Sóhajtottam egy mélyet

A Belvárosban jártam az elmúlt hét végén, ide írom az élményeimet. Pestről jövet is majd kiesett az autó kereke, holott állítólag tömködik a lyukakat. Ragyásak, hepehupásak az utak, utcák, zötyög, rázkódik a bent ülő, beszélgetni nem tanácsos (elharapja az ember a nyelvét), sőt a friss fogtömés is kiesik a szájából.
Mindenesetre amikor odaértem a New York-palotához, délután öt lehetett, a hatalmas forgalomban ott dübörögtek a limuzinok, szólt belőlük a rockzene, meg mindenféle lámpák villództak rajtuk, ahogyan az elvárható.
Kora este egy moziba is beültünk a családdal, a filmre már nem emlékszem, Hollywoodban készült. A gyerek pattogatott kukoricát evett és ivott hozzá egy üdítőt, majd ezer forintot kellett fizetni, ez állítólag nagyon olcsó, a Balatonon ennyiért még csapvizet sem adnak, de azt is csak valutában.
Később beesteledett, nyüzsgött a Váci utca, az emberek a kirakatokat bámulták. Mi is ott voltunk a tömegben, a kislány (egy fejjel magasabb, mint az anyja, nálam is nagyobb) felkérésére fagylaltot kellett nyalogatnunk, enélkül ugyanis hangsúlyát veszítette volna a korzózás, komolytalanná lett volna minden.
Tölcsérestül jártuk az utcát, ami az adott pillanatban inkább az Astoria-aluljáróra emlékeztetett, mintsem egy kiegyensúlyozott nyári estére a harmincas években, amikor a munkában megfáradt polgár vidáman hazatér.
Közel voltunk az éjfélhez, amikor hazaballagtunk, nekem még volt egy érvényes meghívásom a haveromhoz a szomszédba, de aztán jobbnak láttam nem elmenni (az asszony is mondta, hogy el ne menjek!).
Nagyjából ennyire jutottunk, úgyhogy sóhajtottam egy mélyet, és elindultam egy sörért, mintegy szimbolizálva, hogy a mai kilátástalan világban az pedig a hűtőszekrényben van. Már a tücskök is abbahagyták a ciripelést, amikor aludni indultam, éppen csak valami infantilis rock dübörgött valahonnan, meg jupiterlámpák pásztázták az eget ismeretlen okból, de aztán ők is abbahagyták. Béke és nyugalom szállt Mátyásföldre, mindössze egy-két urbanizált fülemüle énekelt valami rövidet.
Bámultam kifelé az ablakon, mint amikor új és ismeretlen vidéken éri a reggel az embert, s késztetést érez arra, beleszagoljon a furcsa világba, amely idegen és hűvös, mint a hajnal.