre.
A palesztin népet ért sérelmek alapján mégsem lehet napirendre térni az izraeli civilek ellen végrehajtott terrortámadások sorozata fölött: nem lehet erkölcsi egyenlőségjelet tenni katonai akciók és terrorizmus között. Még kevésbé lehet erkölcsi egyenlőségjelet tenni a függetlenségért, szabadságért vívott fegyveres harc és a szánt szándékkal civileket, gyerekeket, nőket, öreg embereket pusztító támadások közé. Kétségtelen, hogy az izraeli hadsereg egyes akcióinak is vannak civil áldozatai. E civil veszteségek mindaddig elkerülhetetlenek lesznek, amíg a palesztin harcosok a civil lakosság között, a városok és menekülttáborok legsűrűbben lakott kerületeiben rejtőznek. A palesztin társadalomban különben sem egyértelmű, hogy ki a civil, ki a harcos. Az öltözet nem ad támpontot: a helyben toborzott, önkéntes milíciák tagjai ritkán viselnek egyenruhát, az öngyilkos bombatámadásra induló mártírjelöltek még kevésbé. A harcosokat életkor vagy nem alapján sem lehet megkülönböztetni a civilektől. A legfiatalabb öngyilkos bombatámadó 16 éves volt; április 23-án éjjel a Gázai övezetben robbanószerkezetekkel és késekkel felszerelt 13 és 14 éves fiúk próbáltak behatolni a Neztarim település területére; a dzseníni harcokban aktív szerepet vállaltak nők, fiatal fiúk és idős férfiak is. Az izraeli hadsereg akcióival ellentétben a palesztin támadások célpontjaira ritkán lehet ráfogni, hogy katonai vagy rendvédelmi infrastruktúra részei. A támadók menetrendszerű buszjáratokat, pizzériákat, kávéházakat, piacokat, arab éttermet, sarki fűszerest robbantanak fel, vallási ünnepre összegyűlt hívőket vesznek célba, majd tinédzserek szórakozóhelyeit és a parkban sakkozó nyugdíjasokat. Az oslói megegyezés aláírása (1993. szeptember) és a Védőpajzs hadművelet vége (2002. április) között végrehajtott támadások többnyire szántszándékkal a civilek ellen irányultak, az áldozatok kétharmada (500 ember) civil.
A támadások szervezői és végrehajtói gyakran választanak olyan áldozatokat, akiknek halála vagy sebesülése a lehető legnagyobb megdöbbenést, fájdalmat és elkeseredést okozza az izraeli társadalomban. Másként nehezen magyarázható, hogyan esett a választás Kobi Mandellre és Joszef Is-Ránra. A két 13 éves fiút egy barlangban olyan bestiális kegyetlenséggel verték agyon, hogy az izraeli hatóságok csak fogászati leletek alapján tudták a holttesteket azonosítani (2001. május 9.). Másként nehezen magyarázható, hogyan esett a választás Danielle Sefire. Az ötéves kislányt az emeleti hálószobában az ágyában, közvetlen közelről lőtték fejbe (2002. április 27.). Másként nehezen magyarázható, hogyan esett a választás Naftali Deanre (85 éves) Slomit Zivre (58 éves) és Jevgenya Malkinre (70 éves), akik Netanja belvárosában egy öngyilkos bombatámadásban vesztették életüket (2001. március 4.). Nincs annyira sértett nemzeti büszkeség, ami ezeket az akciókat indokolttá tenné. Ezek az eszközök hosszú távon csak árthatnak a palesztin függetlenség ügyének.

A szerző katonai szakértő