Putyin száguld

Az utóbbi hetekben látványosan megkoronázott külpolitikai nyitás kapcsán egymást érik az elemzések Oroszország nyugat felé fordulásáról. Valóban ilyen gyors a változás, avagy inkább csak a Kreml irányváltásáról van szó? De vajon tudja-e követni Putyin tempóját a társadalom? Egyáltalán: merre tart Oroszország, és kiderült-e már, hogy ki is „Mister Putyin”? Számos kérdés, amelyekre ezúttal Szentpéterváron kerestük a választ.

Egyesek istenítik, mások, még ha jóval kevesebben vannak is, szidják. Arra a kérdésre azonban egyik oldal sem tud igazán választ adni két év után sem, hogy miért is szereti vagy éppen utasítja el Oroszország elnökét. Putyinban az erős állam hívei meglelték a nemzet atyját, a liberálisok a reformok hívét, a nyugdíjasok a hagyományok továbbvivőjét, a nők az ideális férfit. Sokan állítják, hogy ereje éppen meghatározhatatlanságában van. Így mindenki azt láthatja benne, amit szeretne.
– A leglényegesebb, hogy megjelent egy törekvő, kiszámítható politikus, és ezt az emberek értékelik – véli Jurij Szolonyin filozófus, a Kreml pártjának tartott centrista Egységes Oroszország szentpétervári vezetője. – Jelcin egyszerűen lusta volt, nem dolgozott, ráadásul csak rombolni tudott. Ezzel szemben a Putyin iránti bizalmat az táplálja, hogy az emberek észrevették, nem magáért dolgozik, szerény és építeni próbál.
Putyin többek szerint már a modern Oroszország új politikustípusát testesíti meg, bár ezt még nem igazán fogja fel a társadalom. Tettrekészségével – amelyet mások sarkosabban fogalmazva rendszerének autoriter vonásaként határoznak meg – kétségkívül beleilleszkedik a világ mai trendjébe is. Tény, hogy az oroszok határozott emberre vágytak, és e kívánalom beteljesítése biztosította Putyin kezdeti sikereit. Fontos momentum volt ebben a csecsenkérdés rendezésének előtérbe helyezése. Az elnök beszédeinek némiképp katonás nyelvezete is tükrözte a népakarat felismerését. A legjellemzőbb az volt, amikor figyelmeztette a „terroristákat, hogy a budin is utoléri őket”. Mára finomult ez a stílus.
– Putyin ma sokkal óvatosabb, mérlegel – jegyzi meg Szolonyin. – Különösen szembetűnő ez akkor, ha tudjuk, hogy Oroszországban mindig is azokat a politikusokat értékelték, akik nagyszabású, gyors döntéseket tudtak hozni. Putyin ezt megtette szeptember 11. után, mégis lehet, hogy nekünk is hozzá kell szoknunk a csendes, megbízható vezetési stílushoz, a szisztematikus munkához. Ez már csak azért sem egyszerű, mert nem az orosz ember sajátja – figyelmeztet az egyetem filozófia tanszékének vezetője.
A legtöbb megfigyelő Goncsarov híres regényéből véve a hasonlatot úgy véli, Putyin az orosz típust megtestesítő Oblomovval szemben a német Stolz. A német kutató, Alexander Rahr könyve címében – Egy német a Kremlben – is erre utal. Az egykor vele öt-hat évig Szentpéterváron együtt dolgozók is hajlanak e vélemény felé. Vlagyimir Csurov, aki az adminisztrációban hosszú ideig a helyettese volt, úgy véli, a stílus inkább német, mint orosz. Konsztantyin Hudolej, az egyetemen működő nemzetközi kapcsolatok intézetének vezetője már nem állítja ilyen biztosan.
– A határozottság nem csak a németek sajátja – szögezi le. – Putyin korábban is meghallgatta a különböző véleményeket, aztán maga döntött, s érezhetően ezt teszi ma is. Nem lehet úgy befolyásolni, mint Jelcint – árnyalja a Putyin-képet.
Tovább finomít ezen Jurij Szolonyin, amikor az előd impulzív viselkedésével szemben hangsúlyozza Putyin kiszámíthatóságát, pragmatikus gondolkozását, valamint azt, hogy nem karrierista típus. Külön említi erkölcsi tartását, azt, hogy felel a tetteiért. Sokaknak imponál az is, hogy határozott, egységes politikai elképzelései vannak. Erős, tehetős országot akar, de nem a szó régi, szovjet értelmében. Olyan országot, amely képes kiállni az érdekeiért. Mindez kifejeződik tárgyalási stílusában is. Ha Jelcin azt mondta amerikai kollégájának, hogy „nem”, az lényegében annyit jelentett: beszéljük meg! Putyin nem enged ilyen könnyen, ugyanakkor nem is „harcias kiskakas”. Megfontolásra méltónak ítéli a bírálatokat, aztán megy a maga útján. A realitásokat azonban maximálisan mérlegeli, még ha az ezek figyelembevételével hozott döntései sokak szemében megbocsáthatatlan engedménynek tűnnek is.
– Putyin meglehetősen titokzatos, nagyobb potenciál rejlik benne, mint amennyi most látszik, ezért meg fog még lepni bennünket néhányszor. Valójában csak most kezdi megvalósítani elképzeléseit, kialakítani Oroszország új irányait. Egyelőre csupán felmérte a terepet, a rendszer mozgásban van, s optimális esetben legkorábban két év múlva, első elnöki ciklusának lezárultával adhatunk választ arra, ki is valójában „Mister Putyin” – összegez Szolonyin.
Azt azonban senki sem vitatja, hogy Oroszország megváltozott. A házak szebbek lettek, az üzletek portálja csinosabb. Az udvarokon több az autó, kevesebb a gyerek. Egyfajta új rend alakul a káoszból, amelynek elemei már láthatók, a puzzle azonban még nem áll össze. Első pillantásra azt is mondhatnánk, kirajzolódik valamiféle nyugati trend. A látszat azonban sokszor csalóka. A pártrendszer még most sem alakult ki, európai értelemben gyakorlatilag nem is létezik, lassan haladnak a reformok, a csecsenkérdés továbbra is nyitott, és az elvártnál kisebb eredményeket tud felmutatni a hatalom a bűnözés visszaszorítása terén is. Mindezek miatt többen nem tartják kizártnak, hogy az elnök jelenleg 70 százalék feletti népszerűsége csökkenni fog.
– A bizalom Oroszországban valóban könnyen illan el, ezért Putyinnak folyamatosan eredményeket kell felmutatnia – jegyzi meg Szolonyin is. – Emiatt bírálta nemrég a kormányt a gazdasági átalakulás lassúsága, az ambíciók hiánya miatt. Neki a négyszázalékos növekedés nem elég, az kell, hogy a társadalom is érezze a javulást.
A nyugatos irányvonal leginkább a külpolitikában érhető tetten. Lassan egy éve, hogy egy telefonhívás egy csapásra megváltoztatta Oroszország imázsát. Pedig Vlagyimir Putyin nem csinált mást, mint felemelte a kagylót. Ma már közhelynek számít, hogy szeptember 11. után az orosz elnök éles fordulattal terelte be országát a Nyugat szövetségesei közé. De vajon tényleg olyan éles volt-e ez a fordulat? Ma már hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a váltás feltételei korábban megteremtődtek. Putyin már korábban megkezdte a nyitást, amelyet ekkor csupán látványosan egyértelművé tett az a tény, hogy az Amerikát ért terrortámadás után a Nyugat is hajlandó volt észrevenni és őszintének elfogadni az európai viszszailleszkedést szorgalmazó putyini külpolitikát. Kérdés azonban, hogy Oroszország is úgy gondolkodik-e minderről, mint Putyin. Jurij Szolonyin szerint erről még koránt sincs szó. Sőt úgy véli, hogy a társadalomban nő valamiféle Nyugat-ellenesség. Sokakban él ugyanis a szovjet nagyság emléke, így igencsak zavaró Amerika kihívó, szemtelen viselkedése. Nem tetszik az sem, hogy amikor Amerikát érte terrortámadás, felsorakozott mellette az egész világ, míg a hasonló kihívásokkal már régebben szembesülő Moszkvát máig nem értik meg. Zavaró a gazdasági kapcsolatok egyenlőtlensége is, az, hogy Oroszországot csupán nyersanyag- és energiaforrásnak tekintik. Igaz, jegyzi meg a filozófus, hogy ezzel szemben komoly, megbízható orosz ipar nem létezik, de ez nem enyhíti, inkább növeli az elégedetlenséget.
– Az emberek lassan megértik Oroszország gazdasági értelemben vett jelentéktelenségét, máig él azonban a társadalomban a dicső múlt emléke – írja le az oroszok pszichés állapotát Szolonyin. – Így nem lehet nagyon csodálkozni azon sem, hogy vidéken egyfajta bezárkózás figyelhető meg – megveszik ott is a chipset a snickerst, de ez még nem Európa –, míg a nagyvárosokban, különösen a fiatalok körében valóban érződik a nyugati nyitás hatása. Új típusú társadalom van kialakulóban, amelyben a nyugati elemek szigetszerűen, szociális értelemben az értelmiségiek, az újságírók között, egyes üzleti körökben erősödnek meg. Ugyanakkor dekoratív jelleggel megjelennek a forradalom előtti életforma attribútumai is. Ez a nemzet három korszakot próbál egyesíteni magában: az 1917 előttit, a kommunizmus évtizedeit és az 1991 utánit. Az ellentmondásosságot fejezik ki a nemzeti szimbólumok is – emlékeztet az ezekkel kapcsolatos vitákra Szolonyin.
Ezek után nem meglepő, ha a filozófus szkeptikusan vélekedik az örök oroszkérdésről is.
– Oroszország sehova sem megy. Csak illúzió, hogy halad valamerre. Mozgásban, a változás állapotában csupán a rendszer van. Oroszország ma megpróbálja megőrizni önmagát. Elmozdulni valamerre ugyanis csak az az ország tud, amelyiknek konszolidált gazdasági bázisa, kialakult politikai rendszere van. Elindulni valamerre csak ez után lehet. Addig is a legfontosabb feladatunk, hogy amennyire lehetséges, megőrizzük önmagunkat – sóhajt a filozófus-politikus Jurij Szolonyin.